Bence

Náray Erika: „Kulturált polgárság nélkül nincs jó ország”

2017.05.19. 10:11

Programkereső

Április végén indult és egészen május végéig tart Náray Erika énekesnő, színésznő és a Budapest Jazz Orchestra öt állomásos vidéki turnéja. A koncertsorozat a kamaszokat szólítja meg, a felnőtteknek szóló esti előadással pedig Ella Fitzgeraldra emlékeznek. Náray Erikával a jazzt népszerűsítő foglalkozások mellett Jazzrajongók című Müpa-béli sorozatáról is beszélgettünk.

- A turnétok egyik célja, hogy a fiatalokkal megszerettessétek a jazzt. Túl vagytok már néhány alkalmon, milyen módszerekkel próbáljátok közel vinni hozzájuk a műfajt?

- Mivel a fiatalok jobban tudnak kötődni a koncerthez, ha ismerős dallamokat is hallanak, ezért nagyon sok meséből is válogattunk a repertoár összeállításakor. Betettük például a Macskafogó, a Hófehérke és a hét törpe, vagy a Verdák főcímdalát, de bekerült Pharell Williams Happy című dala is, ami az utóbbi idők egyik legnépszerűbb slágere volt. Megmutatjuk, hogy milyen az, amikor a kedvenc dalaikat bigband kíséri le, és ezt imádják.

Egy olyan interaktív nyolcvan percet kell elképzelni, amikor a gyerekeknek nem kell fegyelmezetten ülniük, hanem énekelnek, táncolnak, bekiabálnak, tapsolnak, és közben beszélgetünk.

Tehát ez számukra egy olyan szelepként is funkcionál, ahol kiengedhetik a gőzt. Eközben pedig észre sem veszik, és egy csomó információ eljut hozzájuk. A tárgyismeretük is bővül azzal, hogy megbeszéljük, mi az a jazz, swing vagy bigband, mi az improvizáció és miért kell kettő-négyre tapsolni a jazzben? Majd beszélgetünk arról is, hogy a 40-es 50-es években a swing muzsika kifejezetten mainstream könnyűzene, tánczene volt, ami ma Lady Gaga.

- Mit tapasztaltok, mik a fiatalok előismeretei a jazzről?

- Fogalmuk sincs róla, hogy mi az. Azok a gyerekek tudnak valamit erről a műfajról, akiknek a szülei otthon hallgatnak jazzt. De azok a gyerekek, akiknek a szülei vagy egyáltalán nem hallgatnak zenét, vagy csak rádiót hallgatnak, azt sem tudják, hogy mi fán terem. A másik tapasztalatunk pedig, hogy sokak számára a jazz egy szitokszó. Tényszerűen van olyan válfaja, ami csak a vájt fülű közönség számára okoz örömöt, de valamiért kialakult az az általános sztereotípia, hogy jazz az, amikor érthetetlenül játszanak össze-vissza. Pedig a jazz nagyon sokféle. Én például, ha különböző zenei ízlésű emberekkel utazom egy autóban, akkor nyilván nem Miles Davist rakom be, hanem Ella Fitzgeraldot vagy Michael Bublét, amit mindenki örömmel hallgat. És ugyanezt érzem a gyerekek esetében is:

nem Scofielddal, Coltrane-nel és a Weather Reporttal kell elkezdeni a jazz megszerettetését, csakúgy, ahogy a komolyzenéét sem Bartókkal és Wagnerrel.

A populárisabb daraboktól jó esetben el lehet jutni a műfaj csúcsát jelentő előadókig, akiknek befogadásához már valóban kell némi zenei előképzettség.

- Ha jól tudom, a gimnáziumi énekórák tanrendjében egyáltalán nem szerepel a jazz alapismeretinek oktatása.

- Valószínűleg ez onnan indul, hogy a zenei tanárképzésben sem kap helyet a jazzoktatás, így maguk az énektanárok sem tudnak érdemben beszélni a jazzről, mert nem ismerik. Másrészt pedig Kodály országához méltatlanul kevés a heti egy óra énekoktatás. Tehát ilyen szűkös keretek között azt gondolom, nincs is idő kitérni a jazzre. Ugyanakkor az ilyen interaktív órák sokkal hasznosabbak és ütősebbek, mint egy rendes tanóra, hiszen élményszerűbb. Az egyetlen nehézség ezzel, hogy irgalmatlanul drága dolog egy 17 fős bigbandet mozgatni, kifizetni a gázsijukat, és még a szólistákat és a hangosítást is. Az, hogy mi ezt a programot el tudtuk vinni vidékre, az annak köszönhető, hogy nyertünk rá támogatást egy pályázaton. Így vált az lehetségessé, hogy ingyen és bérmentve kapják az iskolák ezt a színvonalas programot, ami szerintem fantasztikus a mai világban.

- Mi az a tulajdonsága szerinted a jazznek, ami miatt hasznára válhat a hallgatása akár egy zeneileg kevésbé felkészült befogadónak is?

Először is szerintem minden olyan művészeti alkotás, ami a műfaján belül a csúcsokat döngeti, észrevétlenül tesz hozzá az ember életéhez, többekké válunk általuk. A művészet nem egy öncélú dolog, és nem azért kell koncertre, színházba, kiállításokra járnunk, mert akkor műveltek leszünk, vagy annak tűnünk. Ha az ember megnézi Tarkovszkijtól az Andrej Rubljovot, akkor jó esetben úgy jön ki a moziból, hogy utána még napokig gondolkozik a látottakon. Ilyenkor egy csomó energia szabadul föl az emberben. A jazz egy olyan műfaj, ami erre szintén alkalmas. Azt reméljük, hogy ha az emberek vidéken is találkoznak az ország egyik legjobb bigbandjével, a Budapest Jazz Orchestrával, akkor talán később is igényük lesz egy hasonló zenei élményre, és ismét elmennek egy jazzkoncertre. Mert hiszen, ha az embert éri egy pozitív élmény, akkor az kódolódhat az, hogy „koncertre járni jó dolog”.

Tágabb perspektívából nézve pedig ez azért is fontos, mert kulturált polgárság nélkül nincs jó ország, hiszen az országot soha nem az alja vagy a teteje működteti, hanem a középosztály.

Tehát abban az országban, ahol az embereknek nincs igényük vagy pénzük a kultúrára, ott könnyű elbutítani a középréteget televíziós műsorokkal, márpedig ez tudjuk, hogy hova vezet.

- A turné során a felnőtt koncerteke is adtok, aminek fő témája Ella Fitzgerald, aki idén 100 éve született. Neked mi a személyes kötődésed Ellához?

- Szerintem ő minden idők legnagyobb jazzénekesnője.

Ő rakta le az alapjait a jazzéneklésnek, a scatről már nem is beszélve. Se előtte, se utána senki nem scattelt úgy, ahogy ő. Tehát ő megkerülhetetlen. Megmondom őszintén, azt hittem, hogy ebben az évben versengeni fognak az énekesnők, hogy Ella Fitzerald koncertet csináljanak, ehhez képest úgy tűnik, hogy egyedül nekem jutott eszembe ez a dolog. Mi nagyon boldogak vagyunk, hogy ezt tudtuk abszolválni. Ráadásul a BJO-nak van egy iszonyatos mennyiségű kottatára, tehát abból kiválasztottuk, hogy mi az én hangnememnek megfelelő. Elővettünk régi, eredeti Ella-hangszereléseket, és volt olyan is, amit az én személyes kérésemre hangszereltek meg bigbandre. És miután Ella is szeretett duettezni különböző partnerekkel ezért úgy gondoltuk, hogy mindenképp legyen az este során egy férfi vendégem, aki jelen esetben Szolnoki Péter, a Bon Bon énekese lett. Ő, bár a popzenében tett szert nagy népszerűségre, egy nagyon képzett zenész, nemcsak énekes, de fuvolista is.

- Ebben az évadban indult útjára a Jazzrajongók sorozatod is a Müpában, amiből még hátravan egy alkalom az idei szezonban. Ki lesz a vendéged és mi a sorozat alapkoncepciója?

- A Jazzrajongók egy beszélgetős műsor, ahol van egy alapzenekar, az én zenekarom, és mindig meghívok valakit, aki nem zenész. Május 25-én Hajdu Steve színész lesz az egyik vendégem, aki Marcus Miller gitárost választotta kedvencének. A másik vendégem rendhagyó módon egy zenész, Fekete-Kovács Kornél trombitás és zeneszerző, zenekarvezető lesz, akivel beszélgetni is fogok aznap este.

Ráadásul az a nagyon szerencsés helyzet állt elő, hogy május 26-án született Miles Davis, ezért Kornél segítségével egy kicsit az ő születésnapját is megünnepeljük.