Péter, Pál

Marton Éva az Operaház megújításának lehetőségeiről

2002.12.10. 00:00

Programkereső

Görgey Gábor kulturális miniszter – az általa felkért testület véleménye alapján – péntekig dönt a Magyar Állami Operaház új főigazgatójának személyéről. A pályázók között van Marton Éva Kossuth-díjas operaénekes is, akit terveiről kérdeztünk.

- Világszerte elismert művész, három évtizedes nemzetközi karrier áll a háta mögött. A Magyar Állami Operaházat vezetni viszont nem biztos, hogy hálás feladat – elég, ha az elmúlt évad éles, olykor politikai színezetű csatározásaira gondolunk. Miért szeretne mégis főigazgató lenni?

- Budapestről indultam, s most ide szeretnék visszatérni, az ön által is említett, három évtizedes tapasztalat birtokában. Úgy gondolom, saját énekesi pályám és nemzetközi kapcsolatrendszerem alkalmassá tesz arra, hogy segítsek az Operaháznak. Azt szeretném, hogy a sok-sok középszerű előadás, az állóvíz helyett visszatérjünk az operajátszás élvonalába. Az elmúlt időszakban egyébként sokféle ajánlatot kaptam: a többi között Houstonból, Hamburgból és Japánból kerestek meg, tanácsadói, illetve zeneakadémiai professzori állásokat ajánlva. Én azt válaszoltam, most nem aktuális, mert itthon, a szülőhazámban szeretnék tenni valamit.

- A kulturális miniszterhez írt levelében kifogásolta a pályázatokat elbíráló testület összetételét. "A pályázati kiírást és annak lebonyolítását én demokratikusabbnak képzeltem el” – írta a többi között. Pontosan mivel (vagy inkább: kivel) nincs megelégedve?

- A testület egyetlen tagjával szemben sincs művészi vagy emberi kifogásom, sőt néhányukhoz barátság vagy legalábbis kollegiális jó viszony fűz. Azt kifogásoltam, hogy a minisztérium legalább négy olyan személyiséget hívott meg a testületbe, akik korábban egyértelműen, írásban is állást foglaltak a jelenlegi megbízott főigazgató személye mellett. Nyilvánvaló, hogy akik néhány hónapja így tettek, most sem lehetnek elfogulatlanok. Ezért írtam meg a levelet, aminek úgy tűnik, volt is értelme: a jelek szerint a minisztérium megváltoztatja a kuratórium összetételét (ld. keretes írásunkat).

- Pályázatában a társulatnak három játszóhelyet képzel el: ha ön nyerne, akkor az Operaház és az Erkel Színház mellett egy harmadik helyszínen – esetleg az Állami Népi Együttes Corvin téri épületében – is lennének előadások. Miért tartja ezt szükségesnek?
A harmadik játszóhelynek az lenne a legfőbb célja, hogy a fiatalokat behozzuk a színházba. Az Opera közönsége ugyanis rohamosan öregszik, s ezen mindenképpen változtatni szeretnék. Ha az Operaház megkapná a harmadik játszóhelyet, ott akár azt sem tekinteném szentségtörésnek, ha biliárdszoba és internetkávéház is működne, ahová szívesen jönnek a fiatalok, s aztán ott maradnak megnézni egy-egy előadást. Ez a hely lenne alkalmas a merész kísérletezésre, a legújabb zenei és színházi áramlatok bemutatására is.

- Hogyan oldaná fel az Operaházra igencsak jellemző generációs ellentéteket? A fiatalok úgy érzik, hogy kizsákmányolják őket, az idősebbek pedig joggal sérelmezik, hogy nem tudják méltósággal befejezni a pályafutásukat, sokszor egy levélből értesülnek, hogy nincs többet rájuk szükség...

- Nagyon fontos, hogy az idősebb generáció szépen, emberi méltóságát megőrizve búcsúzzon el a színpadtól. Erre kell hagyni egy bizonyos kifutási időt. A legfontosabb a fiatal tehetségek felkarolása, hiszen ők jelentik a jövőt. Nagyon számítok a fiatalokra, de senkit sem szeretnék az Operaházhoz láncolni, sőt ellenkezőleg: főigazgatóként a kimagasló tehetségek külföldi karrierjét is maximálisan támogatnám, hogy mindig jó érzéssel jöjjenek haza Budapestre énekelni.

- Melyek a főigazgatói pályázatának további fontos elemei?

- Szeretném jelentősen kibővíteni az Operaház repertoárját, s újra előadni évtizedek óta nem hallott remekműveket. Mozart, Verdi, Wagner, Puccini természetesen nélkülözhetetlen, de jó lenne, ha mellettük Muszorgszkij, Prokofjev, Debussy, Schönberg, Berg, Janacek, Respighi, Giordano és még sok más kitűnő szerző művei is megjelennének a kínálatban. Az eddiginél sokkal fontosabb szerep jutna a balettnek, és nagyon megerősíteném, egyúttal sokkal nyitottabbá tenném a rendezői oldalt, ami az utóbbi időben elhanyagolt terület. Kiemelten fontosnak tartom a magyar repertoár ápolását, és új magyar operák születését, amire évente pályázatokat szeretnék kiírni, szponzorok és különböző alapítványi pénzek bevonásával. Nélkülözhetetlenül fontos a nyilvánosság, az élénk sajtókapcsolatok, s ezért saját újság elindítását, valamint az operaházi honlap korszerűsítését tervezem. Mindezzel párhuzamosan szeretném bekapcsolni az Operaházat az európai vérkeringésbe: Prágával, Varsóval, Moszkvával, különböző német és olasz városokkal képzelek el folyamatos, szerteágazó együttműködést. Nemzetközi tanácsadó testületet hoznék létre a legkiválóbb európai zenei és színházi szakemberekből, akiket szerencsére hosszú ideje jól ismerek, barátaimnak tekinthetek.

- Kik segítenék még a munkáját?

- Intendáns-főigazgatóként az én feladatom lenne a ház teljes művészi arculatának, repertoárjának kialakítása – úgy, hogy színpadra nem lépnék, egyáltalán nem énekelnék az Operaházban. Főigazgató-helyettesként férjem, menedzserem, Marton Zoltán lenne mellettem, s még két embert hoznék: egy teljesen új szemléletű ügyvezető igazgatót, illetve gazdasági igazgatót. Kovács János maradna a főzeneigazgató, Harangozó Gyula a balettigazgató, s helyén maradna a műszaki, a produkciós, illetve a kommunikációs igazgató is. Nem tömeges személycserékre törekszem, hanem vérfrissítésre, szemléletváltásra, megújulásra.