Vendel

Idén lenne kilencven éves az öt éve elhunyt Solti György

2002.10.18. 00:00

Programkereső

Vasárnap az Operaházban emlékkoncerttel tisztelegnek a huszadik század egyik legnagyobb karmestere előtt. Az est egyik közreműködőjét, Vásáry Tamás, karmestert kérdeztük a Solti Györggyel kapcsolatos élményeiről, emlékeiről.

- Mikor találkozott először Solti Györggyel?

- A hatvanas évek elején Londonban, amikor először léptünk fel együtt. Emlékszem, Beethoven C-dúr zongoraversenyét adtuk elő, ő a Covent Garden Zenekarát dirigálta és a televízió egyenes adásban közvetítette a hangversenyt. Elkezdődött a koncert, ami előtt még interjút is készítettek velünk. Az első tétel kellős közepén azonban azt látom, hogy egy fülhallgatós tévés fellép Solti mellé a pulpitusra, megböki a vállát és azt mondja neki, hogy "elnézést, Maestro Solti, de nincs kép, újra kellene kezdeni az egészet az interjúkkal együtt!" Képzelheti, mennyire örültünk a hírnek! Egyedülálló eset és egyben nagyon emlékezetes találkozás volt. Másik maradandó élményem vele kapcsolatban, amikor a Londoni Filharmonikusokat dirigálta egy koncerten szintén Londonban, a hetvenes évek elején. Éppen akkor vezényeltem életemben először Bartók Divertimentóját és láttam, hogy Solti is akkor vezényelte. Gondoltam, nem csak a hangversenyre megyek el, de a főpróbára is. Nem ismertem a koncert teljes műsorát, de a próba szünete után egy zongoraverseny jött volna, melyről azt sem tudtam, hogy ki fogja játszani. Bementem Solti öltözőjébe, kérdeztem egy-két dolgot a Divertimentóval kapcsolatban, de egyszer csak telefonhoz hívták. Visszajött és így szólt: "El tudnád játszani most rögtön Liszt A-dúr zongoraversenyét? A szólista ugyanis, Claudio Arrau lemondta a koncertet." Így a főpróbán kellett egyszer elpróbálnunk a nem könnyű művet és koncerten előadnunk. Ez volt életem leghirtelenebb beugrása, amikor talán egy percem volt a felkészülésre.

- Ezért játssza éppen ezt a művet az emlékkoncerten?

- Igen, de ezt még a Carnegie Hallban is előadtuk, Chicagóban pedig Mozart d-moll zongoraversenyét játszottuk együtt. Állandóan kapcsolatban voltam vele, sokszor mentem el hozzá és számos koncertjét hallgattam végig. Emlékszem egy számomra nagyon kínos esetre. Párizsban tartózkodtam, amikor meghívott az Othello második előadására, a páholyába. Azt olvastam az újságban, hogy az első estén - amiről én azt hittem, hogy a premier - a nagy meleg miatt ingujjban játszott a zenekar, így arra gondoltam, hogy én is eltekintek a szmokingtól. Beléptem a páholyba Lady Solti mellé és képzelje, mindenki szmokingban volt, mert ez volt az igazi premier! Én voltam a párizsi Garnier Operában az egyetlen, aki nem az alkalomhoz megfelelő öltözékben jött, de végül - Soltiné kérlelésének engedve - nem mentem vissza a szállodába átöltözni.

- Feleségét is ismerte?

- Nagyon jó kapcsolatban voltam velük és mind a mai napig rendszeresen találkozom az özvegyével is, aki engem kért fel, hogy vezényeljem a budapesti Operaházbeli emlékkoncertet. Ezt azonban - nagy sajnálatomra - nem tudtam elfogadni, mert az egész hetet Varsóban töltöm, így nincs időm olyan nagyszabású műveket bepróbálni, mint a Kékszakállú herceg vára. Így is jó kezekbe került a műsor, hiszen Ligeti András vezényli és Sass Sylvia, Kováts Kolos, valamint Pauk György is közreműködik. Egyébként Ligeti Andrással életemben eddig egyszer játszottam együtt: éppen ezt a Liszt koncertet adtuk elő, évekkel ezelőtt Angliában, amikor András a Royal Filharmonikusokat dirigálta.

- Ha pár szóban meg kellene fogalmaznia, mit mondana, mit tanult Soltitól?

- Legmarkánsabb tulajdonsága az a hihetetlen energia és frissesség, ami állandóan sugárzott belőle. Bármilyen hosszú Wagner opera végén még ugyanolyan intenzitással vezényelt, mint a mű elején és szinte ő tartotta ébren az énekeseket is. Mint egy elektromos központ, olyan volt: mindenki belőle merített erőt, energiát. Megállás nélkül, mindig nagyon magas hőfokon égett. Ez érdekes, mert azt gondolhatnánk, hogy az ilyen ember nagyon hamar kiég, de nem így történt. 1997 szeptemberében, amikor itt hagyott bennünket, azt mondtam az özvegyének, hogy Solti úgy ért meg magas kort, hogy nem öregedett meg.

- Gyakran róják fel Soltinak, hogy tökéletesség iránti igénye és "ideges mozdulatai" gyakran az "őszinte" és szenvedélyes zenélés rovására mentek. Ön hogyan vélekedik erről?

- Ez egyáltalán nem igaz, sőt, éppen ellenkezőleg: Solti betanításai, koncertjei és felvételei rendkívüli szenvedéllyel zajlottak. A spontaneitás pedig mindig jelen volt előadásain, de már a próbáin is. Kiváló zongorista is volt, bár erről az oldaláról - azon kívül, hogy 1942-ben megnyerte a Genfi Zongoraversenyt - keveset tudunk. Hallottam, amikor egyszer Londonban a svájci nagykövetségen Mozart Esz-dúr Zongoranégyesét játszotta: kiváló, nagyon magas rendű zongorázásban részesülhetett akkor a közönség. Nem amolyan "karmester-zongorázás" volt, hanem árnyalatokban gazdag, finom, igazi profi zongorázás. Kár, hogy ebben a minőségében nem szerepelt többet. Ismerjük Murray Perrahia-val készített felvételét Bartók két zongorára és ütőhangszerekre írott Szonátájából, ami köztudottan egyike a legnehezebb zongoradaraboknak: ragyogó előadás.

- Mikor találkozott Soltival utoljára?

- Pontosan emlékszem, hogy az utolsó budapesti koncertje után elmentünk egy vendéglőbe és három órán keresztül magyar vicceket meséltem neki. Nagyon jól érezte magát, hiszen kitűnő humorérzékkel megáldott ember volt. Kivételes embert és muzsikust vesztettünk el benne. Több mint kétszázötven lemezfelvétele azonban szerencsére lehetővé teszi, hogy mindig magunk között érezzük őt.