Jusztina

Angol szövet

2003.02.28. 00:00

Programkereső

A minőség jelképe ez a textilipari termék. Nekem Ferencsik János magyarázta el – nagyképűség, ha azt állítom, szívélyes viszonyban volt velem? –, a londoni New Bond Street melyik üzletében vásárolja a minden gyűrődést-tipródást túlélő frakkszövetet (vallomása persze a hatvanas évekre datálandó, hisz 1950-től majd’ tíz évig Ferencsik kalitkába zárt énekesmadár volt, át nem léphette, még majd disszidál, a vasfüggönyt). A minőség jelképe lehetne a BBC Singers énekkar is, leánykori nevén Wireless Chorus, mivel születésekor, 1924-ben a rádió az angol köznyelvben wireless volt, vagyis drótnélküli, megkülönböztetendő a Puskás Tivadar-féle drótos telefonhírmondótól. Az egy híján nyolcvanéves együttes alakulásakor nálunk kísérleti adásként csírázott a rádiózás.

A brit rádió énekkara – specialista a kortárs zenében – írt magyar zenetörténetet (is) a múlt század első felében. 1934 májusában közreműködött Bartók Cantata profanájának londoni ősbemutatóján. Egy évvel korábban szerzői vezénylettel produkálta a Székely fonó hangversenyformájú angliai premierjét (mindössze két héttel előzte meg ezt a milanói Scalában lezajlott első külföldi előadása). Kodály soha többé nem vezényelt Székely fonót; mivel a BBC már a korai harmincas évektől készített koncertjeiről hangfelvételt, talán van ennek az előadásnak is hangzó dokumentuma. A szigetországban elsőként prezentálta Kodály Jézus és a kufárok motettáját, a Mátrai képeket, egy sor más művét.

A londoni rádió mai dalosai persze legjobb esetben unokái lehetnek ama „drótnélküli” kórusnak. Hanem az „angol szövet” nimbuszától ma sem foszthatnám meg jogerősen Stephen Cleobury karnagy énekeseit.

A BBC Singers végtelenül rugalmas, hangszíneit, dinamikai skáláját, kifejező erejét változtatásra szüntelen képes társulat. Az előadott zenék persze változóak; a reneszánsz Byrd, az inkább késő gótikus-protoreneszánsz Hacomplaynt más hangszínt, hanghatást, kifejezést követel, mint mondjuk, Ligeti György hatvanas éveinek termése, a Lux Aeterna (Az örök világosság... fényesedjék nékik). Ligeti, gondolom, általa is rég meghaladott művétől nemigen tudnám elvenni a mestermű, a michelangelói nagy alkotás rangját, Luxjának belső tündöklése van, kápráztató fény a visszatartott pianissimókban. Épp csak egy parányi mozdulat, alig észlelhető gesztus – és egy hatalmas, fényévekben mérhető kozmosz.

A miénk még, őrizze a brit rádiókórus nekünk oly kedves hagyományát, Stabat mater Orbán Györgytől, anno 1985, gyökerek a Kodály–Bárdos-hagyományban, hűségesen is, de egyszersmind gyökerestől kiszaggatva. Merthogy a zene nagyon személyes és vallomásosan emberformátumú, merném állítani, mai vagy közel-, de nem távolabbi múltbéli. Szabadjon megjegyeznem, amikor Orbán első hitvalló zenéit írta, ugyan nem légritka magányban, hisz társa volt Karai József, a tűrtnél is tűrtebb volt az egyházi zene. Szerencséjükre – szerencsénkre? – töksüket volt muzsikák ügyében az Állami Egyházügyi Hivatal. Gyöngyösi Levente – szupertehetség szerintem – hitvilágilag nyugalmasabb korban, a kilencvenes évek végén írhatta meg Mária-himnuszát (Asspumpta est...). Ő már békén táncra is perdülhetett reneszánsz gagliarda- meg voltaritmusokra (Kiskacsa fürdik...). Amit írt, csupa költészet.

Kodály majd’ hetven éve mintának, követendő példának idézte elénk az angol kóruskultúrát, nem feltétlenül a zeneszerzést, főként a kottaolvasó amatőr együtteseket. Ami az alkotást illeti, nem lettem a BBC Singerstől felhőtlenül boldog. Taverner gyászikonográfiája (Funeral ikos) halovány lenyomata volt pravoszláv szertartási zenéknek. Thea Musgrave Harmatozzatok égiek kórusa egymással perben-haragban álló avantgárd effektusok tervezetlen-formátlan halmazának hangzott. Edward Cowie Ave Mariája, a BBC rendelte ősbemutató tehetséges ember sziporkázó zenéje.

A jelen és a közelmúlt meg a reneszánsz kicsengéséül a félmúlt is megszólalt az angliai követek jóvoltából. C. P. Strawford (1852–1924) Magnificatja, ez az 1918-ból való nagyszabású alkotás fél lábbal a XIX., másik felével a XX. században. Ne mélázzunk azon, hangban, hangzásban, karakterben mi mindenen jutott túl itt, Közép-Európában Bartók, Schoenberg, Kodály, Lajtha, Janácek, kicsinyt keletebbre, illetve akkor épp Svájcban Sztravinszkij; Strawford minderről nem hallhatott, ismert azonban valami emberi léptékű muzsikát, szeretni valót.

Szeretni való a BBC Singers is, otthonos a reneszánszban csakúgy, mint a múlt században. Volt ideje egy híján nyolc évtized alatt elsajátítani stílusokat, technikákat, kifejezéseket. Tessenek elhinni, jól felhasználta ezt az időt.