Levente, Irén

Világkonferencia Grieg szülővárosában

2002.11.04. 00:00

Programkereső

A minap a rádióban egy zenetörténész azon sajnálkozott, hogy a legutóbbi nemzetközi zenetudományi konferencián mindössze hét tudós képviselte hazánkat. A magyar muzikológia jelentőségéhez képest ez a szám valóban csekély. Ám hogyan jellemezzük a hazai részvételt az ISME, vagyis a Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság augusztusban, Norvégiában lezajlott, öt földrész több ezer szakemberét és muzsikusát vonzó 25. világkonferenciáján?

Itt ugyanis ketten képviseltük Magyarországot. A zenei nevelés terén Kodály óta modellnek tekintett hazánkból régebben 20-30 fős delegáció is kiutazott a kétévente megrendezendő eseményre. Ekkora létszám ma is feltétlenül kellene ahhoz, hogy az óvodától az egyetemig a zenei nevelés minden szintje, s egyúttal az ország valamennyi régiója képviselve lehessen. A magyar zenepedagógusoknak óriási szükségük lenne az efféle inspirációra, arra, hogy tájékozódhassanak a külföldi kollégák új metódusairól, eredményeiről és gondjairól, s közben maguk is beszámolhassanak munkájukról. A távolmaradásnak a nyugatinál 10-15-ször alacsonyabb hazai tanári fizetéseken és a csökkenő támogatásban részesülő zenei szevezetek pénzhiányán kívül egyéb okai is vannak, többek között az, hogy a zenetanárokban még mindig nem tudatosodott, hogy legalább középszintű angoltudás és gyakorlott számítógéphasználat nélkül a nemzetközi együttműködésre nincsen mód.

Az augusztus 11. és 16. között megrendezett konferenciának Bergen, Edward Grieg hegyek és fjordok között elterülő, meseszép szülővárosa adott otthont. A védnök és egyben az esemény megnyitója maga Sonja, a norvég királynő volt. Amikor megkaptuk a vaskos konferencia-füzetet, amely a közel 20 helyen párhuzamosan zajló előadások, kerekasztalbeszélgetések, zenei műhelyek, poszterek rövid leírását tartalmazta, a választás reménytelennek tűnt. Szerencsére az ISME papírformában és CD-ROM-on is megjelenteti az előadások szövegét. A konferencia mottója így szólt: Együtt zenei jövőnkért! Három központi témához lehetett csatlakozni: az első a zenei nevelés országhatárokon és különböző kultúrákon való átívelésének lehetősége, a második a zenepedagógia és egyéb tudományterületek kapcsolata, a harmadik pedig a virtualitás és a realitás viszonya, egyszerűbben szólva a modern technika, főként a számítógép felhasználásának sokféle formája.

d9b82af0-55dd-40f8-bf8e-425e10d585ff

A reggeli muzsikát és plenáris előadást követő elméleti és gyakorlati bemutatók sorából – általánosítások helyett – hadd ragadjak ki néhány konkrét példát. Egy finn zeneiskola igazgatónője, Sini Louhivuori arról számolt be, hogy három év alatt négyszer utaztattak összesen 100 gyereket a messzi északon lévő Jyväskylä és a földgolyó átellenes sarkán található Pretoria között. A gyerekek együtt muzsikáltak a hol Finnországban, hol Dél-Afrikában megrendezett zenei táborokban, megismerték egymás kultúráját, megszabadultak az előítéleteiktől és életre szóló barátságokat kötöttek. A program jelentősége messze túlmutat a zenei eredményeken. Az ausztrál Heather McLaughlin workshopja ugyancsak felvillanyozta a hallgatóságot: ez a nagytapasztalatú és sugárzó lelkesedésű pedagógus – aki mellesleg a kecskeméti Kodály-intézetben is tanult – azt mutatta be, hogyan lehet családok számára zenei foglalkozásokat szervezni úgy, hogy a néhány hetes kisbabától a dédnagymamáig mindenki jól érezze magát. A résztvevők énekelnek, táncolnak egyszerűbb hangszereken játszanak, sőt el is készítenek bizonyos hangszereket. E családzenei mozgalom több országban, például Norvégiában is virágzik. Nálunk is megvalósíthatná valaki, hiszen a közös muzsikálásnak páratlan összetartó ereje van, amelyre a mai családok ugyancsak rászorulnának. Az említett szakember egy kiállítási anyaggal is jelentkezett, amelyen felhívta a figyelmet egy olyan kisiskolás osztályra, amelynek mind a 20 tagja más-más országból érkezett és közülük csupán egy beszél otthon is angolul. A sokféle nemzetiség együttélése, a multikulturális környezet komoly kihívás a pedagógia számára. Az interdiszciplináris nevelés és a modern technológia alkalmazása mellett ez foglalkoztatja leginkább a külföldi szakembereket.

Lebilincselően érdekes volt a bostoni egyetem professzora, Andre De Quadros által vezetett úgynevezett panel szekció, amelynek keretében három földrész 5 országát képviselve arról fejtették ki véleményüket az előadók, hogy „Ki a másik?” Melyik kultúrára mondhatjuk, hogy az áll a centrumban a többi pedig hozzá képest a periférián? Lehet-e rangsorolni kultúrákat? Vajon nálunk, Magyarországon mikor lesz általános, hogy a hazai hagyományok ápolása és az európai művészetben való elmélyedés mellett elegendő hangsúlyt kap az indiai, a kínai, az afrikai vagy éppen a dél-amerikai zene? Elvégre ezek a kultúrák és képviselőik már ma is itt élnek velünk.

Az Indiana Egyetemről érkezett Mary Goetze a hang- és képrögzítés legmodernebb technikáit felhasználva a világ szájhagyomány útján terjedő, elveszőben lévő zenekultúráinak megmentésén fáradozik, s munkatársaival a videoarchívum fejlesztése mellett CD-ROMokat is kiad. Ebben a programban az autentikus előadásmód terjesztését oly módon is segítik, hogy a több ezer kilométer távolságban lévő, mondjuk afrikai vagy éppen japán zenetanár műholdas közvetítésen keresztül tanítja például az amerikai gyerekeket.

A 20 éve Finnországban élő Király Zsuzsanna meggyőző bemutatót tartott arról, hogy a számítógép mennyire eredményesen alkalmazható az ének- és hangszeroktatásban, a zenei írás-olvasás tanításában, sőt a zenekari és énekkari muzsikálásban is. Laczó Zoltán, zenepszichológus arról beszélt, hogy az iskolai zenehallgatás milyen módon járulhat hozzá a fiatalok erkölcsi neveléséhez.

Jómagam a Psalmus Humanus elnevezésű művészetpedagógiai programról számoltam be, amely bebizonyította, hogy Kodály máig érvényes, tudományos hatásvizsgálatokkal is alátámasztott nevelési koncepciójára építve a magyar zenepedagógia képes a megújulásra. E program kezdeményezője K. Udvari Katalin, budapesti zenetanárnő, először könyvet írt a legelső, kecskeméti ének- zenei általános iskola megalakulásának 50. évfordulójára, majd a jelent kutatva megismert és közösen dolgozó egyesületté kovácsolt számos magyarországi szakembert és intézményt. A bemutatósorozat Udvari Katalin által szerkesztett, magyar és angol nyelvű összefoglalása hamarosan megjelenik könyvalakban.

A konferencián a 200-nál is több szakmai rendezvény mellett ebédidőben, délután és este vagy 40 hangversenyből válogathattunk, az éjszakai klubban jazz-muzsika szólt és néptáncokat lehetett tanulni. A hangversenyek közül hadd említsem meg a világhírű Hongkongi Gyermekkórus látványos elemekkel gazdagított produkcióját, valamint a 40 tagú finn Philomela nőikar rendhagyó koncertjét, amelyen A farkas ideje című, részben tradicionális dallamokra épülő, részben a fiatal zeneszerzőnő, Tellu Virkkala által komponált művet adták elő a közönség körül és között történő mozgással feledhetetlen akusztikai és érzelmi hatást keltve.

Az idén 49 éves Nemzetközi Zenei Nevelési Társaság 2004-es konferenciájának helyszíne Tenerife lesz, így a hagyományoknak megfelelően a Kanári szigetek képviselői Bergenbe röpültek, hogy személyesen hívják meg a világ zenepedagógusait a következő találkozóra. Jó lenne, ha akkor a magyar szakemberek is nagyobb számban lennének jelen. Nem ártana tudni ugyanis, hogy az Európai Unió tagjaként mivel kell majd lépést tartanunk.