Sámuel, Hajna

Keith Jarrett szólózongora-estje a Müpában

2016.05.10. 08:49

Programkereső

Egy élő klasszikus, akinek szólókoncertjei újraértelmezték a zongora szerepét a modern jazzben. Korunk egyik legkreatívabb, megalkuvást nem ismerő jazzmuzsikusa, Keith Jarrett közel kilenc év után, július 3-án újra a Müpában koncertezik.

Keith Jarrett abszolút hallással rendelkező csodagyerekként háromévesen kezdett el zongorázni, hatévesen már koncertezett. Tanulmányait követően Art Blakey, Charles Lloyd és Miles Davis együtteseiben zenélt, saját művészi arculatának kialakításában két, párhuzamosan működő kvartett játszott kulcsszerepet. Később klasszikus zenei lemezekkel is jelentkezett, jazzben pedig a trió formáció mellett kötelezte el magát. Legtermékenyebb zenekarának a Jack DeJohnette dobossal és Gary Peacockbőgősseléletre hívott, The Standards Trioszámít.

Keith Jarrett
Keith Jarrett
Fotó: Rose Anne Colavito

Keith Jarrett zenei világa számos hatást fogadott magába a jazztől kezdve a klasszikus zenén át a bluesig és a folkig. Pályája kezdetétől hatalmas mennyiségben adja közre produkciót, 1971 és 1991 között tizennégy szólólemezzel szerepelt a piacon. Rögtönzött szólózongora-koncertjei és lemezfelvételei az elmúlt több mint negyven évben új irányokat jelöltek ki a kortárs jazz területén. Mind közül kiemelkedik a legendás The Köln Concert, amely minden idők legnagyobb példányszámban eladott szólózongora-albuma lett. Fogalom és intézmény lett, aki előtt sorra nyíltak meg a zene korábban hermetikusan zárt fellegvárai, a New York-i Metropolitan Opera, a bécsi Staatsoper és a milánói Scala.

Keith Jarrett már a Müpa nyitását követő második évben, 2007. október 18-án szólózongora-koncertet adott a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Ez azóta is sok jazzrajongó számára az egyik legemlékezetesebb előadás, amelyet e falak közt átélt. A különleges esemény július 3-án, a 2015/16-os évad záróakkordjaként ismétlődik meg.

Keith Jarrett koncertjére a Müpa+ hűségprogram Arany és Platina szintű tagjai május 10-én 10 órától elővásárlásban, a nagyközönség és a Müpa+ hűségprogram Alap és Ezüst szintű tagjai május 11-én 10 órától válthatnak jegyeket a koncertre a Müpa honlapján és jegypénztáraiban.