Hedvig

Tiszta öröm a hétköznapokban

2002.10.08. 00:00

Programkereső

Kelemen Barnabás hegedűművész Indianapolisban elért győzelméről, a jövőről és céljairól Se szeri, se száma azoknak a meghívásoknak, amelyekkel az elkövetkező hónapokban Európa és az Egyesült Államok hangversenytermeibe várják Kelemen Barnabást. A Liszt Ferenc Zeneakadémián tavaly diplomázott hegedűművésznek, mint a világ egyik legrangosabbjaként számon tartott indianapolisi nemzetközi verseny első díjasának szólnak a felkérések. A világraszóló győzelmet két héttel ezelőtt aratta, ezzel nemcsak hatalmas személyes sikert ért el, de újabb elismerést szerzett a nagy hagyományú magyar hegedűoktatásnak is.

- Megannyi hazai és külföldi győzelme után miért szánta rá magát, hogy az amerikai kontinensen is „versenybe száll”?

– Miután az elmúlt években Európa legnagyobb versenyein indultam, úgy gondoltam, megpróbálkozom az egyik leghíresebbel, az Egyesült Államokban is. A legfontosabb indíttatásom az volt, hogy hagyjak magamnak időt és dolgozzak úgy, ahogy azt tettem a brüszszeli Erzsébet királyné verseny előtt. A mai napig érzem annak a komoly felkészülésnek a hatását. Bizonyos, hogy az elmúlt nyáron kemény munkával töltött hónapoknak hasonlóan tartós lesz az eredménye. Szerintem az a helyes, ha átértékeljük a versenyek feszült, stresszes hangulatát, amit egyébként sokan joggal kifogásolnak. Akkor teszünk jót magunknak, ha megpróbálunk magunkba mélyedni és a lehető legtöbbet fejlődni egy ilyen megmérettetés által.

– Hogyan lehet a résztvevők közé kerülni? Úgy hallottam, Indianapolisba csak korábbi kimagasló eredményekkel lehet jelentkezni?

– Ez nem így van. A beküldött felvételek és életrajzok alapján elbírálják, hogy ki indulhat. Ha akad egy fiatal zseni, a zsűri döntése nyomán ismeretlenül is nevezhet. Tény, hogy az induló negyvenhárom hegedűs mindegyike rangos versenyeken ért el jelentős díjakat, közülük húszan dobogósok voltak a legnagyobb erőpróbákon. Az igazsághoz tartozik, hogy engem az indianapolisi versenyigazgató, Glenn Kwok hallott Brüsszelben, ő hívott Amerikába. Egyébként az elkövetkező négy évben ő szervezi majd fellépéseimet, szerződéseimet a tengerentúlon.

– Számos neves hegedűs nyert ön előtt ezen a komoly díjazású versenyen. Kik hozzák meg a döntést, kikből áll a zsűri?

– Érdekesen alakult a zsűri öszszetétele, ugyanis a rajt előtt három héttel a holland zsűritag lemondta részvételét és helyébe Pauk György érkezett. Jó érzés volt tudni, hogy magyar is van a „bírák” között. Sőt, még egy magyar ajkú, kárpát-ukrajnai származású döntnök volt a kilencek között. Jaime Laredo elnökölt, őt Budapestről ismertem, többször járt nálunk koncertezni. Szeretném hangsúlyozni, hogy az indianapolisi zsűri összetétele azért különleges, mert mind aktív muzsikus, kiváló szólista és kamarazenész, tehát nem elsősorban tanárok, ahogy az másutt előfordul.

– Mikor kezdte a felkészülést és milyen darabokat játszott?

– Tizennyolc éve egyfolytában készültem. Ezt nyugodtan mondhatom így, mivel ez a győzelmem koronája a tanulmányaimnak, eddigi pályámnak. Természetesen a tanulás ezzel nem ért véget, annak soha nincs vége. A salzburgi Mozart-versenyen első lettem, de a brüsszelin harmadik, a Sziget-versenyen öt éve a második. Ezen komolyan elgondolkodtam, hogy mi a további utam. Ténylegesen január-februárban dőlt el, hogy indulni fogok Indianapolisban, igyekeztem a repertoáromat úgy alakítani, hogy a versenydarabokat játszhassam koncerteken. Az indianapolisi az anyagát tekintve is legfelül áll a versenyek sorában, s mindezt feszített keretek között, összesen két és fél hét alatt kellett bemutatni.

– Akkor nem lehetett kellemes érzés, ma viszont boldogan gondolhat vissza erre az erőpróbára, hiszen valamennyiüket maga mögé utasította.

– Sorrendben örmény, koreai, kínai, ismét koreai és orosz versenyző végzett mögöttem huszonegy ország képviselői közül. Csak a döntőbe bejutni komoly eredménynek számít. Nyugat-Európából senkinek nem sikerült.

– Milyen díjakat kapott az elsőnek kijáró komoly pénzjutalom mellé?

– A pénzdíjnál fontosabbnak tartom a koncertmeghívásokat. A Carnegie Hall nagytermében 2004 tavaszán debütálhatok. Amerika- és Európa-szerte számos zenekar hívott szólistának. Kaptam a Naxostól egy lemezre szóló felkérést. Nyolc különdíjból hatot nekem ítélt a zsűri. Nekem jutott a legjobb előadás díja a Mozart-versenyműért, a nagy szimfonikus versenyműért, azaz a Bartókért, a kötelező amerikai darabért, a Beethoven-szonátáért, az „egyéb” szonátáért, vagyis amit játszottam, a Bartók-szólószonátáért és a Paganini-capricért. A zsűritagok ültek és pontoztak, ők maguk is kíváncsian várták a kimenetelt. Nagy örömömre többen azt nyilatkozták az eredményhirdetés után, hogy számukra is izgalmas volt, ki végez a második, vagy a hatodik helyen, mert az első helyezés nem volt kérdéses.

– Ezek után az sem kérdéses, hogy Kelemen Barnabást a szakma és a közönség több kontinensen ismerni fogja. Mit szeretne még elérni?

– Hogy még jobb, még hitelesebb legyek. Igyekezni fogok, hogy még többet mondhassak el az embereknek azokkal a csodákkal, amiket a legnagyobb zeneszerzők megalkottak. A legfontosabb egy muzsikus pályáján minél magasabb szinten tolmácsolni a zene által hordozott mély értelmet, ami arra való, hogy az emberek lelkét megvilágítsa és tiszta örömöt vigyen a hétköznapjaikba. Tág perspektívában kezelem a zenét, nem akarom semmilyen korszaknak elkötelezni magam. A hegedűt nem kizárólag szólóhangszerként akarom kezelni, óriási a kamarazenei repertoár, abból is sokat szeretnék megismerni, előadni. Hosszú távú terveim között szerepel egy vonósnégyes létrehozása is.

– Alig több, mint huszonnégy órát tölt Budapesten. Észak-Európából jött, délnek tart. Itthon mikor hallhatjuk legközelebb?

– November 8-án Vásáry Tamással és a Rádiózenekarral Brahms Hegedűversenyével lépek a zeneakadémiai publikum elé. Lesz kortárs ősbemutatóm Kokas Katalinnal a Fészek Klubban. Játszom a Zsigmondy-fesztiválon Óbudán. A Nemzeti Filharmonikusok közé a karácsonyi koncerten ülök be ismét, mint hangversenymester. Ahhoz, hogy teljes felkészültségű hegedűs lehessek, ezt sem nélkülözhetem. Kocsis Zoltánnal és zenekarával együtt dolgozni pedig külön élményszámba megy.