Erzsébet

Diana régi-új dalai

2016.06.25. 08:13

Programkereső

Zene a felnőtt közönségnek: így is szokás nevezni a pop-zenének azt az ágát, amelyet Diana Krall idei turnéján, június 30-án hallunk a Müpában. A világhírű kanadai zongorista-énekesnő kedvenc slágerei itthon is ismertek és népszerűek.
Diana Krall
Diana Krall

Az ötszörös Grammy-díjas Krall legutóbbi három lemeze, a Wallflower, a Glad Rag Doll és a Quiet Nights tervszerűen hódít meg egy-egy újabb területet a szórakoztató-zenei repertoárból. A húszas–harmincas évek ragtime- és country-számai szólnak a Glad Rag Dollon, a Quiet Nights pedig – amelynek portugál címe Corcovado – a brazil ritmusok és a vonószenekari hangszerelés bűvöletében fogant. Az új anyagot Bob Dylan, Paul McCartney, Elton John, a The Mamas & the Papas és Gilbert O'Sullivan dalai határozzák meg, többek között Michael Bublé és Bryan Adams közreműködésével. Minderre talán Krall férjének is hatása lehetett, akivel több mint egy évtizede házasodtak össze. Elvis Costello, a popzene felnőtt ágának egyik leginkább kreatív dalszerző-énekese azonban ezúttal háttérbe húzódott. A zenei rendező most David Foster volt, aki a nagy hagyományú Verve lemezcég első számú vezetője. Krall persze régóta tudta, hogy mit akar, de az, hogy énekesnőként új oldaláról mutatkozhatott meg, Fosternek is köszönhető.

A híres producer sokszor zongorázott a stúdióban, mint például a Desperadóban, hogy Krall csak az éneklésre koncentrálhasson. Bár például az albumot meglepően visszafogottan nyitó California Dreamingben Krall ült a zongoránál, míg Foster szintetizátoron kísérte.

A szupersztár számokban

Amikor arról kérdezte a Der Spiegel riportere, hogy nem furcsa-e számára Smooth jazz slágerlistán elsőnek lenni, Krall így válaszolt: mindegy, hogy miben, ha már valamiben első az ember. Krall megkapta British Columbia tartomány és Kanada legmagasabb állami kitüntetését, díszdoktora a Victoria Egyetemnek, és a Steinway zongoragyár szerződött művésze. Éppen tizennegyedik lemezével turnézik, és az utóbbi harminc évben ő adta el a legtöbb lemezt az összes női jazzelőadó közül. Ez szám szerint több mint tizenötmillió hanghordozót jelent. Öt Grammy-díja és nyolc további nevezése mellé a kanadai nemzeti lemezdíjat, a Junót nyolcszor vihette haza. A mérvadó szaklap, a Billboard jazzlistáján eddig nyolcszor került új lemeze első helyre abban a pillanatban, hogy megjelent.

Krall sikerének egyik titka, hogy ugyanolyan kitűnő zongorista, mint amilyen sokoldalú énekesnő, és bármilyen zenei anyaghoz nyúl, ez mindig érvényesül. Produkcióinak, stílustól függetlenül, behízelgő és fátyolos, sugárzóan nőies orgánuma adja meg a döntő, azonnal felismerhető jellegét. Többször szembesítették azzal, hogy mivel jazzénekesnőként kezdte pályáját, miért énekel és játszik most popzenét. Egyszerűbb választ nem is adhatott volna: mert

nagyon szereti ezeket a dalokat, amelyeket tizenéves korában állandóan hallgatott, és azóta is mindig vele maradtak, számára most is fontosak.

Pontosan emlékszik rá – és még egy fénykép is van erről a családi albumban –, hogy amikor tizenhat éves volt, szüleitől ajándékba kapta a Blue Moves című Elton John-lemezt, amelyről az egyik dalt (Sorry Seems to Be the Hardest Word) most énekelte először lemezre – pedig azóta Eltonnal nagyon közeli barátságba kerültek, összejárnak.

Amikor 2012-ben Krall volt az egyik zenei rendezője és stúdiózenésze Paul McCartney Kisses on the Bottom című lemezének, akkor ismerte meg az If I Take You Home Tonight című dalt az egykori Beatles-tag legújabb szerzeményei közül. A repertoár ki is egészült azóta, hogy a lemez első kiadása 2014-ben megjelent. Tavaly ugyanis a Verve egy bővített, úgynevezett luxuskiadást, később pedig további felvételeket is útjára bocsátott ebből a sorozatból. Ezek várhatóan felbukkannak a koncertturnén is, például Joni Mitchell A Case of You című balladája, melynek zongorakíséretében Krall briliáns.

Az egész album inkább éjszakai, magányos percekre való. Krall maga is szeret autózás közben zenét hallgatni. A kiválasztott slágerek szövegei sem a tinik világát idézik. Sokak arca biztosan nálunk is felderül, amikor meghallják Gilbert O'Sullivan dala, az Alone Again bevezető akkordjait, lépegető dallamát. A dalszöveg azonban családi tragédiákról, magányról szól – annak ellenére, hogy O'Sullivan dala egyáltalán nem önéletrajzi ihletésű. Viszont nem teljesen indokolatlan arra gondolnunk, hogy az egész lemez hangulatán nyomot hagyhatott az, hogy Diana Krall ekkor veszítette el édesapját, és sokáig késleltette a lemez felvételeit elhúzódó tüdőgyulladása is, amely hosszú időre pihenésre kényszerítette. Persze sem a koncert, sem a lemez nem csupán balladákból, szerelmes vagy éjszakai számokból áll: a Don't Dream It's Over optimista, vagy a Yeah Yeah önfeledt pillanatai a leginkább derűsek. Csak éppen az ötvenedik évét betöltött Krall – akinek ezt a tényt egyáltalán nem kell titkolnia – ma már érettebb korábbi, gátlásos csinibaba önmagánál. Már inkább arra büszke, hogy életének legnagyobb örömforrása a családjával és ikerfiaival töltött idő. Így persze már nem a tinédzserekről énekel, és tempója sem ugyanaz, mint amikor pályakezdő volt. Ezen az igazán exkluzív turnén az intim zenélés, a dalok mély átélése várja a közönséget.