Péter, Pál

A BFZ tiltakozik a "rágalomhadjárat" ellen

2003.01.22. 00:00

Programkereső

Fischer Iván, a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) zeneigazgatója a New York Times című lapnak adott interjúban egyetlen szóval sem említette sem a Nemzeti Filharmonikusokat, sem Kocsis Zoltán nevét - adta tudtul a BFZ nyilatkozata.
863079a1-d477-4f9e-a9ad-094dc665eb25

A nyilatkozatban a BFZ egyúttal tiltakozásának ad hangot a Fischer Iván zeneigazgató ellen folyó "méltatlan rágalomhadjárat" miatt.

"Felháborítónak tartjuk, hogy a Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének Elnöksége és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezetének nyílt levele megtévesztette a közvéleményt" - áll a zenekar közleményében.

A New York Times című lapnak adott nyilatkozatában Fischer Iván úgy fogalmazott a BFZ támogatottsága kapcsán, hogy "Mi még mindig kevesebbet kapunk, mint a kommunista rendszertől örökölt régi intézmények, de ez nem baj".

E kijelentés után zárójelben olvasható az a mondat, amelyet a Fischer Iván véleményétől elhatárolódó szervezetek közleményükben szintén az interjú ismertetéseként tüntettek fel: "a New York-iak maguk is megítélhetik a különbségek egy részét február 2-án, amikor Kocsis vezényli az egyik ilyen zenekart, a Magyar Nemzeti Filharmonikusokat az Avery Fisher Hallban".

A Magyar Szimfonikus Zenekarok Szövetségének Elnöksége és a Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete megdöbbenésüket fejezték ki a BFZ zeneigazgatójának január 12-én a New York Times-nak adott nyilatkozatában "elhangzottak" miatt.

Gyimesi László, az MZTSz főtitkára a BFZ tiltakozására reagálva az MTI-nek azt nyilatkozta: a New York Times hasábjain megjelent interjúban Fischer Iván nyilatkozott és nem a fesztiválzenekar.
Az MZTSz és az MSzZSz közös közleményével nem akarta érinteni a fesztiválzenekar vitathatatlan értékeit, sem az ott dolgozó művészek munkáját.

Gyimesi László megjegyezte: általában az interjú szövegét a nyilatkozó elolvasásra vissza szokta kérni, s hozzájárul annak közléséhez. A főtitkár elképzelhetőnek tartja azt, hogy nem Fischer Iván említette a Nemzeti Filharmonikus Zenekart és Kocsis Zoltánt.
Gyimesi László szerint azonban "az azt megelőző mondat" - miszerint a BFZ még mindig kevesebb támogatást kap, mint "a kommunista rendszertől örökölt" régi intézmények - "erősen utalt a Nemzeti Filharmonikus Zenekarra.

Popa Péter, az MSzZSz elnöke jelezte: a New York Times weblapjáról letölthető a január 12-ei interjú szövege, "és el lehet olvasni Fischer Iván szavait, amennyiben azt Fischer Iván mondta".
Az elnök utalt arra, hogy az BFZ vezető karnagya a Népszavának adott rövid interjúban cáfolta, hogy az említett, és felháborodást kiváltó mondatokat nyilatkozta volna, és "újságírói tévedésnek" minősítette a dolgot.

Popa Péter szavai szerint "egyetlen dolog lényeges, hogy ez a néhány mondat megjelent a New York Times hasábjain", és mindaddig, amíg a lapban nem jelenik meg helyesbítés, vagy az újság hivatalos cáfolatot nem ad közre, ez az egy momentum fogadható el valóságnak.

Az MSzZSz elnöke reméli, hogy lesz folytatása az ügynek, már csak azért is, mert megküldte a New York Times szerkesztőségének azt a nyilatkozatot, amelyet Fischer Iván a Népszavának adott és újságírói tévedésnek minősítette az interjúban elhangzott mondatokat.

"Ez a szövetség részéről nem rágalomhadjárat, ellenkezőleg, egy másfajta hadjárat visszautasítása" - szögezte le Popa Péter.

Az ügyben hétfőn Görgey Gábor, a nemzeti kulturális örökség minisztere is állást foglalt, a tárca sajtóirodáján keresztül az MTI-hez eljuttatott közlemény szerint a kulturális miniszter valamennyi hazai zenekartól elvárja, hogy a magyar kultúra kedvező külföldi megítélése érdekében nyilatkozataikban is tartsák tiszteletben egymás munkáját.

"Mindkét kiváló zenekar komoly nemzeti értéket képvisel; a kulturális miniszternek nem tiszte rangsorolni őket" - közölte Görgey Gábor a téma kapcsán.