Cecília

Melingo, a csöppet sem feszengő tangókirály

2017.04.23. 20:25

Programkereső

Hidegrekord dőlt és hó esett azon az áprilisi napon, amikor Daniel Melingo, a két lábon járó „tangós hang” a budapesti MOMKult színpadán játszott. Így is sikerült elérnie, hogy bő két órára Buenos Aires érzelmektől túlfűtött, külvárosi kocsmáiban érezzük magunkat.

Bár koncertre érkeztünk, egyben színházi élményt is kaptunk Daniel Melingo előadásán, aki a világsztárokat immár havi rendszerességgel szállító Get Closer produkciós iroda jóvoltából érkezett Budapestre április 19-én. Szögezzük tehát le: Melingóról nem érdemes csupán multiinstrumentalista zenészként és énekesként nyilatkozni, hiszen ő a szó legpozitívabb és legteljesebb mértékében előadó, performer. Ez persze részben a műfaj sajátja, hiszen ha van szövegközpontú zene, akkor a tangó az. Ráadásul mivel a tolvajnyelvből alakult, irodalmi spanyol nyelven, a fundangón szólnak ezek a mélabús sorok, szükséges is, hogy az énekes erős színpadi jelenléttel és előadásmóddal segítse a megértést.

De ez még nem jelenti azt, hogy minden tangóénekes egyben jó előadó is, 

pláne ritka az olyan, aki a figyelmet a humor és a pátosz keskeny határmezsgyéjén balanszírozva képes fenntartatni órákig.

Márpedig Melingo ilyen, amiről a bizonyítványát már belépőjével kiállítja. Bevezetőként két instrumentális szám is elhangzott kiváló zenekara tolmácsolásában, kellően megteremtve a várakozást egy hatásos antréhoz. Miután talpig feketében, kalapban megjelent, az üdvözlő tapsot hosszú másodpercekig élvezte teátrális mozdulatok közepette, ami az önfényezés nyilvánvaló karikírozásaként keltett derűt a közönség soraiban. Majd megszólalt valószínűtlenül mély, karcos hangján és onnantól kezdve a közönség a lábai előtt hevert. Minden bizonnyal színészi múltja (négy filmben is játszott, köztük tavaly az I'm Gilda című nagysikerű argentin életrajzi drámában) is hozzájárul ahhoz, hogy bátran él a színházi játék adta lehetőségekkel.

Nem fél már-már a burleszkhez közelítő, forszírozott szórakoztató elemeket sem bevetni, mégsem esik át soha a ripacs kategóriába.

Így lehetséges, hogy neki az olyan elhasznált színpadi toposzok is jól állnak, mint hogy táncol a mikrofonállvánnyal, hogy kalapját az arcába húzva játszik, vagy hogy fejgép kíséretében sétál a színpad végébe, háttal a közönségnek, de azt is megbocsájtuk neki, hogy leveszi cipőjét és zokniját a nézőtérre dobja. Mindez attól működik, hogy ilyenkor egyáltalán nem veszi komolyan magát. Miközben dehogynem. Ezek a dalok -melyeknek zenéjét ő szerezte, szövegét pedig a már 80 éves fundangó-íróval, Luis Alpostával karöltve írták- a legtöbb esetben komoly drámát is hordoznak magukban.

Melingo azonban nemcsak a sírás és nevetés dialektikájával bánik játszi könnyedséggel, de a zenei műfajokkal is kiválóan zsonglőrködik, megteremtve egy soha nem hallott, mégis teljesen ismerős zenei világot. Ebben a milonga aszimmetriája swing lüktetésbe folyik át, a foxtrott arab hatásokkal elegyedik, a nagy zenei íveket énekbeszédszerű recitatívók, majd perkusszív éneklés váltja fel, az Erik Satietól kölcsönvett motívumok melankóliáját jazzrock hangulat töri meg.

Őt hallgatva Serge Gainsbourg, Tom Waits, Charlie Chaplin, és Fellini is megidéződik, miközben hihetetlenül koherens ez az egész világ.

Daniel Melingo
Daniel Melingo
Fotó: Kleb Attila

Ez nem véletlen, hanem egy koncepció része is, hiszen legutóbbi, 2016-ban megjelent Anda című albuma, -aminek anyagából ezen a koncerten is jócskán elhangzotta régebbi slágerek mellett- éppen a nomád tangó gondolatából indult ki. Ennek lényege, hogy ez a műfaj az utazó zenészek létformájából adódóan mindig is nyitott és befogadó volt, így aztán sok hatást magába olvasztott. Itt most az utazás egyúttal Melingo életútjára is értendő, aki hosszú utat tett meg, míg 40 éves korára lehorgonyzott a tangó mellett. A klasszikus-, a könnyűzene és a rock bugyraiban megtett utazásai emlékét pedig mind-mind beépíti a zenéjébe.

Melingo nyughatatlan természete az újabb és újabb hangszerek megszólaltatása iránti vágyban is megnyilvánul: játszott az argentin tangó alaphangszerén, bandoneonon, majd klarinéton, gitáron, zongorán és további fúvóshangszereken. Így ezen az estén sem csak énekelt, hanem klarinét- és mandolinjátékkal színesítette a zenekari hangzást. Ehhez a hihetetlenül tarka szövethez Facundo Torres bandoneonos, Lalo Zanell zongorista, Rodrigo Guerra gitáros és Romain Lecuyer bőgős adta meg az alapszíneket, akik, ha kellett, kórusként is segítették a telt hangzást.

Régen volt ilyen minden érzéket kielégtő színpadi-, koncertélményben részem. Egyszer azt mondta nekem egy jazz-zongorista, hogy a legjobban azt utálja, ha a színpadon bármilyen szinten félelmet érzékel a zenészek részéről.

Nos, Daniel Melingo ebből a szempontból egy halált megvető bátorságú énekes-zenész, aki képes befejezni úgy egy koncertet, hogy színpadi halált imitál a katartikus zene végén.

A Get Closer szervezésében legközelebb az élő legenda, Chick Corea játszik a MOMSportban május 2-án. Azt se hagyja ki!