Előd

Negyedszer is ingyenes koncerteken ünnepelhetjük a jazzt

2017.03.13. 10:05

Programkereső

Az UNESCO és nagykövete, a legendás zenész, Herbie Hancock által kezdeményezett Nemzetközi Jazznapot április 30-án szinte az egész világon megünneplik.

Az ENSZ tagszervezete azért kiáltotta ki Nemzetközi Jazznapnak ezt a napot, hogy a műfaj oktatási és kulturális hasznát, demokratikus szellemét felmutassa. Fantasztikusan rövid idő alatt igazi világnap lett belőle, rendre vagy kétszáz országban rendeznek kapcsolódó eseményeket (jazzday.com).

Magyarország 2014 óta különösen kitett magáért ez ügyben. A nemzetközi eseményekhez képest abban kiemelkedő a magyar részvétel, hogy idén Budapesten 16, országosan 5 és határon túl 2 helyen az érdeklődők ingyen juthatnak be a koncertekre. Ez a Jazznap.hu néven – és a www.jazznap.hu címen megtalálható részletes programmal – idén negyedszer is létrejött non-profit összefogás lényege.

Az akció, melynek kezdeményezői Pallai Péter (Harmónia Alapítvány) és Zipernovszky Kornél újságíró, célja kettős: első sorban magát a műfajt szeretnék tovább népszerűsíteni, hiszen bárkinek vonzó lehet egy ingyenes koncerten kipróbálni egy jazzklubot, elmenni a Müpába, egy múzeumba vagy egy kávézóba. De egyben azt is meg szeretnék mutatni, hogy milyen elképesztően színes, gazdag és kiterjedt Magyarországon (és határon túl) a jazzélet; földrajzi elhelyezkedés, generációs megoszlás, és jazz-stílusok szempontjából is változatos koncerteket hallhat az ember egész évben. Ezen a hétvégén a Benczúr házban például a capella kórusok, a Wekerlén a jasszok tánczenéi, a Fonóban etnojazz szólal meg, a Nagykovácsi Öregiskolában külföldön diplomázó tehetségeink mutatkoznak be, Debrecenben klezmer-dixie, a Bem moziban pedig free örömzene lesz, és így tovább. 

Az idei év különlegessége, hogy mivel a Nemzetközi Jazznap vasárnapra esik, ezért az április 29-i (szombat) és az április 30-i, vasárnapi programok egyaránt szerepelnek a kínálatban.

Programok

ORSZÁGOS, HATÁRON TÚLI

  1. Cegléd, Vasútállomás ápr. 30., 17h: Jazz at the Station: Ineke van Doorn-Marc van Vugt voice-guitar duo (NL), Jam Bori Band
  2. Debrecen, Incognito, ápr. 30.: 21h: Zakar Zoltán Quintet, feat: Zakar Szilvia
  3. Debrecen, Sikk klub (Jazzbarátok Köre) ápr. 30.,19h-21h: A Debrecen Dixieland Jazz Band klezmer-dixie műsora
  4. Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc, Románia) Jazz Bistro, ápr. 29., 21h The Crazy Plumbers
  5. Komárom, Monostori erőd, Tartóshullám (Mediawave) fesztivál ápr. 29. 22h: Ján Fiala & Stefan Szabó (Cze/Slk) ápr. 30. 21h: Hét Hat Club (Fra/Ita/Slk/Hun)
  6. Somorja (Šamorín, Szlovákia) Mozi.Club ápr 29, 19h30: Vörös Janka e-series
  7. Nagykovácsi, Öregiskola Közösségi Ház, ápr. 30., 19h: Gayer Mátyás Trió f. Molnár Sándor

BUDAPEST

  1. BemSessions (Bem mozi) ápr. 30., 20-22h: Standard jam session (kávézó), Free jazz jam (moziterem)
  2. Benczúr Ház ápr. 30., 19h00: Zenélő jazztörténet - Csernus Szilvia (ének) és Morvai Tamás (gitár), 20h00: Voice Drops a cappella együttes
  3. Budapest Jazz Club ápr. 30., 20h: Gyárfás István-Gyémánt Bálint gitárpárbaj
  4. Fat Mo's Music Pub ápr. 30., 20h30: Fat Mo's Band
  5. Fonó Budai Zeneház ápr. 30., 20h: Juhász Gábor trió feat. Gátos Iván (lemezfelvétel); Béres Eszter trió
  6. Gregersen Art Point, ápr. 29, 20h: Piano-Forte Special: Ineke van Doorn (ének - NL) Marc van Vugt (gitár - NL) Bori Viktor Attila - zongora
  7. Hadik Jazz estek ápr. 30., 20h: Kanizsa Gina, Miskolczi Márk, Bécsy Bence trió
  8. If Café 20h ápr. 30., 20h: Halper Hendrix Experiment
  9. Lámpás (Get Closer Concerts) ápr. 30., 20h: Kardos Négyes, majd jam session
  10. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ápr. 30.,17h: Gáspár Károly trió
  11. Müpa ápr. 30., 16h: Rozgonyi Péter Trió; 18h: Lisztes Jenő trió 22h: Ludányi Tamás kvartett
  12. Nyitott Műhely ápr. 30., 20h: David Yengibarjan szóló
  13. Opus Jazz Club ápr. 29, 21h: Gayer Mátyás-Bolla Gábor Quartet
  14. Patyolat Próbaüzem ápr. 30., 20h: Ektar Instrumental Quintet
  15. Spinoza Ház (Get Closer Concerts) ápr. 30., 20h: Kárpáti Dódi Priváti Projekt
  16. Wekerlei Társaskör ápr. 30., 18h: A pesti jasszok twistet járnak - A Triola együttes műsora