Iván

Rádiókritika: Balítéletekről

2003.05.09. 00:00

Programkereső

Egyperces torpedó

Felbosszantott a Bartók rádió. A bemondónő szép zengésű, hibátlan artikulációval olvasta be - vélhetően - szerkesztőjének néhány sorát a következő zeneszám ürügyén. Előadója a világ legnagyobb művészeinek egyike. A szöveg pedig hamis. Amúgy is bajom van ezzel a gyakorlattal. Általában a műsor felelőse az adó hallgatótáborára gondolva könnyít a stíluson, néhány bulvárosabb fordulattal, adomával spékeli a felvezetéseket, és a stúdióban épp szolgálatot teljesítő beszédművész rendben, intésre, lámpára elmondja őket. Csakhogy ilyenkor a felsőfokú ejtési készség és a rutin is kevés, pedig még olvasási hibát ejteni se kell: elég egy magyarul rendben lévő, csak éppen szakmailag helytelen hangsúly, és máris kibukik az arabusul beszélés jogosulatlansága. Azok már idegesítő elemek, amikor sillabusz híján vagy tán csak l'art pour l'art áll neki a bemondó szinonimákat keresni, netán hozzáfűzni ezt-azt a hallottakhoz. Vagy émelyítő jelzőhalmozáshoz, vagy nimbuszt romboló szótorpedókhoz vezet ez.

Ma a két leírt tünet együttesen jelenik meg. Mert nem tételezem fel, hogy a bemondónő kanyarította volna lapra a Brockhaus húszsornyi szócikkéből és pár homályos hallomásból merítve a Fischer-Dieskaut tengerfenékre küldő szöveget. Ám mosolygó, tehát ez esetben részvétlen interpretációja csak olajat borított növekvő tüzemre.

"Dietrich Fischer-Dieskau nem volt a világ legjobb operaénekese" - ezzel a sommával indul a kedvcsinálás. "Nem elég sötét és nem elég nagy horderejű a hangja" - ezt tekinthetném tökös szerkesztői megmondásnak, ha a félsor nem hülyézné le egyszerre Bayreuth, Berlin, Bécs, Edinburgh, München, Salzburg, London, Párizs és Milánó operaszínpadainak vezetőit.

A nagy művész buksiját többször megbarackozó szöveg így szól tovább: "Később hangja gyengült, és pontosan lényegét, tehát természetességét vesztette el. Szövegmondása erősödött (ez hiba, tessék mondani?), a hang élesedett. 1993-ban visszavonult, azóta kedvtelésből festeget, és néha vezényel." Nincs helyem mindenre reagálni, úgyis érzik, hogy DFD-fanként elfogultság vezethetné a tollam. De tény, hogy az elmúlt dekád évi két szakkönyvével, 2-3 lemezfelvételével, tucatnyi koncertdirigálásával, kéthavonta tartott kurzusaival, tárlataival a mesterdalnok nem csak "kedvét tölti," én inkább úgy mondanám: dolgozik rendületlenül, ami a 78. életév vége felé nem smafu, még a Bródy Sándor utcában is értékelhetnék.

DFD korántsem hipertudatos művész, ezerszer aláhúzta: amire felkérték, azt énekelte el, és a legfőbb kihívást a pillanat megragadásának élménye, a spontán kompozíció kialakítása jelenti számára. Ezer lemezfelvétel, öt tucat operafőszerep, oratóriumkoncertek százai és mérhetetlen dalestmennyiség nem is tette volna lehetővé az alkimista elmélyülést. "Az énekes vagy áll (fellépés), vagy fekszik (pihen)" - szokta mondogatni, és négy feleség, három gyermek is rabolta az energiát.

Felbosszantottak, ezért nem írok szerkesztői, bemondói neveket. Azt azonban holnap se fogom tolerálni, hogy a hamis felvezetés után a "gyengült hangúnak" titulált korszakból hangzik el egy dal, Richterrel. Nem tudja a bal kéz, mit művel a másik bal?

(Muzsikáló reggel, Bartók rádió, május 1., 6.00)