Olivér

Elszakadás a konvencióktól, avagy mi is az a free jazz?

2016.09.02. 07:56 Módosítva: 2016-09-02 07:56:39

Programkereső

A negyvenes évek első felének New Yorkjában született bebop évtizedekre határozta meg a jazz fejlődésének folyásirányát. A jazz punk mozgalma azonban messze nem áll egyedüliként a műfajban, ami a konvenciók szétzúzását illeti. A saját végzetét kezdettől fogva a nevében hordozó – kialakulása idején avantgárdnak, vagy New Thing-nek is hívott – free jazz nem pusztán a bebop hagyománnyá átalakult lázadásával akart leszámolni, de - visszanyúlva a jazz kezdeteit jelentő kollektív rögtönzéshez – éppígy a hagyományos zenei formákkal, mindenfajta harmóniai és ritmikai kötöttséggel is.

Ahogy azonban a bebop néhány évvel a megszületése után fontos popkulturális viszonyítási pont lett, a belőle származtatható tendenciák visszaszálltak a free jazzre, amely sokban merített a korszak bizonyos zenei és más művészeti kísérleteiből, az afro-amerikai polgárjogi mozgalmak megerősödése nélkül pedig talán meg sem született volna. A free jazz bölcsőjét végső soron éppúgy a társadalom átalakulása jelentette, ahogy történt ez a bebop esetében is. A műfaj minden határt lebontó leágazása ráadásul azért is érdekes, mert 

ez volt talán az első olyan irányzat a jazzben, amely a kezdetektől fogva önálló karakterológiával jelent meg Európában.

A határok mára persze összemosódtak, néhány jellemvonást tekintve viszont még mindig elkülöníthetők a jazz európai és amerikai vonulatai.

Peter Brötzmann
Peter Brötzmann
Fotó: Peter Gannushkin

1959 nem fordulópont, sokkal inkább elágazás a jazzben: a ritmikai és harmóniai konvenciók fellazulásának, illetve teljes elhagyásának mentén indult el a műfaj részekre bomlása. Itt pedig fontos visszautalni Miles Davis modális és az ebből következő, általa szabályozott szabadságnak nevezett korszakára (második kvintett), amely – bizonyítva Davis példa nélküli intuícióját – szinte tudományos alapossággal tárta fel azt a folyamatot, amelynek révén, a maga idejében szinte a semmiből előbukkanó a free jazz megszületett. A kollektív improvizáció, az első vonalbeli előadók közül elsősorban Charles Mingus munkáiban, már a korábbi években visszaszivárgott a jazz fősodrába, Ornette Coleman azonban nem csupán beépítette a kompozíciós technikájába, hanem elsődleges szervezőelemmé tette, reflektálva az individuum feloldódására, ami szöges ellentétben állt a korszak jazzének individualista felfogásával. Az 1959-ben megjelent A Shape of Jazz to Come még csak egy érdekes átmenet, amely a szakma egy részéből azonnal heveny ellenérzéseket váltott ki, akárcsak a bebop a maga idejében, legfeljebb annyi pikantériával, hogy eddigre a bebop leszármazottai jelentették a szakma azon szegmensét, amely pontosan azt a fajta értelmetlenséget kérte számon Coleman- en, amivel nem is olyan régen őket is megvádolták. Az A Shape of Jazz to Come még nem szakad el a konvencióktól, inkább radikálisan értelmezi újra azokat, a swing lüktetés helyét valami furcsa lebegés veszi át, az improvizációt pedig már nem a harmóniai keret, hanem a dallam határozza meg. A kollektív rögtönzés aztán az 1961-ben megjelent Free Jazz: A Collective Improvisation című lemezen jelenik meg, amelyen két kvartett játszik, mindenfajta kötöttségtől megszabadulva, csupán egymás reakcióra hagyatkozva.

Az ötvenes évek második felében felerősödő fekete polgárjogi mozgalmak jelentették azt az ideológiai hátteret, amely mintegy érvényesítette a free jazz létét, egyben

ez volt a jazz első olyan leágazása, amely erősen átpolitizált volt.

Mellesleg nem csak a korszak polgárjogi mozgalmai, de a részben ezekhez köthető művészeti mozgalmak is erős hatást gyakoroltak rá. A kortárs zene újításai, a manipulált zajok, a preparált hangszerek, az atonalitás és a véletlenszerűség mind megjelentek a free jazzben. Ornette Coleman mellett aztán az évekig mellette játszó Don Cherry, Albert Ayler, vagy Archie Shepp voltak azok, akik a free jazzt áthozták Európába, ahol a műfaj szerencsésen találkozott a korszak európai, éppen forrongó szellemi mozgalmaival és a kontinens alapvetően intellektuális megközelítésével, amely létrehozta a free jazz európai ágát, melynek máig egyik leginkább meghatározó alakja Peter Brötzmann.

Peter Brötzmann
Peter Brötzmann

Brötzmann 1941-ben született. A különböző szaxofonok mellett tárogatón is gyakran játszik. Eredetileg képzőművésznek készült, a dada késői leszármazottjának is tekinthető fluxus mozgalom jelenti azt az elsődleges hatást, melynek lenyomata a mai napig megtalálható a művészetében. Brötzmann stílusa tulajdonképpen meglehetősen keveset változott karrierjének kezdete óta, az életművének változatosságát sokkal inkább a környezet jelenti, amelyhez mindig alkalmazkodva képes önmagát szélsőséges, soha meg nem alkuvó módon kifejezni. Az 1968-ban megjelent Machine Gun című lemez egyben az európai free jazz megszületését is jelentette. A jazz európai megközelítése több ponton is alapvetően eltér az amerikaiétól, ezt pedig sokan az alapvetően intellektuális európai közegnek tudják be. Az igazság ezzel szemben sokkal inkább az, hogy az európai zenészek számára nem a blues jelenti az alapvető mintát, a zenéjükből így sokszor hiányzik a swing érzet. A ritmikai világ gazdagabb, ugyanakkor az atonalitás, az európai klasszikus zene hatására sokkal inkább a nyelvi készlet természetes része, mint az amerikai zenészek esetében. Ez pedig, ha lehet, még nehezebbé teszi a free jazz európai ágának befogadását.

Brötzmann zenéjének hátborzongató őszinteségéről először nem árt lefejteni a néha talán túlzóan intellektualizáló mázat, a megnyugtató swing érzet hiánya helyén pedig megérezni a változatos ritmikai világ keltette feszültséget és azt az érzékenységet, ahogy a zenészek egymáshoz viszonyulnak. A Machine Gun könyörtelen agressziója még leginkább 1968 forradalmi kontextusában értelmezhető, a radikális változás illúziójának lecsengésével azonban Brötzmann zenéje is sokkal inkább a közös alkotás aktusának folytonos újra felidézése, az évek múlásával egyre változatosabb zenei környezetben. A nyolcvanas években dolgozik együtt a producer Bill Laswellel (Last Exit), az elektronikus zenéhez ezer szállal kötődő Toshinori Kondóval, a kortárs skandináv jazz nagyágyúival éppúgy, mint rengeteg más, különféle stílusból érkezett zenésszel.

A művészet minden szegletében fellelhető részekre bomlás és a korábban önállóan nem létező elemek fúziója a jazzben is megfigyelhető manapság.

A műfaj fejlődésére az utóbbi években komoly hatással volt a világzenével való találkozás, ez pedig tetten érhető a free jazzben éppúgy, mint Peter Brötzmann zenéjében, mégsem változtatta meg azt. Brötzmann zenéje ma már nem free jazz, egyszerűen jazz, ugyanakkor továbbra is önmaga totális kifejezésének vágya hatja át, ami a kezdetektől fogva a legalapvetőbb tényezője az ő művészetének.