Orsolya

Kultúrfusi

2003.05.24. 00:00

Programkereső

A fusi – ismert fogalom, hozzátartozott az idősebb generációk mindennapjaihoz. A hajdani fusik lenyomatait láthatjuk a Balaton-part hét végi házainál éppúgy, mint bármely hét végi telek (ld.: tanya, birtok) kovácsoltvas kerítéseiben, díszítőelemeiben. A fusi nem halt ki, csak átalakult kultúrfusivá. Napjaink ifjabb nemzedéke lakásokban, családi műhelyekben, vállalati géptermekben, kollégiumokban, internetes fejlesztő cégeknél, vagy éppen bevásárlóközpontok CD-boltjaiban űzi. Programokat, zenét, filmet másol mindenki feketén, aki érti a módját. Sokszor kis tételben, és féláron.

Kis üzlet a belváros egyik csendes utcájában. A tulaj, Marcsi néni közismert személyiség, aki mindenfélét árul: dohányt, üdítőt, sört, péksüteményt, illetékbélyeget. Az üzletet azonban valójában az unokája viszi, a „nagyi” csak ül a boltban, s kiszolgál. „Pali gyerek” – mielőtt bemenne az egyetemre – reggelente menetrendszerűen megáll kocsijával a bolt előtt, és kisebb-nagyobb csomagokat pakol fel a hátsó helyiség salgópolcaira. A szatyrokra tűzött papírfecniken nevek, számok: „Laci 3600”, „Márti 2400”, „Feri 12 300”. Marcsi nénire napközben sűrűn nyitják rá az ajtót. – „Csókolom. Laci vagyok. Pali hagyott itt nekem egy csomagot…” Marcsi néni ilyenkor hátratotyog, és egy szatyorral tér vissza. A számoknak megfelelő, előre kialkudott összeg ekkor már ott van a pulton. Marcsi néni besöpri a pénzt egy fiókba, a kuncsaft pedig távozik. Estére pedig a szatyrok is eltűnnek. Záráskor „Pali gyerek” gépkocsija ismét leparkol a bolt előtt. Az unoka ilyenkor a kasszáért jön. A forgalom kilencven százalékát a csomagok, tíz százalékát a bolti árukészlet adja. A szállító napközben a megrendeléseket a mobilján intézi. Barátai egy műszaki kollégiumban működtetik a másológépeket.

„Pali gyerek” hét végén a Petőfi Csarnok bolhapiacán is felbukkan. Oda is szállít, ott is felvesz rendeléseket. Szigorúan, lista alapján, gépkocsiból árul. Egy-egy hét végén szombatonként 150, vasárnap 100 ezret is megkeres. Hét közben is összejön ennek az összegnek a harmada-kétharmada. Tuti üzlet. A boltot az olcsó árak és a kölcsönös, ismeretségen alapuló bizalom működteti. Az üzlet szájhagyomány útján terjed. Mindenki hoz magával még egy embert. Ismerősöket, barátokat, haverokat. A listán kétezer aktualizált cím, újdonságok, különlegességek. Egy írott CD 1000, egy játékprogram 1200, egy DVD 2500 forintba kerül. Ez az eredeti ár negyede-ötöde-tizede. „Pali gyerek” nem mohó, nem űzi nagyban az ipart. Manufaktúrában fusi munkásokkal dolgoztat. Így a lebukás veszélye minimális. Barátja szintén aprópénzekből lett milliomos. Ő csak PlayStation-nel üzletel. Neki is öszszejön a havi egymillió. Adómentesen. Az ő boltja egy hátizsák. Neki is van egy listája. És visszatérő, megbízható vevőköre.

A források

Szakértők szerint napjainkban lakásokban, családi műhelyekben, vállalati géptermekben, egyetemi kollégiumokban, stúdiókban, internetes fejlesztő cégeknél készítik a házi használatra vagy a feketepiacon megjelenő másolatok nagy többségét. Ma már nagyon sokan foglalkoznak fusizással, s rendszerint kis példányszámban „termelnek”. Ha valaki másolni akar CD-re – játékot, filmet, zenét –, az interneten játszi könnyedséggel bármit megtalálhat. Ám ha még sincs elegendő információja, akkor rögtön akad tucatnyi „cinkosa”. Elég, ha keres egy szobát a chat.hu-n, és beírja, hogy másolni szeretne, s máris számos tanácsot kap, hol keresse a szükséges letöltőprogramot.

Vegyük azt az esetet, amikor valaki zenét akar másolni. Az egyik nagy keresőbe elég beírnia, hogy „downloadable George Michael”, s pillanatokon belül rengeteg olyan címet kap, ahonnan letöltheti a keresett albumot. De eleve nagyon sokan azokat a közismert ukrán vagy szlovák netcímeket keresik meg, ahová – persze illegálisan – folyamatosan felpakolják az újdonságokat. Az sem gond, ha valakinek extra kívánsága van. Egy e-mailt kell küldeni a webmesternek, aki két-három napra felteszi a netre a kért előadó felvételeit, és az időpontról értesíti is levelező partnerét.

Hasonlóképpen a filmek másolásához is pillanatok alatt letölthetők a szükséges címek vagy programok. A módszer ugyanaz. De ha valaki nem akar bonyodalmakat, akkor VISA-kártyával 150 dollárért Amerikából legálisan is megrendelheti a másoláshoz szükséges szoftverprogramot. Postai úton átküldik, s minden tiszta, mint a hó. „Ma már a hülyék is tudnak másolni. – mondja B., aki évek óta egy főiskolai kollégiumban, alkalmi másolásokból befolyó összegekkel egészíti ki az ösztöndíját. – Egy számítógép, amiben CD-író és DVD-olvasó is van 80-120 ezer forint, de már zuhan az ára, mert tavaly még 200-250 ezerbe került. Ha van a haveri körödben 20-30 ember, akit érdekel a zene, a film, akkor megvan a biztos piacod. Csak napi 10-20 CD-t kell átírnod, s akkor megkeresel minimum napi 10-15 vagy a heti 50-100 ezer forintot, s még magadnak is összegyűjthetsz egy tékát. Aztán, ha van kapcsolatod, akkor dolgozhatsz külső piacra is.”

Bűnbarlang 1. (Petőfi Csarnok)

Az illegális kereskedelem egyik központja ma a Petőfi Csarnok bolhapiaca, ahol hétvégeken minden beszerezhető: a legújabb játékprogramok és szoftverek, a kedvenc kultfilm DVD-je vagy Madonna legújabb albuma. Bármi. Kívánság szerint. Bármerre bóklászik az ember, találkozik hátizsákos, mobilos srácokkal, vagy kis asztalkák mellett ülő huszonéves fiúkkal és lányokkal. Rendszerint listából dolgoznak, van, aki a választás után ott helyben „öltözteti fel” (teszi tokba, látja el borítóval) a portékáját, van, aki egy parkoló autó csomagtartójából szolgálja ki a vevőt. Ez itt nem a nagyhalak terepe. Inkább a lehetőségeket kihasználó kisebb teamek „ügyeskednek”, akik a kapcsolatokra, a bizalomra építik az üzletet.

– Én is régi törzsvásárló vagyok. – mondja L., aki programozó, s két éve a PeCsában tölti minden szombat délelőttjét. Mindig ugyanannál a srácnál vásárol, de még a nevét sem ismeri. Csak jó ismerősként üdvözlik egymást. – Régi kapcsolat a miénk, ami elsősorban az ismeretségre és a bizalomra épül. Az elmúlt fél évben elköltöttem nála legalább harmincezer forintot. Minden kívánságomat teljesítette. Megrendelem tőle például Moby három utolsó albumát. Ha nincs más forrása, akkor a srác hétfőn bemegy a haverjához az egyik Fotex-boltba, és leadja a rendelést. A haver este hazacsempészi a kért lemezeket, átmásolja a saját gépére, én pedig a rákövetkező szombaton megkapom mind a hármat. És sem a borítón, sem a lemezcímkén nem látszik majd, hogy másolat. Nagyon egyszerű megcsinálni. Ha átmásoltad a CD-t, akkor egy spéci kis szerkezettel rávasalod az eredetivel azonos matricát a nyers CD-re, utána fénymásolatot készítesz a borítóról, kivágod, összetűzöd, és készen is van. Minden hozzávaló legálisan beszerezhető.

A múltkor a Copycatnél azért vártam 30 percet, mert egy fazon ötven másolatot húzott le magának egy CD-borítóról. Vajon mire kellett neki? De senki nem kérdezett tőle semmit. Fizetett, elment. De mondok mást: a kerületi könyvtárban, ahová járok, CD-ket is árulnak. A múltkor kíváncsiságból végignéztem a kínálatot. Csupa újdonság, de mindnek felszakították az ellenőrző szalagját. S a lemezek belül karcosak voltak. Naná, hogy nagy részüket átmásolták. Rákérdeztem, hogy ezt tényleg újnak akarják eladni? Még ők voltak felháborodva, mondván, mi közöm hozzá!

Bűnbarlang 2. (Üzletek)

– Szerintem általános tapasztalat, hogy a CD-ket, DVD-ket felbontják – állítja Cs. aki középiskolai tanáremberként sokáig ódzkodott a másolatok vásárlásától. De mivel imádja a filmeket, döntenie kellett, lemond a szenvedélyéről vagy megelégszik a másolatokkal. Utóbbi mellett döntött. – Szerintem szaküzletben, hipermarketben, könyvtárban, bárhol, egyaránt felbontják az eredeti csomagolást. Aztán aki ad a látszatra, az visszacsomagolja az árut. A múltkor az egyik Média Marktban egy Cher DVD-t akartunk megvenni, s a párom szeretett volna belenézni. Ami telepatikus képességek hiányában gondot okoz, a csomagolás miatt. Az eladó viszont nagyon készséges volt. – Nem probléma – mondta, s két kattintással kinyitotta, majd később vissza is zárta a biztonsági tokot. Az egész négy másodpercig tartott. S hányszor megcsinálják. Vevőként meg azt hiszed, hogy eredeti, bontatlan lemezt veszel, miközben már rég átmásolták. Számos alkalommal fordult elő, hogy vettünk egy DVD-t eredetinek hitt csomagolásban, s otthon derült ki, hogy karcos. Akkor már inkább másoltat harmadáron. Szerintem a lemezek újrafóliázása sem gond. Itt a házban is van egy pasi, aki egy spéci géppel játékokat csomagol. Öt forintért a CD-ket is bárkinek befóliázza.

Néhány maszek CD-boltban ezért lehet olyan olcsón vásárolni. Fele áron odaadják a CD-ket, a DVD-ket, mert másolatok. S annyira tökéletesre csinálják, hogy első ránézésre csak a profik tudják megállapítani, hogy a lemezt megbuherálták. A pancser viszont nem vesz észre semmit. Hacsak nincs ráírva az eredetivel azonos borítóra, hogy plusz 3 bonus track!

Még azok a boltosok mondhatók korrektnek, akik eleve felajánlják, hogy ne vedd meg az eredeti CD-t vagy DVD-t, majd ők átmásolják! Ők azért tisztességesebbek, mert félár helyett negyedárért is megcsinálják. Menj el egy maszek CD-boltba, s mondd azt, hogy nem akarod megvenni az eredetit, de ha átírják, a feketepiaci áron elviszed a másolatot. Nagyon sok helyen vállalják.

De mondok neked mást annak érzékeltetésére, hogy a legális piac résztvevői is mennyire átálltak már a „másik” oldalra. A dobozokba csomagolt játékprogramokat általában nem szokták felbontani, mert ebben az esetben más a trükk. Személyes tapasztalataim: Árkád üzletközpont, szakbolt – kisgyerek apuval a játékoknál válogat. A gyerek nyafog, hisztizik, apu az árak láttán habozik. Mellettük ott áll az eladó, s egyszer csak odasúgja a faternak: – Ezerért meg tudom szerezni, oké? A Média Marktban velem is megtörtént valami hasonló. Nézelődtem a játékprogramok polcánál, ahol egy srác látszólag szenvtelenül gépezett mellettem. Aztán, amikor látta, hogy hosszabb ideig nézegetem valamelyik PlayStationt, foghegyről odaszólt. – Ezerért is megkaphatod! Úgy látszik, most ennyi a tarifa!

De a Tescóban is találkoztam már ilyen felhajtókkal. Fiatal srácok, akik ott „bámészkodnak” a megfelelő gondoláknál, polcoknál, és sokszor már ránézésből tudják, ki, mit akar vásárolni? Régebben az utcán szólítottak le, ahol órát, gyűrűt kínáltak. Most GameBoyt, PlayStationt ajánlanak. Így szerzik a kuncsaftokat, s olyan olcsó árakat mondanak, hogy nehéz ellenállni az ajánlatuknak.

Bűnbarlang 3. (Kölcsönző)

– Nézd árral szemben senki nem szeret úszni, és kapálózni se nagyon érdemes. Különösen, ha az életben maradásról van szó. Rá kell feküdni az éppen érkező hullámra, és akkor nincs gond. Mindenki látja, hogyan és miért virágzik a kulturális feketepiac, tehát ellene menni ostobaság volna, inkább meg kell próbálni kihasítani belőle a magunk részét. – mondja Z., aki fejlesztőmérnökként olykor besegít feleségének egy budai videotéka üzemeltetésében. – Bármilyen furcsán hangzik is, ebben a közegben még egy halálraítélt kölcsönző is megtalálja a számítását, ha ügyes. Ennek bemutatására elég, ha végig követjük egy legálisan beszerzett DVD-újdonság lehetséges „karrierjét”.

A tulaj általában 15 ezer forint körüli összegért szerzi meg – örökáron – a jogot a kölcsönzéshez. Ha van – márpedig lennie kell – 20-30 állandó kuncsaftja, aki rákattan minden újdonságra, akkor már a kölcsönzési díjból – 500 forint – csaknem visszajön a 15 ezer forint. De ha kiugróan sikeres a film, akkor érdemes „klónokat” készíteni róla. A Gyűrűk uráért például megőrültek. Mindenki egyszerre akarta kikölcsönözni. Csináltunk hát belőle néhány illegális másolatot. Ezeket – csökkentett áron – kölcsönöztük a törzsvevőknek. Ismeretlennek ilyenkor szóba sem jöhetnek, de bizalmi alapon üzembiztosan működött a dolog. Sokan voltak olyanok is, akik nemcsak hogy nem tudták kivárni a sorukat, de meg akarták szerezni maguknak a filmet, amit készséggel átmásoltattunk nekik 2500 forintért. Tizenöt-húsz másolatot tudtunk pluszban eladni, ami újabb 25-30 ezer forint bevétel. Egy sikerfilmről általában így lehet az első egy-két hónapban több bőrt is lehúzni. Aztán, amikor a film végleg kifut, s már senkinek sem kell, akkor az eredeti példányt „leselejtezzük”, vagyis eladjuk valakinek 1500–3500 forintért. A végső kassza, mondanom se kell, nagyon kedvező. S ez csak egy film volt a sok közül.

Bűnbarlang 4. (Vállalati gépterem)

– Két éve dolgozom egy kisebb számítástechnikai cégnél, de még nem volt olyan nap, hogy ne üzemeltek volna „műsorzárásig” a másolók. – mondja K., aki kétgyerekes családapaként, részletekben és kölcsönökben fulladozva minden lehetőséget megragad, hogy nem túl magas fizetését kiegészítse egy kis „svarcolással”. Régi bútordarab a vállalatnál, ezért megbíznak benne. – Nagyfőnök, kisfőnök, mindenki másoltat. Reggel sokszor maga a főnök jön oda, hogy itt van ez a U2-CD, ez a rajzfilm, vagy valamilyen játékprogram, s délutánra át kellene másolni, vagy le kellene tölteni. Rendben van, mondom neki, de nekem is kellene belőle egy példány. Hogyne, hogyne, csak csináld! Persze, látják-hallják ezt a többiek is a szobában, s akkor jönnek a kérések, hogy nekem is kéne, meg nekem is. Kellene a gyereknek, a barátnőnek, az ismerősöknek. Szülinapra, névnapra, alkalomra. Van olyan nap, hogy túlórában is csinálom. Mindenki tud róla, de nálunk is érvényes a nyomtató lóra vonatkozó szabály… Egy-egy kópiáért cserébe – közmegegyezéssel – mindenki tartja a száját. A kópia olyan, mint a védőital. Jár.

De ez csak a „házimunkám” egyik területe. A múltkor odajön hozzám a csoportvezetőm azzal, hogy fénymásoljak le egy könyvet. Egyetemi tankönyv, amit a lánya megkapott egy délutánra. Ki kellett másolni belőle 120 oldalt. Így nem kellett megvenni 2600 forintért. Kérdezem otthon a lányomat, miféle nájmódi ez? Kiderült, ők is így csinálják. De ő nem mert megkérni, hanem egy csoporttársa fűzte meg a bátyját. Összedobják a tankörben a pénzt, egyvalaki megveszi a jegyzetet vagy a tankönyvet, aztán ahol tudják, lemásoltatják maguknak. Tiszta haszon. Nem kell fizetni a könyvért, ingyen van a gép, a papír, a festék, az áram. De mondok mást: egy ilyen cégnél ingyen van a ceruza, a toll, a ragasztó, a mappák, az ollók, a borítékok, de még a WC-papír is. Ami igényelhető a raktárból, s nem kerül leltárba, az biztos, hogy pillanatok alatt eltűnik. Viszik, mint a szarkák. Ez az értelmiségi-alkalmazotti réteg nyomorúsága. Mindmegannyi Tiborc. Akik, miközben lopnak, ráadásul még moralizálnak is. Mindig megy a szöveg: ki, mit nyúlt le a rendszerváltáskor, és mit nyúl le napjainkban. Ők odafönt, mi meg idelent. Szép kis vircsaft. Megérdemeljük egymást.

A téma szakértői szerint Magyarországon a döntő többség nem nyereségvágyból, hanem a jövedelmekhez képest magas árak miatt – kényszerpályákra szorulva – fusizik, kalózkodik, ügyeskedik. S ha az ember az árakra pillant, hajlamos rábólintani a feltételezésre. A boltokban egy zenei CD-újdonság 4-6 ezer, egy játékprogram 9-12 ezer, egy DVD 6-10 ezer forintba kerül. A feketepiacon ugyanaz a termék 1000, 1200, illetve 2500 forintba kerül. Ha viszont valaki otthon fusizik, akkor gyakorlatilag a nyers CD-k áráért – 120-200, illetve DVD esetében 500-1000 forint – juthat az eredetivel kiállításában és megszólalásában is csaknem azonos másolathoz. De még a tengerentúlról is megéri beszerezni a kedvencek újdonságait. Egy Whitney Houston Greatest Hits DVD itthon 9500 forintba kerül. Ugyanezt a lemezt Visa-kártyával egy ausztrál honlapról – postaköltséggel együtt – 3500 forintnyi összegért megrendelhető. Ha valaki többfélét rendel, akkor még ennél is olcsóbban megkaphatja. Gyakorlatilag öt ausztrál DVD kapható egy magyar DVD áráért. S a rendelés simán bejön a határnál. Csak rá kell íratni a csomagküldővel, hogy „Ajándék”. Mivel kicsi az értéke, nem foglalkoznak vele. Nagyon sokan ezért az amerikai, az ausztrál vagy a brit internetes címekről rendelik meg az újdonságokat, mert – a hazai árakhoz képest – még így is felébe-harmadába kerülnek.

A hivatalos nyilatkozatok szerint tavaly az illegális másolások súlyos milliárdokkal csökkentették a forgalmazók bevételét. 2002-ben csak a zenei CD-k piacán csaknem kétmilliárd forinttal csökkentették a másolók a kiadók és a szerzők bevételét. A Mahasz, az Artisjus, a könnyűzenészek szakszervezete legalábbis lépten-nyomon ezt igyekszik bizonygatni. A „kalózok” azonban ezen az állításon csak röhögnek, mert azt vallják: akkor sem vásárolnánk meg ilyen árakon a lemezeket, ha nem másolnánk. A veszteséget nem mi okozzuk, hanem a csillagászati árak miatti keresletcsökkenés.

Kézenfekvő megoldás tehát az árak radikálisan csökkentése volna. Csakhogy az illetékesek szerint a hazai árstruktúra erre nem ad lehetőséget. A kiadók a jelenlegi árakból nem nagyon tudnak engedni, mert túl sokan túl sokfelé szabdalják a zenepiaci tortát. Egy ötezer forintos CD árából első lépcsőben le kell számolni a 25 százalékos forgalmi adót (1000 forint) és a 30 százalékos kiskereskedelmi árrést (1000 forint). A fennmaradó 3000 forintos nagykereskedelmi árból 25-30 százalék ( 750-900 forint) a szerzői és előadóművészi jogdíj, két százalék (60 forint) a kulturális járulék, és a nagykereskedelmi ár tíz százaléka (300 forint) a terjesztési költség. Ehhez jönnek még a stúdióbérlés és a marketing költségei, amelyek levonása után kb.1000 forint marad a kiadónak, amiből ki kell még fizetnie a lemez előállításának költségét (300 forint) és a borító megtervezésének és nyomtatásának árát is (100 forint).

Mindezek után – még aranylemezt jelentő siker esetén is – marad példányonként 550-600 forint bruttó nyereség, amiből a kiadónak a saját működési költségét és a sikertelen kiadványokból származó veszteséget is fedeznie kell. No comment!

Egy mai Tiborc panaszai

– Közelítsük meg ezt a problémát a fogyasztó oldaláról. – mondja B., aki pályakezdő újságíróként egy a magyar átlagfogyasztóhoz hasonlóan ma évente legfeljebb három-négy eredeti zenei CD-t vásárol. Ajándékba, különleges alkalmakra. – Vegyük a magyar átlagjövedelmet, s ebbe a kategóriába az egyetemista, tanár, mérnök, pályakezdő programozó, közalkalmazott jövedelme is belefér. Keresel havi bruttó 100-150 ezer forintot. Beosztod, törlesztésekre, számlákra, gyereknevelésre, kajára, benzinre, s a végén kiderül, hogy nem marad szinte semmi, amit kultúrára fordíthatnál. Újságvásárlás, Internet-előfizetés, könyvek, színház, koncertek? Ugyan már? Miből? Mert min tudsz még spórolni? Miről tudsz még lemondani, amikor már mindenről lemondtál. S akkor hogyan tudod megszerezni azt, amire vágysz? Egyszerű a képlet: ellopod. Megbuherálod. Ahogy lehet. Fusizol. Mint a régi szép időben, ahogy az apám csinálta a munkahelyén. Ő virágtartókat hozott haza, meg hasonló baromságokat. Én CD-t, DVD-t, játékprogramokat írok, internetezek, e-mailezek, jegyzetet másolok, pályázatokat töltök le… Amit lehet. Amit meg nem lehet, azzal nem foglalkozom. Mindenki sír, csökken a lapok példányszáma, nem járnak moziba, kevesen vesznek komoly könyveket. Mert nincs miből! Ugyanakkor tudjuk, hogy Európában a magyarok ülnek a legtöbbet a tévé előtt. Mert az ingyen van! Külföldön mindig irigykedve nézem, hogy a benzinkutaknál, a plazákban, az internetcafékban vagy a lemezboltokban az emberek nemcsak a nyálukat csorgatják az újdonságok láttán, hanem vásárolnak is. Meg tudják fizetni. Nálunk viszont a szórakozás, a kultúra egyre több embernek megint luxusnak számít a jövedelmekhez képest. Add csak össze mit és mennyiért vennél egy hónapban: könyv, CD, koncertjegy, DVD, belépők, videó, újságok, játékok… Havonta hány tízezerbe kerülne mindez, ha legálisan akarnál hozzájutni? Az otthoni vagy céges számítógépeddel ellenben sok mindent megszerezhetsz, és még a csősz bácsi sincs a közelben, aki a sóspuskával jól fenékbe durrant, ha rajtakap a lopáson.

S mivel a fusizáshoz szükséges technológia viszonylag olcsó, ki az a hülye, aki ha már számítógép közelében van, nem él a lehetőséggel? Akinek széles sávú internet-hozzáférése, megfelelő berendezése van, az biztos, hogy előbb vagy utóbb rákap a másolásra. Magának, barátoknak, rokonoknak, haveri körnek. S megtalálja a számítását. A havi megtakarítás – nem a költés! – személyenként tízezres nagyságú. S ha egy kis jövedelempótló üzlet is összejön mellékesen, az már tiszta nyereség. Az én környezetemben tíz ismerősből nyolc biztos, hogy másol valamit, vagy másolatokat vásárol. Ki többet, ki kevesebbet. A következményekkel meg nem foglalkozik. Mert csak ennyire futja most a „bérfronton”... Hát akkor meg ne csodálkozzon senki, ha gátlás nélkül lopnak. Ha tehetik. Megteszik! Ez is megélhetési bűnözés!

Kalózok a multik ellen

A zuhanó trendvonalak láttán az elmúlt évben a szórakoztatóipar számos ágazatában megkongatták a vészharangot. Leghangosabban a lemezkiadók, a Mahasz és az Artisjus jajveszékelt, mert az elmúlt két évben a „kalózkodás” miatt 30 százalékkal, 5,3 millióra csökkent a legálisan eladott hanghordozók száma, miközben 2002-ben – az előző évihez képest – csaknem 400 százalékkal (!) több – csaknem 25 millió – az Artisjusnál bejelentett, írható CD-t hoztak be az országba, amelynek felét – becslések szerint – hangfelvételek másolására használták fel. (Bennfentesek szerint még legalább húszmillióra becsülhető a be nem jelentett, illegálisan behozott írható CD-k száma!)

Az előző évekhez viszonyítva nem javult a játékprogramokat forgalmazó cégek helyzete sem. A kétmilliárd összforgalmú játékpiacon 300 ezer játékprogramot adtak el jogszerűen, ami a becsült összforgalom mindössze öt százalékát jelentette. Vagyis az illegális másolók piaci részesedése ezen a területen 95 százalékos volt.

A DVD piacán 2002-ben még viszonylag kedvező volt a helyzet, de a forgalmazók – a technológia várható gyors elterjedése miatt – máris a „feszült várakozás” állapotában vannak, mert ha a számítógépes DVD-írók ára a kritikus küszöb, 50 ezer forint alá esik, akkor erre az üzletágra is ráállnak a fusizók. A forgalmazók bizonytalan becslései szerint jelenleg öt és ötven százalék közöttire becsülhető a piacon megjelenő kalóztermékek száma, míg az Audiovizuális Művek Jogait Védő Közcélú Alapítvány szakemberei szerint a tényleges arány 25-30 százalék körül lehet. Az idén azonban az illegális másolások fellendülése miatt az arány szinte bizonyosan eléri az ötven százalékot.

Szélmalomharc

A feketepiac visszaszorítására a Mahasz már évekkel ezelőtt megindította a harcot, és az utóbbi időben a szoftverrendőrség is igyekszik – inkább hangos PR-ral, mint tényleges fellépésekkel – elrettenteni a másolókat. A rendőrség nyomozói az elmúlt évben havonta átlag 15-20 ügyet adtak át az ügyészségnek, ami a másolások adatait, illetve a statisztikákat szemügyre véve – egyelőre – szélmalomharcnak tűnik. dr. Musinger Ágnes, a Mahasz ügyvezető igazgatója is úgy látja, hogy bár a jogi eszközök adottak ahhoz, hogy a törvénysértéseket meg lehessen szüntetni, de a végrehajtás nem elég hatékony, a kiszabott büntetési tételek (csekély öszszegű 35-50 ezer forintos pénzbüntetések) pedig nem elég elrettentőek. A nagyüzemi másolást ugyan így is sikerült jelentős mértékben visszaszorítani, de az otthoni másolás ellen jelenleg lényegében tehetetlenek a hivatalos szervek, mert az érvényben lévő szerzői jogi törvények megengedik a saját célú másolat készítését, amit aztán sokan úgy értelmeznek, hogy ismerősöknek, barátoknak is készítenek másolatokat, ami viszont már törvénybe ütköző cselekmény, de a magánlakásokban zajló törvénysértéseket nagyon nehéz ellenőrizni és bizonyítani.

A legális piac szereplői ezért úgy próbálják visszaszerezni az ellopottnak vélt pénzüket, hogy egy EU-konformnak mondott jogszabály szerint mindenkivel átalányjogdíjat fizettetnek, aki íratlan, nyers CD-t vásárol. Az elmúlt évben ily módon 780 millió forint folyt be az Artisjus kasszájába (írható CD-k esetében 36 forint, a zene rögzítésére ajánlott, jobb CD-k esetében 56 forint, a kazettáknál – lejátszási időtől függően – 20-29 forint ez a jogdíj), amit szerzők, kiadók és az érintett cégek között osztottak szét a veszteségek kompenzálására. Állam bácsi tehát jelenleg maga is azt feltételezi, hogy minden állampolgára – a könyvelő, ügyvéd, hivatalnok, raktáros, bárki – tolvaj, aki munkája során ezt a technológiát használja, és írható CD-ket vásárol. S akit ezért egyfajta büntetőadóval sújtanak – a mások vétkeiért.

A kishalak megeszik a nagyhalakat?

Mindez egyúttal azt is bizonyítja, hogy az illegális szórakoztatóipar felszámolása egyelőre az illetékesek számára is reménytelennek tűnik. Ráadásul a hazai kiadók, illetve forgalmazók szinte egyöntetű véleménye szerint a jelenlegi állapot még csak valaminek a kezdete, s nem a vége! Hiszen Magyarországon az internethasználat alig 15 százalékos elterjedtségű, s az internetes letöltések sem terjedtek még el széles körben igazán. A technológia rohamos fejlődése, a gyors, széles sávú internetelérés olcsóbbá tétele, a másoláshoz szükséges berendezések várható piaci áresése, ugyanakkor a legális szórakoztatóipari termékek változatlan árszerkezete és relatív drágasága még inkább ösztönözni fogja a fusizást, az illegális eszközök és módszerek alkalmazását.

Ezzel a realitással a forgalmazók is tisztában vannak, s a hanglemezpiaci szereplők közül egyes multiknál máris azzal a gondolattal foglalkoznak, hogy a trend további kedvezőtlen alakulása esetén kivonulnak a magyar piacról. Mások – főleg a szoftvergyártók – viszont azt közölték magyar partnereikkel – s ez az álláspont különösen az EU-csatlakozás küszöbén érdemel figyelmet –, hogy csak akkor tudják elképzelni együttműködésüket Magyarországgal, ha a közeljövőben „kifehéredik” a piac.

Erre azonban jelenleg kevés esély mutatkozik, hiszen a felhasználói-fogyasztói oldalt minden körülmény arra ösztönzi, illetve kényszeríti, hogy a jövőben még nagyobb számban és arányban foglalkozzon a kulturfusizással, mert csak így juthat hozzá az egyébként már csak a felső társadalmi rétegeknek megfizethető kultúrához.