Iván

Pierre-Laurent Aimard zongoraművész elkötelezte magát a kortárszene mellett

2003.04.10. 00:00

Programkereső

A Magyar Tudományos Akadémián ünnepelték meg a világhírű, nemrég Kossuth-díjjal kitüntetett zeneszerző, Ligeti György nyolcvanadik születésnapját. Az ünnepi koncert főszereplője Pierre-Laurent Aimard francia zongoraművész volt, akinek repertoárjában régóta meghatározó szerepet játszik a kortárszene s ezen belül Ligeti életműve.

A most negyvenhat esztendős Pierre-Laurent Aimard azt mondja, bár konzervatóriumi és zeneakadémiai tanulmányai alatt gondosan végigjátszotta a barokk, bécsi klasszikus és romantikus remekműveket is, valójában mindig a modern zene érdekelte igazán. "Ebben szerepet játszott első tanárom, aki a hatvanas években, Lyonban megismertetett a XX. századi dallam- és harmóniavilággal, de nyilván az is fontos volt, hogy én nem zárkóztam el a kortárszenétől, sőt ellenkezőleg: szenvedélyesen rajongani kezdtem iránta” – mesélte a Magyar Hírlap kérdésére. Még nem volt húszéves, amikor a világhírű zeneszerző és karmester, Pierre Boulez meghívta Ensemble InterContemporain nevű saját együttesébe. "Tizennyolc évet töltöttem Boulezzel, és ezalatt rengeteget tanultam” – mondja. "Az együttessel bejártuk az egész világot, megismertem a modern zene szinte teljes repertoárját, s mindezt úgy, hogy közben maradt időm szólistaként és kamaramuzsikusként más felkéréseknek is eleget tenni” – mondja Pierre-Laurent Aimard, aki 1995-ig vett részt az Ensemble InterContemporain munkájában.
Aimard régóta szorosan kötődik a magyar zenéhez, s elsősorban Ligeti György életművéhez. Folyamatosan műsorán tartja Ligeti tizennyolc zongoraetűdjét (a születésnapi koncerten is ezeket játszotta), s nagy sikerrel mutatta be a Zongoraversenyt, amelyből – az Asko Ensemble közreműködésével – 2001-ben lemezfelvételt is készített. Nagy megtiszteltetésnek tartja, hogy az általa Gyuri Ligetiként emlegetett zeneszerző személyesen részt vesz a lemezfelvételeken, és hosszú ideje figyelemmel kíséri Aimard munkáját, amelyről elismeréssel nyilatkozik. A francia zongoraművész Ligeti mellett Kurtág Györggyel, Eötvös Péterrel, Simon Alberttel is sokat dolgozott, visszatérő vendégnek számít a szombathelyi Bartók fesztiválon és szemináriumon. "Itt, Budapesten talán sokan nem is tudják, hogy a magyar zene milyen hatalmas eredményeket ért el világszerte az elmúlt húsz évben. 1981-ben, a Bartók centenárium idején elkezdődött valami, s azóta egyre-másra születnek olyan produkciók, amelyek a Bartók utáni magyar zenekultúrát is a figyelem középpontjába állítják” – véli Pierre-Laurent Aimard.
Ligeti György mellett Aimard honfitársa, a néhány éve elhunyt Olivier Messiaen életművével is behatóan foglalkozik. Világszerte nagy feltűnést keltett az a 2000-ben készült lemezfelvétele, amelyen a Húsz pillantás a gyermek Jézusra című, liturgikus ihletésű, monumentális Messiaen-kompozíciót adta elő. Legújabb CD-jén viszont nem kortárszenét játszik: az elismert régizene-specialista, az osztrák Nikolaus Harnoncourt vezényletével szólaltatja meg Beethoven öt zongoraversenyét.