Antal, Antónia

„Ez éltet: mindig új helyzetbe kerülni”

2016.06.03. 08:31

Programkereső

Lukács Miklós cimbalmos több hazai formáció (Dresch Quartet, Tóth Viktor Arura Trió, Balogh Kálmán-Lukács Miklós duó) zenei arculatának kialakításában is meghatározó szerepet játszik, valamint néhány éve saját Cimbiózis nevű trióját is vezeti, akikkel decemberben jelentették meg Budapest Anzix című lemezüket. Június 4-én egy egészen új, nemzetközi formációval lép az Opus színpadára. A világhírű Eric Harland dobossal és Larry Grenadier bőgőssel játszik majd, akikkel a koncertet megelőző napokban egy lemez anyagát is felveszi a BMC stúdiójában.

- A klasszikus zene felől érkeztél. Mikortól vált egyértelművé számodra, hogy a cimbalom jazz-hangszerként is megállja a helyét?

- Szerintem ez a mai napig nem egyértelmű. Folyamatosan próbálok tenni azért, hogy minél több helyen, szélesebb körben megismerjék ezt a hangszert, mert a nagyvilág nem sok mindent tud még kezdeni a cimbalommal. Pedig ez egy nagyon speciális, többfunkciós instrumentum: dallam- és akkordhangszerként is tökéletesen működik, ugyanakkor mint ütőhangszer is tökéletes, ahogyan legato játékra is alkalmas, tehát szép dallamíveket lehet játszani rajta. Emiatt minden fajta zenében használható. Én mindig azt mondom a tanítványaimnak, hogy nyugodtan kísérletezzenek, mert lehet, hogy ők a rock műfajában fogják megtalálni a helyét.

A hangszernek soha nincsenek gátjai, csak nekünk, embereknek.

- Mégis, míg egy zongorista előtt rengeteg példakép van, addig neked a cimbalommal önmagadból kellett felépítened a saját zenei egyéniségedet. Kikre tudtál hagyatkozni ebben? Hogyan inspirálódsz?

- Ami negatív lehet ebben a helyzetben, számomra az pozitív volt. Csodálatos az az érzés, amikor egy még ki nem taposott ösvényen kezd haladni az ember. Természetesen tele van akadályokkal és folyamatos kérdésekkel, de ha az ember határozott, elég erős és nyitott, akkor megérzi az adott helyzet lehetőségeit, és semmi sem állhat az útjába. Másrészt számomra minden hangszer inspiráló tud lenni és kell is hogy legyen. Talán szerencse is, hogy nem tudok elődöket visszahallgatni a hangszeremen, így nem befolyásol a hangszeres játék, csak a zene hat rám a maga teljességében.

- Hogyan fogadják külföldön a cimbalmot?

- Nekünk az antrénk mindig jó, mert a cimbalomra mindenki felfigyel. Kivételes helyzetben van ez a hangszer, mert mindenhol kinyitja az emberek szívét, tekintetét. És ha megütöd, akkor megtörténik a varázs. Ezt nem elfogultságból mondom: a cimbalomnak olyan felhangdús rezonanciája van, ami nem jellemző semmilyen más instrumentumra. Persze miután megtörtént ez a csoda és mindenki elájult, utána ugyanúgy kell zenészként viselkedni, mint bármely más hangszeresnek. Ha jazzt játszik az ember, akkor be kell olvadni az adott zenei közegbe és megtalálni, hogy hol van a cimbalom tere. 

Nekünk az a célunk, hogy ne csak kuriózumként tekintsenek ránk, hanem befogadjanak a berkeikbe minket és a hangszerünket.
 

- Nagy szenzáció volt, hogy a világhírű szaxofonos, Charles Lloyd felkért a Wild Man Dance című projektjébe, amit koncertfelvételként a Blue Note kiadó rögzített és forgalmaz. Hogyan találkoztatok, és az eltelt idő távlatából milyen hozadékai vannak a pályád szempontjából ennek a felkérésnek?

-Charles Lloyddal a budapesti koncertjén találkoztam először, körülbelül három éve. Itt vendégként csatlakoztam hozzájuk egy pár szám erejéig. Biztos tetszett neki a cimbalom, ezért is hívott el az akkoriban alakult Wild Man Dance Project-be. A budapesti koncerten Larry volt a bőgős, a Wild Man-ben pedig Eric dobol, szóval mindkét zenésszel rajta keresztül találkoztam. Ez már egy hozadéka ennek a találkozásnak, hiszen most nem készülhetne el ez a lemez. Persze jelentősen befolyásolta a pályámat ez az együttműködés, mivel ezután számtalan helyen megismerték a nevem és a hangszerem. Számomra nagy megtiszteltetés, hogy vele játszhatok. Olyan, mint egy álom, hiszen ő egy élő legenda.

- Miért éppen Larry Grenadiert és Eric Harlandot kérted fel a lemezre? Milyen muzsikusok ők?

- Mindkét zenész példakép számomra és nagy örömömre mindketten azonnal elfogadták a felkérésemet a lemezfelvételre. Ők ketten azok közé a zenészek közé tartoznak, akik óriási energiával képesek muzsikálni, minden egyes koncerten úgy játszanak, mintha az lenne az utolsó. Ez a hozzáállás nagyon egybevágott az én zenei elképzeléseimmel, hiszen én is törekszem arra, hogy mindig a maximumot hozzam ki magamból, ne legyen lapos, vagy dekoncentrált egyetlen alkalom sem.

Lukács-Harland-Grenadier Trio
Lukács-Harland-Grenadier Trio

- Milyen karaktere van a rájuk írt zenének?

- A zene magyaros, de ezt ne úgy értsd, hogy műzenére vagy a cigányzenére hasonlít. A népzenéből fakadó motívumok vannak benne, sok elem hajaz például Bartókra, Kodályra. Ezt a rokonságot felvállalom: egyrészt mint magyar zenész, másrészt mint magyar hangszeren játszó ember.

- A Cimbiózis trió nemrég megjelent albumának címe Budapest Anzix, és szintén magyaros karakterű zenéket tartalmaz. Mi a legfőbb különbség a két zenei anyag között?

- A zene hasonló, mégis vadonatúj, mivel itt is személyiségekben gondolkodok. Próbálom számításba venni, hogy ezeknek a muzsikusoknak mi esne jól. Ugyanakkor azt is figyelembe vettem, hogy nekem és a hangszeremnek mi áll jól.

Ha csinálok egy új lemezt, mindig egy picit feljebb teszem magam számára a lécet,

pusztán belső kényszerből, mert ha folyamatosan kihívások elé állítom magamat, akkor rákényszerülök a kísérletezésre, így pedig újabb és újabb világok nyílnak ki előttem.

- Hogy látod, mennyire képesek a nyugati zenészek átérezni ennek a magyaros zenének a kottán túlmenőleg a valódi mélységét?

- Bartók óta a magyar zene nemzetközi lett.

Ez tény. Tehát a tanult, képzett muzsikusoknak nem új a magyar zene hangzásvilága, bele tudnak már érezni és látni. Én pedig ezt csak erősíteni tudom bennük. Mindenfajta zenére hatással volt Bartók, de a kortárs zenén kívül éppen a jazzre volt a legnagyobb hatással. Tehát egy ilyen fantasztikus előd után már könnyebb nemzetközi zenét írni.

- A saját triód nevében -Cimbiózis- hangsúlyos az, hogy régóta játszotok együtt, amiért kialakult egyfajta szimbiózis. Most ehhez képest a két amerikai muzsikus a zenei anyaggal frissen találkozik. Ez jót tesz az improvizációnak?

- Amikor először játszik az ember egy bizonyos zenét, akkor mindig van egyfajta izgalom. Ez tökéletes, mert kell az adrenalin. Improvizáció közben pedig kétszer olyan jól működnek a radarok egy-egy új találkozáskor. Az első tapogatózás, hogy meddig mehetek el, nagyon fontos. Ugyanez volt Charles Lloyd zenekarával is: fel kellett fedeznem azt a teret, amin belül mozoghatok. Ez azért fantasztikus, mert így koncertről koncertre kicsit lehet fordítani a zenén, miközben a jellege nem változik. Engem ez éltet: mindig valami új helyzetbe kell kerülni.

A 37 éves, többszörös Grammy-jelölt Eric Harland generációjának egyik legkeresettebb dobosa, több mint kétszáz felvételen működött közre. Játszott együtt Betty Carterrel, Joe Hendersonnal, MyCoy Tynerrel, Michael Breckerrel, Terence Blancharddal, Branford és Wynton Marsalisszal, Wayne Shorterrel, Savion Gloverrel vagy Bill Cosbyval, a fiatal feltörekvő művészek közül Esperanza Spaldinggal, Jane Monheittel, Taylor Eigstivel, Julian Lage-dzsel, Stacie Orricóval.

Larry Grenadier a kortárs jazz egyik legelismertebb bőgőse. Az elmúlt három évtizedben a műfaj leginvenciózusabb és legbefolyásosabb művészeivel működött együtt. Azonnal felismerhető hangja, érzékenysége, képzelőereje és kreatív kíváncsisága révén. Jellegzetes bőgőjátéka a zongorista Brad Mehldau és a gitáros Pat Metheny zenekarainak sokáig volt meghatározó eleme, emellett Paul Motian, Charles Lloyd, Enrico Rava, Danilo Perez, Chris Potter, Joshua Redman vagy Kurt Rosenwinkel is szerepelt zenésztársai között.