Sámuel, Hajna

Sir Thomas Beecham

2002.12.09. 00:00

Programkereső

Ha ma élne, Sir Thomas Beecham nem lehetne karmester. Azóta ugyanis, hogy feltalálták a hangrögzítést, nem született és alkotott még egy ekkora formátumú amatőr. Ma pedig aki nem szakmabeli, az ab ovo dilettáns.
f730048c-3b5b-4826-882d-324ee54b7dfe

Ha ma élne, vegyész lenne. Ő azonban otthagyva atyjától örökölt hivatását, vásárolt magának egy zenekart, és apai örökségét a saját zenei és zeneigazgatói karrierjének építésére fordította.

Ha ma élne, sirnek sir lenne (és mit bánná, hogy a magyarok ezt rendre elhagynák neve mellől), hisz annak született. De azt gondolom, nemcsak annak, hanem zenésznek, és nem kevésbé szervezőzseninek. Ha kellett, új zenekart alkotott, ha kellett, új zenéket fedezett fel, s nemcsak Deliusokat, akiket talán az utókor kevesebbre értékel, mint Sir Thomas, hanem Richard Straussokat is. Vagy az oroszokat (pl. Balakirevet, Rimszkij-Korszakovot). Esetleg régi szerzők kevesebbet játszott műveit (Schubert kisebb szimfóniáit, Csajkovszkij 2. szimfóniáját, Bizet C-dúr szimfóniáját és Arles-i lány-szvitjeit), melyekről megmutatta: érdemes elő-elővenni őket. Ma már nem tudjuk, mi mindent, hány művet és szerzőt köszönhet épp neki a kánon. Emellett Wagnert éppúgy vezényelt, mint Rózsavölgyi Márkot. Ez talán az amatőrség része, de talán csak ma lenne az, az ő idejében Toscanini se volt ebben a tekintetben kisebb „amatőr”. (Az is jellemző, akármilyen szégyen, hogy Tristanját Reiner Frigyesével keverték össze az első CD-változaton – gondolom, kevés Tristan üti meg ezt a szintet.)

Ha ma élne, Beecham nem engedhetne meg magának olyan tréfákat, amelyek jókedvre derítették a zenekarjait, mert ma szexistának tartanák. De ha ma élne, akkor is imádná mindenki, aki szereti a szarkasztikus angol humort, aki szereti az elegáns úriembert, akinek még a szeme se áll jól. És akinek mindemellett egyetlen igazi szenvedélye van: a zene.

Ha ma élne, a lemezkiadók szóba se állnának vele. Amikor azonban a háború alatt Amerikában töltött két évet, a Columbia sürgősen leszerződtette, hogy ne csak az HMV-nél jelenjenek meg felvételei. És váltva vették föl a „Beecham Bonbons” és „Beecham Lollypops” és „Beecham Overtures” és „A Night with Sir Thomas”-című (és –jellegű) lemezeket, melyeket hihetetlen példányszámban adtak el. Ám amikor az EMI-nak a Walter Legge-korszakban az operafelvételekhez bárki megnyerhető lett volna, két jelentős produkcióhoz is Sir Thomast kérték fel. Mindkét produkció kellő reputációt kapott már a maga idejében és azóta is, most a GRC-sorozatban is megmutatva, hogy méltán. Különösen a Bohémélet hasonlíthatatlan – kevés ehhez foghatót ismerek.

Ha ma élne, persze nem vehetne fel halhatatlan remekműveket olyan „halhatatlan” szólistákkal, mint Szigeti József vagy Jascha Heifetz. Versenyműfelvételei amúgy is külön bekezdést érdemelnek. Talán az ő Mozart Klarinétversenye a legszebb. Fura dolog ez, mert a vele közös CD-n (ugyancsak GRC) most megjelent Jupiter-szimfónia az egyik legnagyobb tévedése (nemcsak a záróakkord timpanitremolója, hanem az egész felvétel ide-oda rángatásai miatt), a többi kései Mozart-szimfónia felvételével egyetemben. A régi felvételeken ugyanezek a művek azonban fantasztikusak (hasonló a különbség az új és régi Haydnok között). A Klarinétversenyben (a műben és az előadásban) semmi „kunszt” sincs. Csak zene. Tudja ezt Jack Brymer és Beecham. A Fagottversennyel már más a helyzet, abból is ezt az előadást szeretem a legjobban – itt azonban Gwydion Brooke személyében egy mókamester-virtuózt hallhatunk, aki nemcsak fergeteges (modern!) kadenciáival hívja magára figyelmünket, hanem azzal is, ahogy közvetíti az ifjú Mozart minden életigenlését.

Ha ma élne, talán egyszerre elérhetető lenne Beecham felvételeinek teljessége. Jelenleg nem gyártják sem a Szigetivel közös Mozart-Mendelssohn-Prokofjev lemezt, sem azt a Mozart-versenymű-CD-t, melyen a Fuvola-hárfaverseny és a (Kentner Lajossal közös) A-dúr zongoraverseny mellett ezúttal Heifetz játssza a D-dúr hegedűversenyt (K.218). Nem beszerezhetők a korai Mozart- és Haydn-felvételek sem. Ám híreink szerint hamarosan ismét kapható lesz Berlioz Fantsztikus szimfóniája – Berlioz Beecham egyik nagy kedvence és felfedezettje, a Te Deum vagy a Requiem legjobb előadásai mellett a nyitányok és a két szimfónia állandóan szerepelt a repertoárján.

És bár nem ma él, ami ma kapható tőle, az se kevés. És csak az alapján is, ami ma kapható tőle, bátran félretehetjük összes előítéletünket, és megbarátkozhatunk avval, amit ez a mindig kedélyes, mindig sziporkázó öregúr ránk hagyott. Ha a hagyatékát megismertük, talán könnyebben teszünk különbséget amatőrség és dilettantizmus közt.