Levente, Irén

Beethovennel ünnepli születésnapját a Bartók Vonósnégyes

2003.01.10. 00:00

Programkereső

Fennállásának negyvenötödik évfordulóját ünnepli a világhírű Bartók Vonósnégyes, s a jubileumot úgy teszik emlékezetessé, hogy a Zeneakadémián, hat estén eljátsszák Beethoven összes kvartettjét. Ma lesz a sorozat harmadik hangversenye. Komlós Péter hegedűművészt, az együttes vezetőjét az elmúlt négy és fél évtizedről, koncertekről, lemezfelvételekről és a magyar vonósnégyes-iskoláról kérdeztük.

"Egész életünket, pályafutásunkat végigkísérik Beethoven kvartettjei, s valahányszor eljátsszuk, mindig újra is fogalmazzuk őket. Mihály András – akit mindanynyian mesterünknek tekintünk – mondta egyszer, hogy a Beethoven-vonósnégyesek tanulását csak abbahagyni lehet, de befejezni sohasem” – válaszolja Komlós Péter arra a kérdésre, hogy miért éppen a "Beethoven-összkiadást” választották a Bartók Vonósnégyes negyvenötödik születésnapjának megünneplésére. A májusig tartó sorozatban öszszesen hat estén játsszák el Beethoven összes kvartettjét, a Zeneakadémia nagytermében. "Rövidnadrágos gyerekként innen indultunk, számunkra ez a megszentelt terem. Évtizedek múltán, ősz fejjel is mindig nagy izgalommal térünk vissza a Zeneakadémiára” – mondja Komlós. Beethoven összes vonósnégyeséből egyébként a hetvenes évek elején lemezfelvételt is készítettek, amely Nyugaton ragyogó kritikákat kapott, s amely a közelmúltban CD-n is megjelent. "Ma már egészen mást gondolok ezekről a remekművekről, mint harminc évvel ezelőtt, s ezért nem is szeretem igazán ezt a felvételt” – mondja Komlós Péter.
A jubiláló Bartók Vonósnégyesnek a múlt év végén, a BMC Records gondozásában egy másik lemeze is megjelent, amelyen – a tervek szerint egy sorozat nyitányaként – Mozart művei hallhatók. "Számomra nem elsősorban Bach, hanem Mozart az európai zene alfája és omegája: minden vele kezdődik és nála ér véget. Akár azt is mondhatnám, nekem Mozart az istenhit alapja, mert az nem lehet véletlen, hogy egyszer csak megjelenik valaki, hátrahagy egy ilyen csodálatos életművet, s aztán harmincöt évesen, a szó szoros értelmében jeltelenül eltűnik.” A BMC-vel most dolgoztak először, s Komlós Péter "dinamikus, bátor kiadónak” tartja Gőz László vállalkozását, amely "mer kockáztatni”. Exkluzív lemezszerződésük nincs: nagy, multinacionális kiadókkal korábban is csak alkalomszerűen dolgoztak együtt, a Hungarotonnál pedig a rendszerváltás óta csak régi felvételeik digitális kiadásai jelentek meg. Legutóbb egy német független kiadó, a Tacet felkérésére készítettek Csajkovszkij-albumot – talán ennek a kapcsolatnak is lesz még folytatása.

A Bartók Vonósnégyest 1957-ben alapította Komlós Péter, Devich Sándor, Németh Géza és Mező László. Akkoriban még mindannyian szólisták voltak, de a kamarazenét választották, s Komlós azt mondja, ma is ugyanígy döntene, mert "annyira szép és gazdag a vonósnégyes repertoárja, nem beszélve a másfajta kamarazenei összeállításokról, amelyekben ugyancsak közreműködhetünk.” A primárius, Komlós Péter és a brácsás, Németh Géza azóta megszakítás nélkül a kvartettben játszik, a második hegedűs posztján Devichet előbb Bánfalvi Béla, majd Hargitai Géza váltotta; a csellista pedig éveken át Botvay Károly volt, de utána Mező László visszatért az együttesbe. Az intenzív koncertezést 1960 táján kezdték – mint Komlós Péter mondja, az első két-három évet minden vonósnégyesnek nagyon keményen végig kell dolgozni, s ezalatt kiderül, hogy egyáltalán van-e értelme a közös munka folytatásának. A primárius statisztikája szerint ma este a 3827. koncertjüket adják: ez évente csaknem száz fellépést jelent itthon és külföldön.
"Sokan irigyelték, hogy az elmúlt évtizedekben bejártuk az egész világot, s hogy Dél-Afrika kivételével már a hatvanas-hetvenes években is szabadon utazhattunk Nyugatra. Ez az életforma azonban nagyon kemény: repülőtér, szálloda, próba, koncert, elutazás.” Jellemző példaként említi, hogy már harmadszor jártak Párizsban, amikor először eljutott a Louvre-ba, de akkor is csak úgy, hogy a többiek már elutaztak, ő viszont kivett két nap "rendkívüli szabadságot”. A kvartett idén márciusban egy hónapos amerikai turnéra indul: New York központtal az egész országot bejárják, a koncertkörút Floridában kezdődik, és Kaliforniában zárul. "1967 óta járunk az Egyesült Államokba. Ottani barátaink gyakran viccelődnek is velünk, hogy jobban ismerjük az országot, mint sok amerikai” – meséli Komlós Péter. A hatvanas évek végétől 2000-ig ugyanaz a San Franciscó-i impresszárió intézte a turnékat, de miután ő már elmúlt kilencvenéves és visszavonult, most egy New York-i céghez kerültek, akikkel már a következő, 2004-es turnét is szervezik.
A múlt század első felében a magyar vonósnégyeseket világszerte ünnepelték – igaz, ezek a kvartettek többnyire nem Budapesten, hanem valahol Nyugaton éltek és dolgoztak. A szép hagyományt folytatta az 1957-ben alapított Bartók Vonósnégyes, akik viszont mindig hangsúlyozták, hogy ők "Magyarországon élő magyar” kvartett. Bartók Béla nevét is ezért vették fel – és persze azért is, mert Bartók hat csodálatos vonósnégyessel gazdagította a zenetörténetet. Ezeket a Komlós Péter vezette együttes mindmáig több mint nyolcszázszor játszotta el. A Bartók Vonósnégyes vezetője szerint itthon sajnos nincs valódi utánpótlás: a nyolcvanas években felbukkant rendkívül tehetséges Keller Vonósnégyesről mostanában keveset hallani, a Takács Kvartett pedig a névadó primárius, Takács-Nagy Gábor kiválása és a brácsás Ormai Gábor halála óta "már nem az igazi”.