Magdolna

A bőgővirtuóz feltámasztása

2003.01.23. 00:00

Programkereső

Járdányi Gergely nagybőgőművész, hangszerének külföldön is elismert virtuóza több mint egy évtizede kutatja a méltatlanul elfelejtett itáliai romantikus zeneszerző, Giovanni Bottesini életművét. A Hungarotonnál a napokban már a negyedik Bottesini-CD-je jelent meg. Járdányi ma Cegléden, holnap pedig Budapesten, a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében ad koncertet.

"A nyolcvanas évek közepén Bécsben tanultam, s mesterem, a világhírű nagybőgőművész, Ludwig Streicher hívta fel a figyelmemet Bottesini életművére - meséli Járdányi Gergely. - Ez az itáliai muzsikus Verdi kortársa volt: nagybőgősként Európában, sőt Észak- és Dél-Amerikában is ünnepelték, de közben zeneszerzőként és karmesterként is sikereket aratott. Jó néhány operát írt - igaz, ezek Rossini és Verdi árnyékában maradtak -, a Requiemje kifejezetten szép, s ma már kevesen tudják, hogy ő volt az Aida egyiptomi ősbemutatójának karmestere. Bécsi tanulmányaim során eljátszottam néhány darabját, s aztán már tudatosan kerestem újabb és újabb kompozícióit. Ekkor határoztam el, hogy lemezre veszem Bottesini összes nagybőgőre komponált művét. Elutaztam Olaszországba, könyvtárakban kutattam, s meglepetéssel tapasztaltam, hogy ez a szép és gazdag életmű viszonylag feltáratlan. Az olasz kulturális minisztériumtól kértem és kaptam engedélyt a Bottesini-hagyaték kutatására és publikálására."
Így indulhatott el a Hungarotonnál az a hanglemezsorozat, amelynek keretében Járdányi először zenekari kíséretes nagybőgődarabokat, utána opera-parafrázisokat és -fantáziákat, a tavaly nyáron megjelent harmadik lemezen pedig - Lantos István közreműködésével - zongorakíséretes kompozíciókat vett fel. A mai ceglédi és a holnapi budapesti koncert - egy római élő bemutató után - valójában ennek a harmadik lemeznek lesz a hazai premierje. Lantos István mindkét hangversenyen színpadra lép, s emellett Cegléden Pitti Katalin, a Magyar Tudományos Akadémia Roosevelt téri dísztermében pedig Marton Éva énekli majd Bottesini két dalát. A napokban, a cannes-i nemzetközi zenei kiállításra, a Midemre időzítve, a CD-sorozat negyedik láncszeme is megjelent: ezen Bottesini kettősversenyei kaptak helyet, s Járdányi Gergely mellett szólistaként Szabadi Vilmos (hegedű), Perényi Miklós (cselló), Berkes Kálmán (klarinét), valamint Járdányi tanítványa, Rácz Ödön is közreműködik. A Weiner-Szász kamaraszimfonikusokat Ács János vezényli.
Az eddigi Bottesini-lemezek egyébként Nyugaton rendre kiváló kritikákat kaptak: az egyik legjelentősebb amerikai szaklap, a ClassicsToday.com például a harmadik album művészi színvonalát és technikai kivitelezését is a maximális tíz pontra értékelte, ami világviszonylatban is ritka. A CD-sorozatot jól kiegészíti az a kotta-összkiadás, amelyet ugyancsak Járdányi kezdeményezett, s amelyet az Akkord Kiadó jelentetett meg.
A negyvenöt esztendős Járdányi Gergely muzsikuscsaládból származik: édesapja Járdányi Pál, a fiatalon elhunyt kiváló zeneszerző és népzenekutató; édesanyja Devescovi Erzsébet hárfaművész. Talán éppen ezért sokáig nem akart zenész lenni: mérnöknek készült, s gyerekkori hegedűtanulmányai után csak tizenkilenc évesen kezdett nagybőgőzni. Itthon konzervatóriumot, majd főiskolát végzett, s ezután került Bécsbe, az említett Ludwig Streicher mesteriskolájába. Játszott hazai, de főleg külföldi zenekarokban, az elmúlt években azonban már elsősorban szólistaként. Azt mondja, a Bottesini-estek iránt külföldön növekszik az érdeklődés, itthon viszont az ilyen, kifinomult kamarazene sajnos egyre inkább "rétegműfajnak" számít, s kiszorul a nagy hangversenytermekből. Járdányi - aki a koncertezés mellett a Szent István konzervatóriumban, illetve a Zeneakadémia tanárképzőjében tanít - most arra készül, hogy még két CD-t vesz fel a Hungarotonnál Bottesini műveiből, utána pedig édesapja, Járdányi Pál kompozícióiból szeretne összeállítani egy "füzérszerű szvitet, ami koncerten is megszólaltatható."