Eufrozina, Kende

Fiatal tehetségek gálakoncertje

2002.11.21. 00:00

Programkereső

Több szempontból különleges gálakoncertet tartanak péntek este a Zeneakadémia nagytermében. Különleges, mert e hangversenyen a kiugró tehetségű és kiemelten támogatott növendékek mutatkoznak be professzoraikkal, azaz a hazai és nemzetközi koncertélet prominens szereplőivel. Mindez egy hosszú távú együttműködés és sorozat egyik állomása, melyre a világ második legnagyobb gyógyszeripari cége, a GlaxoSmithKline közel 10 millió forintot áldoz évente. A jegyvásárlók pedig maguk határozhatják meg, hogy mekkora összeggel szeretnék támogatni a fiatalokat.

A háromrészes estén Bach-, Bellini-, Cassado-, Debussy-, Liszt-, Mozart-, Sarasate-, Schumann-, Verdi- és Vivaldi-művek hangzanak majd el, és mindjárt az első rész végén egy különlegesség: a szervezők témát vagy népdalt kérnek a közönségtől, melyre Karosi Bálint, több nemzetközi improvizációs verseny díjnyertese rögtönöz orgonán. Karosi mellett szintén kiugró tehetségként tartják számon Hajnóczy Júliát, Tóth Pétert, Somodari Pétert és az Ewald Rézfúvós Quintetet. Tanáraik közül pedig fellép Gulyás Dénes, Jandó Jenő, Szabadi Vilmos, Vigh Andrea és a Budapesti Vonósok. Az est ünnepi jellegét emeli, hogy a köszöntőt a fővédnök, Görgey Gábor kulturális miniszter mondja.

Hajnóczy Júlia 2000-ben második lett a fiatal koncertművészek nemzetközi versenyén, majd megnyerte a Strauss–Schumann dalversenyt. Tavaly óta rendszeresen koncertezik itthon és külföldön a Kocsis Zoltán vezényelte Nemzeti Szimfonikus Zenekarral. Tóth Péter a weimari és a budapesti nemzetközi Liszt zongoraversenyen egyaránt második helyet ért el, Somodari Péter, a Budapesti Vonósok tagja pedig 2000-ben a prágai tavasz fődíjasa volt. Az 1996-ban alapított Ewald Rézfúvós Quintet – Bakó Levente, Tarkó Tamás trombita, Kovalcsik András kürt, Káip Róbert harsona és Kelemen Tamás tuba – Dél-Koreától Franciaországig egyaránt nagy sikert aratott. A magyar kortárs zene kiemelkedő interpretálásáért 2000-ben megkapták a Magyar Szerzői Jogvédő Iroda Artisjus- díját, 2002-ben pedig a Liszt-díjat.

– Ép testben ép lélek – e gondolat szellemében a GlaxoSmithKline mindig is nagy hangsúlyt fektetett a művészetek támogatására. A világcég fontosnak tartja, hogy a fiatal tehetségek a nyilvánosság előtt is megmutassák tudásukat – válaszolta érdeklődésünkre Leitner György, a multinacionális gyógyszergyártó óriás vezérigazgatója. Mint mondta, mivel a lélek gyógyításához leginkább a kultúrán keresztül lehet eljutni, és az orvosok között hagyományosan sok zenész, művész, műgyűjtő található, ezért az orvostársadalom számára már hatodik éve jelentetik meg a Sine Morbo című periodikát. A Forrás Kamarakoncertek több éves támogatása után pedig 2001 szeptemberében támogatási együttműködési megállapodást kötöttek a Zeneakadémiával.

A tizenhét jelentkező éppen egy évvel ezelőtt a régi Zeneakadémia koncerttermében nyilvános meghallgatás keretében mutatkozott be, és a támogatás odaítéléséről egy öttagú kuratórium – Falvai Sándor, a Zeneakadémia rektora, Tihanyi László rektorhelyettes, Leitner György, Vigh Andrea hárfaművész és Jakobi László, a Forrás Koncertek rendezője – döntött. A legkiválóbb növendékek a gyógyszergyár támogatásával külföldi tanulmányutakon és versenyeken vehettek részt (Müchentől Dublinig, Luzerntől Prágáig), bemutatkozhattak a Sine Morbo Művészeti Estek keretében a cég konferenciáin, és az együttműködés révén felléphettek a Forrás Koncerteken is.

– Nem lehet eleget hangsúlyozni, hogy a Zeneakadémia számára az ilyen jellegű támogatások mennyire fontosak – teszi hozzá Batta András rektorhelyettes. Mint hangsúlyozta, ma, amikor a művészetekben is szinte minden a menedzselésen múlik, minden ilyen bemutatkozási lehetőség rendkívüli alkalom a növendékeknek és a frissen végzetteknek. Napjaink sokféle, színes koncertpiacán a Zeneakadémiának is óhatatlanul meg kell jelennie – tette hozzá Batta András.

A pénteki koncertet rövid időn belül hasonló követi: november 26-án a szeptemberben két különböző rangos nemzetközi versenyt megnyerő hegedűművész, Kokas Katalin és Kelemen Barnabás ad közös koncertet a Zeneakadémián.