Vendel

Idén is jazzfesztivál Kecskeméten

2017.07.24. 14:55 Módosítva: 2017-07-24 15:11:51

Programkereső

Augusztus 3. és 6. között rendezik meg a kecskeméti jazzfesztivált, amelynek négy napja alatt öt színpadon több mint száz zenészt láthat és hallhat a közönség.

Ittzés Tamás, a II. Jazzfőváros Fesztivál főszervezője, a Bohém Ragtime Jazz Band vezetője elmondta, hogy több mint hetven koncertet tartanak a fesztivál négy napja alatt. A fesztivált augusztus 3-án, csütörtökön a Bolyki Brothers, a ragtime zongora kanadai királynője, Mimi Blais és a svájci Marco Marchi & the Mojo Workers koncertjei nyitják. A fellépők között olyan világsztár is megtalálható, mint a világ legjobb bendzsósaként számon tartott japán Ken Aoki. A házigazda Bohém Ragtime Jazz Band mellett színpadra lép a Kecskemét Jazz Orchestra és a Hot Jazz Band is.

Ittzés Tamás kiemelte, hogy a Kecskeméten található mesterséges tó partján tartják a rendezvényt, amely tulajdonképpen "egy családi fesztivál a vízparton", és felhívta a figyelmet arra, hogy a sokszínű zenei program mellett számos más kísérőrendezvény is lesz. A gyerekeknek akár egész napos elfoglaltságot biztosító játéksziget mellett a fesztiválon rendezik meg az országos jazz műveltségi vetélkedő döntőjét, de lesz futóverseny, veteránautó-bemutató és swingtanítással is várják a közönséget. Idén sem marad el a fellépők közös koncertje és lesz jam session is.

A fesztivál részletes programja itt olvasható.