Levente, Irén

Óriáscsecsemő a bábszínházban

2002.11.02. 00:00

Programkereső

Vajda Gergely Déry Tibor színműve nyomán készült zenedrámája Kovalik Balázs rendezésében A Budapest Bábszínházban holnap este fél nyolckor mutatják be Vajda Gergely első operáját, Az óriáscsecsemőt. A kamaradarab Déry Tibor „összművészeti” drámája nyomán készült. Az előadás rendezője Kovalik Balázs, karmester maga a zeneszerző, akit az izgalmasnak ígérkező produkcióról és amerikai szerződéséről kérdeztünk.

Vajda Gergely eseménydús szakmai pályafutásáról szólva nem hagyhatjuk ki a szülőket: Kincses Veronika operaénekesnőt és Vajda József fagottművészt. A klarinét, majd karmester szakot végzett ifjú művész zeneszerzés-stúdiumainak említésekor nem maradhat el tanára, Tihanyi László neve, és Eötvös Péteré, akivel egy szombathelyi kurzusán ismerkedett össze, s akinek több művét betanította és dirigálta, A három nővért például idehaza, Brüsszelben és Bécsben. Az álmok hídján mentem át című Eötvös-hangszínházat itthon a Tháliában, Párizsban az Ensemble Intercontemporainnal mutatta be. Még zeneakadémista korában Artisjus-díjat kapott kortárs darabok tolmácsolásáért. Számos művének volt premierje külföldön, köztük Freiburgban, Marseille-ben, Varsóban, Berlinben. Tanított zeneelméletet és kamarazenét, szervezett fesztiválokat és hangversenysorozatokat.

Művészeti vezetője a Brass in the Five rézfúvós együttesnek, rendszeres munkakapcsolatban áll az UMZE kamaraegyüttessel. Mindezt csak így, szinte lexikonszerűen említve, a felsorolásból még kimaradt az irodalom iránti vonzódása. Mert komponált például Paul Celan és Petőcz András verseire, írt zenét Almási-Tóth András színpadi művéhez, a Gólemhez és egy exkluzív, francia felkérésre koncertzenét álmodott King Vidor 1926-os, A tömeg című filmjéhez. Rendszeres közreműködője, mondhatni házi szerzője a nagy kortárs művészeti seregszemlének, a Budapesti Őszi Fesztiválnak. Dolgozik teátrumoknak (az Operettnek és az Új Színháznak). Ezek után különösen meglepetést okoz, amikor elárulja: szeptember óta a Milwaukee Szimfonikus Zenekar karmestere. De miért éppen a Wisconsin államban található Milwaukee? Ilyen szakmai tapasztalattal nem kapott tartós hazai felkérést?
– Az Operettszínházat leszámítva – nem. A Herbert Barett ügynökség viszont felajánlott egy egész Észak-Amerikára kiterjedő szerződést – mondja Vajda Gergely. – Ennek köszönhetően az elmúlt esztendőkben vezényeltem Kanadában és az Egyesült Államok több városában. A Milwaukee Szimfonikus Zenekar egyébként az első tizenöt között van abból a hétszáz hivatásos zenekarból, amely az Egyesült Államokban működik. A zeneigazgatóval ketten „vezényeljük le” a szezont, és van még egy dirigens, aki populáris koncerteket vezényel. A kihívás számomra az, hogy a többi államban nagyon is odafigyelnek arra, ami ott, középnyugaton történik, tehát az nagyon jó hely egy karrier elindulásához. Míg idehaza rengeteg energiám arra megy el, hogy megteremtsem a munkafeltételeket, odakint minden készen, a rendelkezésemre áll. A feladatok változatosak, csinálok koncertturnékat, részt veszek az oktatási programban, amit tanároknak és gyerekeknek tartunk, hogy azután felkészülten jöhessenek a hangversenyekre. Az évadban úgy hetven koncertet dirigálok, köztük olyan különlegességet, mint májusban Aretha Franklin estjét. A repertoár vegyes: szeptemberben Sztravinszkij–Mozart–Francaix–Bizet-műsorral utaztunk, és volt egy „könynyű” programunk Strauss-szal, Bernsteinnel.

Vajda Gergely, akit évekig szabadúszóként sokfelé hívtak, nem látta, hogy a feladatokból egy karmester-zeneszerzőnek valami hosszú távra szóló sikeredhet idehaza, ahol a meglehetősen zárt zenekari életbe nehéz bekapcsolódni. Amerikai szerződése hároméves, ez alatt az idő alatt a már korábban lekötött munkákra engedik el. Ilyen a Pomádé király, amit négy alkalommal vezényel januárban az Erkelben. És ilyen a vasárnapi bemutatkozása operaszerzőként a Budapesti Őszi Fesztivál záróeseményén. A Bábszínházban látható produkció Déry Tibor Az óriáscsecsemő című, „összművészeti” darabja nyomán készült. Vajda Gergely sokáig kereste a témát az első operájához. Déry mostoha sorsú, a húszas évekből való avantgárd műve összesen két bemutatót élt meg. A zeneszerzőnek, aki maga írta a szövegkönyvet, az érthetőség szempontját figyelembe véve egyszerűsíteni kellett a többrétegű, a maga idejében kísérletinek és polgárpukkasztónak számító alkotáson, így végül bábopera született. A komponálás egyik nehézsége az volt, hogy sok mesélés, párbeszéd van a történetben, ami csak előkészíti a tulajdonképpeni cselekményt. Meg kellett találni a megfelelő zenei megoldást, hogy a nézők számára világos legyen, mik a fontos részek. A bábok mellett a színészek is kiemelt szerepet kaptak. Érdekes az előadás szereposztása, hiszen az óriáscsecsemőt Falusi Mariann alakítja.

– Nekem egy „nem operás” hangra volt szükségem – magyarázza Vajda. – Egy olyan művészre, aki ezt a „földöntúli figurát” hozni tudja, s hozzá beleviszi azt az éneklési módot, amit maga a színpadon űz. A második réteg a három operaénekesé az apa, anya és az ördögi Nikodémos szerepében, akik a bábokból lépnek elő, mintha az óriáscsecsemő víziói lennének. A harmadik réteg a bábszínészeké, akik a prózát mondják. És van a hangszeres réteg, ami élő, akusztikus instrumentumokat vegyít szintetizátorhangzásokkal. Időnként félplayback megoldásokkal éltem. Próbáltam azzal játszani, hogy a prózából átsiklunk az operaszintű éneklésig és vissza. Törekedtem arra, hogy a szereplők egymástól jól megkülönböztethető stílusokban énekeljenek, de úgy, hogy ne legyen az egészből posztmodern összeviszszaság.
Kicsit kubista, kicsit fekete a fehéren, az úgynevezett fekete színháztól inspirálva készült Kovalik Balázs rendezése.