Kelemen, Klementina

Lélekvándorlás, avagy a rögtönzés varázsa

2016.06.27. 09:56

Programkereső

Újra Budapesten lép közönség elé Keith Jarrett, a kortárs jazz mágikus hatású zongoristája. Aligha van művész a jazz világában, akinek koncertjeit nagyobb várakozás előzné meg. Keith Jarrett, sokak szerint korunk legjelentősebb rögtönző muzsikusa, több szempontból is megkülönböztetett figyelemre tarthat számot. A jazzt és a klasszikus zenét egyaránt magába foglaló, gazdagon dokumentált életműve széles körben hozzáférhető, a személyes találkozásra azonban fellépéseinek ritkuló száma miatt egyre kevesebbek alkalom adódik.
Keith Jarrett
Keith Jarrett
Fotó: Rose Anne Colavito ECM Records

Keith Jarrett Magyarországon 1972-ben és 1991-ben triójával, 1985-ben, 1989-ben és 2007-ben szólóban lépett fel. Újabb koncertje az év kimagasló eseményének ígérkezik. Az 1945. május 8-án, a Pennsylvania állambeli Allentown városában született, magyar felmenőkkel is rendelkező művész Art Blakey, Charles Lloyd és Miles Davis együtteseiben járta ki az iskolát, hogy aztán az 1970-es években a modern jazz meghatározó zongoristájává nője ki magát. Saját művészi arculatának kialakításában két, párhuzamosan működő kvartett játszott kulcsszerepet. Amerikai együttesében Dewey Redman szaxofonos, Charlie Haden bőgős és Paul Motian dobos voltak partnerei, míg az európai csapatban Jan Garbarek, Palle Danielsson és John Christensen szólaltatta meg ezeket a hangszereket.

Jarrett énjének kétféle médiumaként a két kvartett különböző zenei elképzelések és hangzások megvalósítását tette lehetővé. Az amerikai együttessel készített lemezek (Fort Yawuh, Treasure Island, Death and the Flower, Backhand, Shades, Mysteries, The Surviver's Suite) érdesebb, a szabad rögtönzésnek tágabb teret adó zenét tartalmaztak, a dallamnak nagyobb szerepet juttató európai albumok (Belonging, My Song, Nude Ants) népzenei, klasszikus zenei, olykor rockos hatásokat mutattak. Mindkét együttes bejárta a világot, sikert sikerre halmozott, Jarrett szerteágazó érdeklődése azonban más irányok felé is fordult. Szóló felvételekre vállalkozott, klasszikus zenei lemezekkel is jelentkezett, majd a trió formáció mellett kötelezte el magát. Mindehhez ösztönző partnerre talált a német ECM kiadóban, amely több mint négy évtizede rögzíti minden koncertjét és jelenteti meg lemezeit.

Kapcsolata Jack DeJohnette dobossal még az 1960-as évekre tehető, Ruta and Daitya címmel 1972-ben közös lemezt is készítettek. Együttműködésük 1983-ban Gary Peacock bőgős csatlakozásával új magaslatokra emelkedett. A „standards trio”-nak nevezett formáció több mint negyedszázada él, sőt virul, a telepatikus kommunikáció olyan csúcsaira jutva, ahová csak kevesek érnek fel. Műsorán többnyire örökzöldek szerepelnek, ez azonban inkább a beazonosíthatóság miatt lényeges: a jazzben a téma többnyire csak kiindulópont, a hangsúly az interpretálás módján van, beleértve az improvizációt, amiben a muzsikus személyisége igazán megmutatkozik. Ebben a hármas mindig képes újat hozni, nem utolsósorban Jarrett kifogyhatatlan zenei ihletének, kiszámíthatatlan ötleteinek köszönhetően, ami folyamatos kihívás elé állítja és megújuló kreativitásra készteti partnereit.

Jarrett, a klasszikus

A klasszikus zene és a jazz kapcsolata az 1950-es évek óta foglalkoztatja a jazzmuzsikusokat. A kettősség a mindkét kategóriában Grammy-díjas Wynton Marsalis trombitáson kívül leginkább Keith Jarrett pályáját jellemzi, s ennek az ECM kiadó készséggel ad teret. Első, saját kompozícióit tartalmazó ilyen természetű lemeze In the light címmel 1973-ban jelent meg, amit a luminessence (1974) és az Arbour zena (1975) követett. Utóbbi lemezeken Jan Garbarek szaxofonos és Charlie Haden bőgős képviselte a jazzoldalt. Legnagyobb szabású, zenekarra, ütőhangszerekre és zongorára komponált műve a Celestial Hawk (1980) című lemezén hallható. Saját szerzeményein kívül Jarrett több lemezen szólaltatta meg a zeneirodalom klasszikus és modern alkotásait, így Bach, Händel, Mozart, Sosztakovics szerzeményeit.

A Jarrettről alkotott kép hiányos maradna legszemélyesebb megnyilatkozásának, szóló zongorázásának említése nélkül. Már Facing You (1971) című bemutatkozó lemezét kedvező kritikai visszhang fogadta, de hírnevét igazán a Solo Concerts: Bremen and Lausanne (1974) című albuma alapozta meg. A The Köln Concert (1975) áttört egy falat: ez lett a jazztörténet legnagyobb sikerű, milliós példányszámban elkelt szóló felvétele, amely gyönyörű dallamaival, zsongító harmóniáival, bensőséges hangvételével ejti rabul a hallgatót. Ezt olyan lemezek követték, mint a Staircase, a tízlemezes Sun Bear Concerts (Japán), a Paris Concert, a Vienna Concert, a La Scala, a The Melody at Night With You, a Radiance, a Rio.

Keith Jarrett zongorajátéka sokféle forrásból merít, amelyek ösztönös dramaturgiai érzéke és szuggesztív előadásmódja révén szervesülnek egységes világgá. Játéka legtöbbször a saját hangulata és a hely szelleme által meghatározott improvizáció, kivételes formakultúrája azonban rögtönzött darabjait is tökéletesen megformált kompozíciókká rendezi. Olyan égi ajándék ez, amely minden koncertjét egyszeri és megismételhetetlen élménnyé avatja. Keith Jarrett zongorajátéka hangok varázslatos útja – lélektől lélekig.