Géza

A világ legjobb ütőhangszerese lett Horváth Kornél

2016.12.01. 12:59

Programkereső

Két hete adtunk hírt arról, hogy Horváth Kornélt, a Dörnyei Gáborral alkotott tHUNder Duo zenészét is jelölte a világ legjobb ütőse címre a dobosok egyik legrangosabb fóruma, a brit Rhythm Magazine.

Most pedig itt az örömhír:

Horváth Kornél megnyerte a szavazás alapú versenyt,
ez alapján elmondható, hogy ő a világ legjobb ütőhangszerese jelenleg.

A Kossuth-díjas zenész a Fidelio olvasóinak is megköszönte a jelentős számú szavazatot, amit korábbi cikkünkön keresztül adtak. A magyar ütőhangszeres művész ezzel az eredménnyel olyan neveket előzött meg, mint Chris Fehn, a Slipknot dobosa, Aaron Draper, Adele ütőse, Mauro Refosco, a Red Hot Chili Peppers ütőhangszerese, Trilok Gurtu és még sokan mások. Azért is hatalmas eredmény tehát ez, mert a jelöltek között Peat Locketten kívül szinte az összes ütőhangszeres mögött egy komoly, világhírű produkció áll, míg a tHUNder duó és Horváth Kornél önmaga és az ütős zene saját jogán szerezte meg az elismerést.

Horváth Kornél
Horváth Kornél

Ahogy a Music Radar oldalon fogalmaznak: "Ütőhangszeres kategóriában egy viszonylag új név, a magyar származású Horváth Kornél lett a legjobb, a Dörnyei Gáborral közös tHUNder Duó felvillanyozó ütőse. A mesteri szintű tradicionális ütőzést modern stílusokkal ötvözi, miközben zenéjét áthatja a tehetség. Aki hallja őt, annak világossá válik majd, mivel érdemelte ki ezt a nagy presztízsű címet".

Horváth Kornél lapunknak elmondta, Londonban élő és tanító zenésztársa, Dörnyei Gábor hívta fel a figyelmét a brit Rhythm Magazine internetes versenyére, ahol számos kategóriában (pop, jazz, rock stb.) keresték az ütős műfaj legjobbjait. Horváth Kornélt egy szakújságírókból álló zsűri jelölte az ütőhangszeres kategória 10 legjobbja közé.

Ez valószínűleg életem legkomolyabb elismerése”

- mondta a most megszerzett címmel kapcsolatban. „Azért is hatalmas megtiszteltetés, mert két világterjesztésű nyomtatott, ütős szaklap létezik: az amerikai Modern Drummers, és ez, a brit Rhythm Magazine, ami hasonlóan nagy példányszámban kel el az egész világon. Ezért igen rangos esemény az, ha valaki ebbe az újságba bekerül” - fogalmazott.

Kérdésünkre, hogy szakmailag milyen hozadékai lehetnek a díjnak, elmondta: „Ez óriási reklámot jelent. A Rhythm Magazine hamarosan interjút készít velem, ami további megjelenéseket is generálhat. Bármilyen furcsa is, zenészként azt kell mondjam, hogy a promóciót nem lehet megkerülni: rendkívül fontos része ez a mi szakmánknak. A mostani díj pedig lehetőséget teremt arra, hogy az én és a tHUNder Duó nevét minél többen megismerjék” - árulta el.

Dörnyei Gábor és Horváth Kornél - tHUNder Duo
Dörnyei Gábor és Horváth Kornél - tHUNder Duo

Horváth Kornél azt is elmesélte, hogyan fogadta a hírt zenésztársa, Dörnyei Gábor: „Nem akarta elhinni (nevet). Tulajdonképpen mindenkiben, aki színpadra áll, van egy óriási adag exhibicionizmus. Nekünk a visszajelzés jelenti az egyik legfontosabb inspirációt. Egyrészt a közönség részéről: amikor élőben játsszunk, mindig érzem az oda-vissza közlekedő energiát, ami a zenész és a közönség között kialakul. Ez nagyon fontos dolog. Ugyanakkor pedig az ilyen szakmai sikerek óriási lendületet adnak a folytatáshoz, ezáltal úgy érezzük, helyes úton járunk” - fogalmazott Horváth Kornél.

A tHUNder Duó hazai fellépésére még egy ideig várni kell, nyáron azonban nagyszabású ázsiai turnén viszik hírét a világszínvonalú magyar ütősöknek.