Vendel

"Az én generációm nem panaszkodhat"

2003.02.15. 00:00

Programkereső

Szenthelyi Miklós hegedűművész - a koncertezés és tanítás mellett - tizenöt éve vezeti az általa alapított, világszerte koncertező Magyar Virtuózok Kamarazenekart. Ezúttal nemcsak művészeti kérdésekről, hanem a magyar zenei élet belső vitáiról és finanszírozásáról is beszélgettünk.

- Magyar Virtuózok Kamarazenekar a közelmúltban tért haza egy háromhetes japán turnéról. A Távol-Keleten még mindig zenei nagyhatalomként tekintenek Magyarországra?

- Japánban ma is megfordulnak kiváló magyar muzsikusok, akiket nagyra tartanak. Mi is szinte minden városban éreztük a felfokozott várakozást. A "zenei nagyhatalom" kifejezés talán nem a legszerencsésebb, de tény, megbecsülik a magyarokat, tisztelik az elmúlt évtizedekben elért eredményeinket. A Magyar Virtuózokkal a tizennyolc nap alatt tizenegy városban - köztük Tokióban, Jokohamában, Oszakában és Fukuokában - léptünk fel, s erre a turnéra kelet-közép-európai repertoárt vittünk magunkkal. A koncertek első részében - ahol szólistaként is közreműködtem - Liszt, Kreisler és Csajkovszkij művei hangzottak el, szünet után Kálmán Imre és Lehár Ferenc ismert operettmelódiái Pérchy Kornélia és Fekete Attila előadásában, végül Strauss- és Liszt-műveket dirigáltam. Sok ezer kilométer távolságból könnyű mondani, hogy nagy sikerünk volt, de tény, a turné végére megszületett a meghívás a következő, immár hatodik japán koncertkörútra, és komolyan felmerült annak lehetősége, hogy szólistaként is meghívnak engem egy újabb turnéra a Bach-szólószonátákkal és -partitákkal. Ez jelzi, nem voltak velünk elégedetlenek. A japán zeneélet színvonala egyébként folyamatosan emelkedik: az ottani társadalom egészére jellemző fegyelmezettség és magas felkészültség mellett egyre több eredeti tehetséggel is találkozhatunk, akiknek többsége Európában (például a Zeneakadémián) végezte tanulmányait.

- Amíg önök Japánban koncerteztek, a Budapesti Fesztiválzenekar az Egyesült Államokban turnézott, s Fischer Ivánnak a New York Timesban megjelent nyilatkozata után újra fellángoltak a hazai zenekarok közötti ellentétek. Mi a véleménye a nyilatkozatháborúról?

- Fischer Ivánnak elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy a Fesztiválzenekar nagyszerű, nemzetközi szinten is rendkívül sikeres együttessé vált. Kocsis Zoltán zseniális muzsikus: nemcsak zongoristaként, hanem karmesterként is. Éppen a japán turné előtt hallottam a rádióban Brahms II. szimfóniáját a Nemzeti Filharmonikusokkal, Kocsis vezényletével - szenzációsan. Azoknak, akik Magyarországon és külföldön valódi súllyal képviselik a magyar kultúrát, sokkal fontosabb feladatokkal kell szembenézniük, mint azzal, hogy egymást minősítsék. Ezt egyébként is értelmetlennek tartom: van egy abszolút mérce, egy minőségi követelmény, aminek igyekszünk megfelelni, s attól, hogy valakiről rossz a véleményünk, nem leszünk jobbak. A konkrét esetet nem szeretném minősíteni, de az jellemző, hogy Fischer Iván nyilatkozatát szokás szerint pontatlanul idézték.

- Fischer néhány éve azzal is nagy vihart kavart, amikor kijelentette, túl sok zenekar van Magyarországon. Gyakorló zenekarvezetőként mit gondol erről?

- Emberileg tökéletesen érthető, hogy mindenki védi a saját zenekarát, de sajnos tény, nincs elég pénz, koncertterem és nincs igazi közönségigény sem, hogy csak a fővárosban tíz hivatásos szimfonikus zenekar működjön. A kamarazenekarok helyzete sem könnyebb, ami azért furcsa és kevéssé életszerű, mert a fenntartásuk nagyságrendekkel kevesebb pénzbe kerül, mint egy szimfonikus zenekaré. Ma gyakorlatilag csak három ilyen együttes, a Liszt Ferenc Kamarazenekar, a Magyar Virtuózok és a Budapesti Vonósok működik folyamatosan, a többiek csak egy-egy produkcióra tudnak összeállni. A Liszt Ferenc Kamarazenekar négy évtizedes, kimagaslóan sikeres működése számunkra is példát mutat, de nem szabad elfelejteni, hogy amikor ők indultak, mások voltak a körülmények. Évekig keményen dolgoztak, hogy egyszer eljuthassanak külföldre - ez egy mai fiatal muzsikust önmagában már nem motiválja. A Budapesti Vonósok is kiváló zenészekből álló, értékes együttes, de nincs állandó fenntartójuk, így állandó anyagi problémákkal küzdenek. Tavaly úgy tűnt, hogy - a Magyar Posta Rt. "személyében" - nekünk végre sikerül hosszú távra főtámogatót, fenntartót találni. Az együttes fel is vette a Magyar Virtuózok - a Magyar Posta Rt. Kamarazenekara nevet. Most megint ott tartunk, hogy a zenekar tagjainak nincs állandó havi fizetésük. Szerencsére rengeteg felkérésünk van, és viszonylag normális pénzt tudunk fizetni a próbákért, koncertekért.

- A Magyar Postával tavaly márciusban, alig egy hónappal a választások előtt írták alá a támogatási szerződést. Sokan politikai döntésre gyanakodtak, hiszen ez az állami tulajdonú nagyvállalat az Orbán-kormány idején kiemelt támogatást élvezett, és rohamosan terjeszkedett. Ezek után az sem meglepő, hogy a kormányváltás után a posta új vezetése felmondta a szerződést...

- Pedig nem volt ebben semmi politika, még akkor sem, ha a szerződés létrejötte nagymértékben köszönhető az akkori közlekedési miniszter úrnak, Fónagy Jánosnak. Köztudott, a Magyar Posta évtizedeken át saját szimfonikus zenekart tartott fenn, amely a rendszerváltás idején átkerült a Matávhoz. A "postás" zenekultúrának ugyanakkor szép és gazdag hagyománya van, s én ennek felelevenítésére tettem javaslatot, amit elfogadtak. Egy olyan Postás bérleti sorozatot terveztünk, amelynek koncertjeire a postai dolgozók, a nyugdíjasok, a nagycsaládosok és a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai - bizonyos keretek között - ingyenesen jöhetnek el. Ennek az volt az üzenete, hogy megszólítsunk olyan csoportokat, amelyekben még él a klasszikus zene szeretete, de anyagi körülményeik nem teszik lehetővé, hogy rendszeresen járjanak hangversenyre. Ha mindenáron politikát kell keresnünk egy tisztán kulturális kezdeményezésben, akkor, azt hiszem, ez olyan cél, amely minden kormány és minden politikai erő számára vállalható lehet. A Magyar Virtuózok munkájának támogatását egyébként a múlt év tavaszán nemcsak a Magyar Posta Rt. vállalta, hanem három másik vállalat is: a Postabank, a Budapest Airport és a HungaroControl. A szerződést öt évre kötöttük meg, de úgy, hogy minden év december 31-én felülvizsgálható.

- Mi történt a kormányváltás után?

- Az említett négy vállalat közül háromban kicserélődött a felső vezetés. A Magyar Posta Rt. új vezetése az összes támogatási szerződést felmondta. Úgy tudom, nehéz gazdasági helyzetben vannak, így az ő szempontjukból érthető, hogy a postai szolgáltatások minőségét és a dolgozók érdekeit fontosabbnak tartják, mint a zenekart. A posta elnöke ugyanakkor fontos gesztusokat tett felénk, ennek köszönhetően a Postás-bérlet idén is folytatódhat. Az első koncertet éppen most hétfőn, február 17-én adjuk a Zeneakadémián. A Postabanktól nemrég kaptunk jelzést, hogy folytatni szeretnék a támogatásunkat, s csak reménykedhetünk, hogy a közeljövőben a Budapest Airportnál és a HungaroControlnál, illetve a felügyeletüket gyakorló Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál is hasonló döntés születik.

- A Postás-bérlet mellett február 19-én kezdődik egy másik sorozat, amelynek keretében ön eljátssza Beethoven összes hegedű-zongora szonátáját, s a koncerteket a Bartók rádió élőben közvetíti. A magyar zeneélet jelenlegi finanszírozási struktúrája az ilyen kamarazenei vállalkozásoknak sem kedvez...

- Világszerte nehéz helyzetben van a kamarazene: sajnos egyre nehezebb az ilyen igényes, kifinomult, komoly figyelmet igénylő muzsikával nagy termeket megtölteni. Ezért is örülök, hogy az általam nagyon tisztelt Bartók Vonósnégyes Beethoven-ciklusa telt házzal megy a Zeneakadémián. Régi vágyam volt ez a márványtermi sorozat, amelyben a Beethoven-szonátákat Jandó Jenővel (illetve az egyik alkalommal Holics Lászlóval) játsszuk, és minden koncerten elhangzik egy-egy trió is, feleségem, Faludi Judit csellóművész közreműködésével. Az én generációm nem panaszkodhat: a körülmények megváltoztak, de azért van lehetőségünk koncertezni. A fiatal nemzedéknek viszont nehéz a helyzete, mert nincs mögötte az az intézményrendszer, ami - minden hibájával együtt - segítette a mi pályakezdésünket. A Filharmónia három kht.-ra bomlott, amelyeknek korlátozottak a lehetőségeik, a nemzetközi ügyekkel foglalkozó Interkoncert megszűnt, a Hungaroton pedig monopolhelyzete után piaci versenybe került, így érthető, hogy nem tekintheti elsődleges feladatának a fiatal tehetségek felkarolását. Nekem 25 évesen, nemzetközi versenygyőzelmeim után az állam vásárolt a régi csehszlovák hegedűm helyett egy cremonai mesterhangszert. Onczay Csabával bejártuk az akkori NSZK-t, Hollandiát és Svájcot, hogy kiválasszuk a legjobbat. Ma is azon az 1723-ból való hangszeren játszom - igaz, Londonban egy évig javították, s nemrég kaptam vissza. Költői kérdés, számíthat-e egy mai fiatal ilyen támogatásra az államtól...

- Két tanítványának, Baráti Kristófnak és Lendvai Józsefnek azért szépen elindult a nemzetközi karrierje.

- Kristóf most Párizsban él, Jóska "elméletileg" itthon, de valójában egy német zenekar állandó szólistája. Szívesen jönnének gyakrabban haza, ha itthon is lenne igény arra, hogy megmutassák, hol tartanak. Nem értem, miért nincs legalább évente egy-két alkalom, hogy a külföldön már jól ismert fiatal magyar művészek, nemzetközi versenyek győztesei ne szakadjanak el teljesen Budapesttől és a hazai közönségtől.