Magdolna, Léna

Ludányi Tamás Quartet: A Showcase-ről a jazznapra

2017.04.30. 12:36 Módosítva: 2017-05-01 12:36:13

Programkereső

A jazznapon, a Művészetek Palotájában ismét hallhatjuk a Jazz Showcase nagydíjas zenekarát, Ludányi Tamás szaxofonos kvartettjét. A jazznap.hu cikke.

Ludányiék együttese nagy fölénnyel nyerte a nemzetközi zsűri fődíját a Müpa február 5-én este zárult jubileumi tehetségkutató versenyén, a 10. Jazz Showcase-en. A közönségdíjat és ezzel a nyár végi meghívást a Müpától a Vörös Janka e-Series kapta.

A Jazz Showcase-en, amely február elején jubileumi alkalommal, tizedszer zajlott a Müpában, fiatal zenekarokat hívnak meg, amelyek közül vannak, akiket a jazziskolák tanárai, programszerkesztők, producerek, és vannak, akik maguk jelentkeznek. Idén is kilenc zenekar játszott közönség előtt. De a nemzetközi zsűri az esti ún. nagykoncerteket is végighallgatta, amelyek közül a zárókoncert volt a legszínesebb, a 10. évfordulót igazi gálával ünnepelték a Nemzeti Hangversenyteremben, a korábbi showcase-ek befutott, nagy hírnévre szert tett fiatal magyar jazz előadóival. A Művészetek Palotája egyébként már negyedik éve megünnepli nem csak a Nemzetközi Jazznapot, hanem ajazznap.hu ingyenes koncert-akciójához is csatlakozott, tehát jövőre a műfajt népszerűsítő akcióval együtt fog jubilálni.

A zsűri tagja volt idén az Amerikai Jazzújságírók Szövetségének elnöke, a Downbeat című nagytekintélyű, 1934 óta működő chicagói szakfolyóirat volt főszerkesztője és jelenleg is munkatársa, Howard Mandel, aki nem csak egy korrekt cikkben tett közzé budapesti tapasztalatait, mely a folyóirat internetes oldalán is olvasható, hanem személyes élményeibe is betekintést engedett a saját blogján.

Ludányi Tamás nem először részesült olyan elismerésben, amely azt jelzi, kitűnő tehetsége generációjának élére emeli. A Syrius Legacy együttessel, melynek tagja, azt lehet mondani, hogy az utóbbi évek legnagyobb durranását hozták össze a magyar jazzutánpótlásban. Ebben nyílván szerepe van annak, is, hogy a jazztörténet egy méltatlanul korán abbamaradt szálát, a Syrius együttes szellemi örökségét ápolják, teszik újra élővé. Saját kvartettjében, melynek ő az abszolút szólistája, szintén egyértelmű a mainstream és bop, hard-bop hagyományának tisztelete. Mandel fel is figyelt cikkében Coltrane megidézésére. Persze mivel a Jazz Showcase-en Ludányi főleg altszaxofonon játszott, Kenny Garrettet is meg lehetne említeni, meg persze Ludányi Tamást, a fiatal díjnyertes szólista ugyanezt a nevet viselő édesapját, aki Tatabányán évtizedek óta zeneiskolát, újabban pedig már jazz big bandet is vezet. A Showcase koncertjén pedig az is kiderült, hogy a briliáns Tálas Áronnal és a sűrű és biztos alapot nyújtó Bögöthy Ádámmal és Czirják Tamással ez a kvartett megérett a Nagy Színpadra.

A Jazznap teljes programjáért kattintson ide!

Programok

ORSZÁGOS, HATÁRON TÚLI

  1. Cegléd, Vasútállomás ápr. 30., 17h: Jazz at the Station: Ineke van Doorn-Marc van Vugt voice-guitar duo (NL), Jam Bori Band
  2. Debrecen, Incognito, ápr. 30.: 21h: Zakar Zoltán Quintet, feat: Zakar Szilvia
  3. Debrecen, Sikk klub (Jazzbarátok Köre) ápr. 30.,19h-21h: A Debrecen Dixieland Jazz Band klezmer-dixie műsora
  4. Kézdivásárhely (Târgu Secuiesc, Románia) Jazz Bistro, ápr. 29., 21h The Crazy Plumbers
  5. Komárom, Monostori erőd, Tartóshullám (Mediawave) fesztivál ápr. 29. 22h: Ján Fiala & Stefan Szabó (Cze/Slk) ápr. 30. 21h: Hét Hat Club (Fra/Ita/Slk/Hun)
  6. Somorja (Šamorín, Szlovákia) Mozi.Club ápr 29, 19h30: Vörös Janka e-series
  7. Nagykovácsi, Öregiskola Közösségi Ház, ápr. 30., 19h: Gayer Mátyás Trió f. Molnár Sándor

BUDAPEST

  1. BemSessions (Bem mozi) ápr. 30., 20-22h: Standard jam session (kávézó), Free jazz jam (moziterem)
  2. Benczúr Ház ápr. 30., 19h00: Zenélő jazztörténet - Csernus Szilvia (ének) és Morvai Tamás (gitár), 20h00: Voice Drops a cappella együttes
  3. Budapest Jazz Club ápr. 30., 20h: Gyárfás István-Gyémánt Bálint gitárpárbaj
  4. Fat Mo's Music Pub ápr. 30., 20h30: Fat Mo's Band
  5. Fonó Budai Zeneház ápr. 30., 20h: Juhász Gábor trió feat. Gátos Iván (lemezfelvétel); Béres Eszter trió
  6. Gregersen Art Point, ápr. 29, 20h: Piano-Forte Special: Ineke van Doorn (ének - NL) Marc van Vugt (gitár - NL) Bori Viktor Attila - zongora
  7. Hadik Jazz estek ápr. 30., 20h: Kanizsa Gina, Miskolczi Márk, Bécsy Bence trió
  8. If Café 20h ápr. 30., 20h: Halper Hendrix Experiment
  9. Lámpás (Get Closer Concerts) ápr. 30., 20h: Kardos Négyes, majd jam session
  10. Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum ápr. 30.,17h: Gáspár Károly trió
  11. Müpa ápr. 30., 16h: Ludányi Tamás kvartett; 18h: Lisztes Jenő trió; 22h: Rozsnyói Péter Trió
  12. Nyitott Műhely ápr. 30., 20h: David Yengibarjan szóló
  13. Opus Jazz Club ápr. 29, 21h: Gayer Mátyás-Bolla Gábor Quartet
  14. Patyolat Próbaüzem ápr. 30., 20h: Ektar Instrumental Quintet
  15. Spinoza Ház (Get Closer Concerts) ápr. 30., 20h: Kárpáti Dódi Priváti Projekt
  16. Wekerlei Társaskör ápr. 30., 18h: A pesti jasszok twistet járnak - A Triola együttes műsora