Magyar tinik világtalálkozója

Augusztus 25-éig tart a Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozója, amelynek fővárosi programjain több nyilvános nép- és világzenei rendezvény is szerepel.

 

Határon túli magyarok ifjúsági találkozója - csoportkép 2009-ben, a Múzeumlépcsőn

 

A Hungarofest Nonprofit Kft. - ÉGTÁJAK Iroda már 15. alkalommal rendezi meg ezt a határtalan ünnepet, amelynek műsorán néhány ritkán látható társulat, és néhány híres előadó is szerepel. A középiskolás korú határon túliak, akik közül a szórványmagyarságból érkezők számítanak igazán ritka vendégnek, kirándulnak például a muravidéki Lendvára, valamint Pécsre, az EKF rendezvények kedvéért, és részt vesznek az Erkel-emlékév és a Széchenyi-évforduló alkalmából szervezett programokon, vetélkedőkön. Augusztus 20-án ellátogatnak szinte az összes központi állami ünnepi megemlékezésre, de késő este a részt vevőknek lehetőségük nyílik a sepsiszentgyörgyi Jedam együttes világzenei koncertjének meghallgatására a Lánchídi színpadon, valamint a Molnár Dixieland Band és külhoni vendégeinek fellépését megnézni az Erzsébet hídi színpadon. 21-én, szombaton délután a világtalálkozó művészeti együtteseinek bemutatkozása természetesen nyilvánosan zajlik az ART-Mozaik fesztivál Lánchídi, Erzsébet hídi és Korzó színpadán (a Pesti alsó rakpart Lánchíd és Erzsébet híd közötti szakaszán). Biztosan sokan kiváncsiak a határon túli magyar híresség, Lajkó Félix fellépésére szombat este kilenctől, a lánchídi színpadon ugyanott. A találkozó záróeseménye a kedd esti búcsúbuli lesz.   

A témához csak belépett felhasználók szólhatnak hozzá. Kattintson ide a belépéshez! Regisztrálni itt tud.

Kiemelt cikkeink

Ahonnan a szél fúj

Németh Kristóf, Fábián Anita (forrás: Fidelio, fotó: Kádár-Csoboth Judit)

Az Örkény Színházban A vihar előadásán miután a nézőtér elsötétül, hosszú másodperceken keresztül nem történik semmi. KRITIKA

Minden, ami zene

Leonidasz Kavakosz hegedűművész május 18-án este a Richardo Chailly vezette Lipcsei Gewandhaus Zenekarával ad koncertet a Müpában.

Robi Botos: "A torontói jazzközösség gyorsan befogadott"

A nyíregyházi születésű jazzmuzsikus húsz éves kora óta Torontóban él, ahol az ország egyik legnevesebb zongoristájává vált. INTERJÚ

[[ Kategóriadoboz (Schilling-darabot mutattak be Belgiumban) ]]

Réti Anna: "A jelenlét tudatossága nehéz feladat"

Réti Anna táncos, koreográfus másodszor kapta meg a legszínvonalasabb alkotók elismeréséért járó Lábán Rudolf-díjat. INTERJÚ

Új szereposztásban a Macbeth

Verdi klasszikusát május 19-től Kálmándi Mihály, Bretz Gábor, Rálik Szilvia és Kiss B. Atilla szereplésével játsszák az Operaházban.

Európai utasok

Összesen 32 művész és 17 művészeti intézmény mutatja be a Kolozsvár-jelenséget a Műcsarnokban - a kiállítást július 1-ig lehet látni.

Service à la française

Egyetlen nemzet alkotásaiból álló koncertet mindig más füllel hallgatunk, majd megállapíthatjuk: ez olaszos, németes, franciás. KRITIKA

Május 24-én temetik Seregi Lászlót

Ugrin Gábor

A hazai és nemzetközi táncélet kiemelkedő művészét a dalszínház aulájában és a Farkasréti temetőben búcsúztatják.

Merre tovább, magyar zeneoktatás?

A magyar zenepedagógia két kerek évfordulója alkalmából egész napos rendezvénysorozattal ünnepeltek a zeneiskolák a Müpában. A Magyar Művészetoktatásért-díjak átadója és versenygyőztes zeneiskolások gálakoncertjei között a művészeti nevelés jövőjéről tartottak konferenciát.

Csillagok évada

A Budapesti Operettszínház a 2012- 2013-as színházi szezonban is sztárparádéval és kultikus darabokkal várja látogatóit.

Programkereső

MIT HOL
 -TÓL   -IG 

Mai évfordulók

  • Frank Wright halála (1990)