Jenő

Három zongora ad randevút a nagybőgővel

2016.06.21. 10:31

Programkereső

Június 21-én Orbán György, a hazai jazzélet egyik legkeresettebb bőgősének új projektje, az Orbán György and Piano Trilogy debütál: a nagybőgő Balázs Elemérrel egészül ki ritmusszekcióvá és így találkozik a három jelentős zongoristával, Oláh Kálmánnal és fiával, Oláh Krisztiánnal, valamint ifjabb Szakcsi Lakatos Bélával.

Orbán Györgyöt számtalan kiemelkedő formációban hallhattuk már, köztük a Szakcsi trióban, a Tóth Viktor Arura Trióban, Lukács Miklós Cimbiózis elnevezésű formációjában, Káel Norbert Jazzical Triójában, a Gáspár Károly Trióban, Babos Gyula Makrokozmosz zenekarában és a sort még hosszan folytathatnánk.

Orbán György hatévesen kezdett gitározni, s egészen tizennyolcéves koráig klasszikus zenét tanult. Ezután hangszert váltott, melyről így vall: „Áttértem a nagybőgőre és ezzel megtaláltam az igazi utamat a jazz zenébe. Azóta számtalan zenésszel játszhattam együtt, a hazai jazz nagyjai mellett olyanok voltak partnereim, mint Jimmy Wormworth, Ronnie Cuber, Tim Ries, vagy Tony Lakatos. Az East Gipsy Band zenekarral egy amerikai turné során olyan neves jazz helyszíneken volt szerencsém játszani, mint a New York-i Blue Note, illetve Jazz Standard klubok, a jazz zenészek Mekkájának is nevezett Deer Head Inn Pennsylvaniában, vagy a Detroit Jazz Fesztivál.”

Orbán György különleges estét ígér az Opus látogatóinak, hiszen az általa szervezett projektben három kitűnő hazai pianista ad egymásnak találkozót. Balázs Elemérrel alkotott ritmusszekciója – mely alig néhány nappal korábban Szakcsi Lakatos Bélával lép a klub színpadára – invenciózus, precíz és érzelmekben gazdag játékával egyaránt szolgál folyamatos inspirációs forrásul és nyújt biztos alapokat a zongoristáknak.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!