Szabolcs

Női energiák lengik körül az idei Jazztavaszt

2017.04.15. 14:43 Módosítva: 2017-04-15 14:43:54

Programkereső

Május 4. és 6. között minden estét egy-egy jazzdíva társaságában tölthetünk, akik egyedi hangjukkal és személyiségükkel varázsolják különlegessé május első hétvégéjét.

Ha május, akkor Jazztavasz, immáron tizenkettedik alkalommal. A sort május 4-én az a Kandace Springs nyitja, akit tavaly megjelent első, Soul Eyes címre hallgató nagylemeze rögtön az amerikai jazz élvonalába emelt, pedig még csak 27 éves. A nashville-i születésű énekesnő gyermekkorában két dologért rajongott: a zenéért és az autókért. Utóbbi olyannyira nagy szerelem volt, hogy a kis Kandace bizony komolyan fontolgatta az autótervezői karriert. Szerencsénkre inkább a zenét választotta, és a négyütemű járművek iránti vonzalom a színpadon csak a Ferrari-piros Fender-zongorában maradt meg. Előadásaihoz mindenhonnan merít, bátran egyensúlyozik soul, jazz és pop között. Mély, telt altja olyan őszinteséggel szólal meg a dalokban, amely vitathatatlanul ösztönös tehetségre vall. Budapesten a debütáló album dalai mellett újabb szerzemények is megszólalnak majd.

Zara McFarlane ma az Egyesült Királyság egyik vezető jazzénekesnője, annak ellenére, hogy pályatársaival szemben viszonylag későn kezdett érdeklődni a műfaj iránt. Jamaicai szülők gyermekeként a reggae és az r'n'b már kezdetekkor jelen volt az életében, a jazzel ellenben csak középiskola után kezdett foglalkozni. A rangos Guildhall Shcool of Music diákjaként szerzett vokális jazz szakon mesterdiplomát – az intézmény padjait koptatta többek közt Bryn Terfel, Jaqueline du Pré, Ewan McGregor, és még maga James Bond, azaz Daniel Craig is.

Bár már első, 2011-ben megjelent albumára is felfigyeltek a szakemberek, az igazi áttörést a 2014-es If You Know Her hozta meg, amiért többek közt a Jazz FM év jazzénekesnőjének járó díjat is elnyerte. Sőt, volt olyan kritikus, aki a legjobb angol jazzénekesnőnek kiáltotta ki. Kristálytiszta hangját a korai Nina Simone-éhoz és Roberta Flackéhez is hasonlították, koncertjein saját, a jazz, a reggae, a pop, a folk és a blues elemeit mesterien vegyítő dalai is megszólalnak, amit bársonyos énekhangja és szuggesztív előadásmódja kovácsol kerek egésszé. Erről május 5-én a Müpa közönsége személyesen is meggyőződhet.

A tavasz jazzünnepe egy igazi élő legendával zárul: Cassandra Wilson 8 év után május 6-án tér vissza a hangversenyterem színpadára. A kétszeres Grammy-díjas művésznő külön fejezetet érdemel a jazz képzeletbeli történelemkönyvében. Már fiatalon is szívesen kalandozott a jazz mellett más ritmusok - a country, a folk, a funk és a blues - irányába, felfedező énjét pedig azóta is megtartotta. 1993-as, Blue Ligh 'Til Down című albumán blues és rockdalokat, valamint örökzöldeket bújtatott akusztikus köntösbe, tavalyelőtti, Coming Forth by Day című korongján Billie Holiday dalokat dolgozott fel, legújabban pedig az ír népzene jazzre gyakorolt hatását kutatja. Zenei világát a hagyományok iránti tisztelet, és a korszerű közlésvágy kettőse határozza meg; előadásaiban mély, dinamikailag árnyalt altja és egyedi kiejtése titokzatos és érzéki atmoszférával párosul.

Ahogy a tavaszt, a nyarat is jazzel ünnepeljük, hiszen sokak örömére visszatér hazánkba a bársonyos hangú, szelíd óriás,  Gregory Porter , akinek június 27-i koncertje egyben a 2016/17-es évad méltó lezárása is.