A korábbi hírekkel ellentétben mégis megtartják idén az Antik Enteriőr kiállítás és vásárt.
Az Antik Enteriőr korábbi rendezői még május végén jelentették be, hogy idén a főszponzor kiesése miatt nem rendezik meg az eseményt. Szervezőváltást követően azonban most mégis megtartják a kiállítást. Mint közleményükben írták, a programot idén egy „régi-új csapat" szervezi, az Antik Enteriőr házigazdája Balázs Fülöp László lesz, aki eddig is részt vett a rendezvény szervezésében és kivitelezésében. A vásárt így december 1-je és 4-e között rendezik meg a Néprajzi Múzeumban , a szervezők ígérete szerint minden eddiginél érdekesebb programokkal.
Az új szervezők szeretnének változtatni a kiállításról kialakult képen. „Az emberek nagy része úgy tekint a rendezvényre, mint a nagy értékű műtárgyak piacára" ‒ írják, hozzátéve: szeretnék, ha minél több, a szép régi tárgyakat kedvelő érdeklődő látogatna el az Antik Enteriőrre, akár vásárlási szándék nélkül. Ennek érdekében a jubileumi rendezvényen interaktív előadásokat, korszak- és műtárgybemutatókat, tematikus napokat, zenei és családi programokat is tartanak.
A szervezők előzetes egyeztetéseik alapján azt remélik, hogy ebben az évben néhány olyan jelentős kiállítót is sikerül megnyerni a rendezvényre, akik a magyar antik kereskedelem megbecsült képviselői, ám az elmúlt néhány évben távol maradtak. A tavalyi mintegy húszhoz képest idén harminc-negyven kiállítóra számítanak. A tervek között szerepel, hogy bevonják a programba a műkereskedők utcájaként ismert Falk Miksa utca kereskedőit és boltjait.


Fidelio/MTI
Hozzászólás
Elküldöm





































