Friderika

"Koporsógyárban" vette fel új lemezét a Nigun

2016.10.04. 13:48

Programkereső

Legalábbis ezt jelenti a bécsi kulturális központ, a Sargfabrik neve, ahol a kelzjazzt játszó zenekar új, Live inem Sargfabrik című albumát rögzítette. A lemezbemutató október 6-án lesz a Fonóban.

Bár a sargfabrik koporsógyárat jelent, el sem tudok képzelni élőbb és színesebb kulturális teret, mint a bécsi intézmény.

Lejátszottuk a koncertet, hazautaztunk, majd másnap egy email várt, benne a koncert teljes hanganyaga. Amikor először hallottam, már tudtam, hogy ez az eddigi legjobb Nigun-felvétel" - írja Párniczky András Gábor gitáros, a Nigun alapítója.

A Nigun a közép-kelet-európai zsidó zenét tartja eredőjének. Muzsikájában a spirituális erőt hordozó hagyomány és a modern jazz olvad egységgé. A Nigun mindig is átlépte a műfaji határokat, leginkább talán a klezjazz jelző írja le, milyen irányban gondolkodnak, ám zenéjüket legalább ennyire jellemzi a kreativitás és a színpadon spontán születő pillanatok varázsa.

A zenészek rendszeresen alkotnak együtt vendégszólistákkal, 2006-ban megjelent harmadik lemezük, a Bale Kulturnik is Daniel Zamir izraeli szaxofonos közreműködésével készült. A Nigun 2007 júliusában a világhírű Klezmaticsből ismert, fúvós hangszereken játszó Matt Darriau vendégszereplésével lépett fel a Müpában, és ugyanott vettek részt John Zorn Cobra című darabjának magyarországi előadásában, a szerző irányításával. A csapat gyakori vendége Lukács Miklós cimbalmos, de játszottak már mások mellett Don Byronnal, Frank Londonnal (szintén Klezmatics), Steven Bernsteinnel, Bacsó Kristóffal, Barcza Horváth Józseffel, Benkő Róberttel és Szabó Dániellel is.

Live inem Sargfabrik című anyagon Párniczky András Gábor szerzeményei, valamint tradicionális zsidó dalok átdolgozásai szerepelnek. A felvétel az együttes ötödik lemeze, a 2003-as Klezjazz, a 2004-es Standard, a 2006-ban kiadott Bale Kulturnik, valamint a 2013-ban megjelent Lebedik at the Budapest Jazz Club után, ez szintén koncertfelvétel.

A Nigunban a zenekarvezető mellett Bede Péter (altszaxofon, tárogató), Ajtai Péter (bőgő) és Baló István (dobok) játszik.

Felkeltettük érdeklődését? Váltsa meg jegyét egyszerűen, a Port.hu felületén!