Jácint

Felszálló ágban a dzsessz

2003.06.02. 00:00

Programkereső

Piros betûs ünnepnap a szombati a dzsesszrajongók számára: három amerikai világsztár, Pat Metheny, John Patitucci és deJohnette lép – magyar muzsikusokkal közösen – pódiumra a Budapest Kongresszusi Központban, az ifjú bőgősök és basszusgitárosok számára meghirdetett rádiós dzsesszverseny díjkiosztó gálaestjén. Úgy látszik, a magyar dzsessznek van esélye, hogy végre kitörjön sok évtizedes elszigeteltségéből. A nemzetközi karrierhez vezető út azonban rögösebb, mint sokan gondolnák.

A klasszikus zenében itthon is régóta természetes, jól bevált gyakorlat, hogy rendszeres időközönként versenyeket rendeznek. A fiatal tehetségek megmutathatják oroszlánkörmeiket, a győztesek újabb koncertfelkéréseket kapnak, szerencsés esetben akár nemzetközi karrierjük is elindulhat.
Fischer Annie zongoramûvész például éppen hetven éve, az 1933-as budapesti Liszt-verseny megnyerésével alapozta meg későbbi, töretlenül sikeres pályafutását; de Kocsis Zoltán indulását is segítette, hogy 1970-ben megnyerte a Magyar Rádió Beethoven-versenyét. A dzsesszben ilyesmi sokáig elképzelhetetlen volt. Maloschik Róbert, a Bartók rádió dzsesszmûsorainak vezető szerkesztője arról beszél, hogy a hatvanas évek végén ugyan bátortalanul kísérleteztek egy dzsesszzenekarok (triók, kvartettek, kvintettek) számára meghirdetett versennyel, de mindig ugyanazok jelentkeztek, s az egész kezdeményezés kudarcba vagy legalábbis unalomba fulladt.
Amikor Maloschik 1997-ben felvetette, hogy a Magyar Rádiónak – új tehetségek felkutatására és támogatására – dzsesszversenyeket kellene rendezni, sokan őrült fantasztának gondolták. Főnökei – Alföldy-Boruss István, a Bartók rádió főszerkesztője és helyettese, Perédi Márta – azonban örömmel fogadták az ötletet, bár pénzt nem tudtak ígérni a megvalósításhoz. A Matáv azonban már ekkor fantáziát látott a dzsesszben, s 1998-ban létrejöhetett a Füsti Balogh Gáborról elnevezett verseny dzsesszzongoristák számára. (A káprázatos tehetségû Füsti Balogh ebben az évben lett volna negyvenéves, s éppen tíz éve halt meg.) Huszonegyen jelentkeztek, s közülük a zsûri a mindössze tizennyolc éves Oláh Cumó Árpádot és a nem sokkal idősebb Szabó Dánielt találta a legjobbnak. Ôk ketten holtversenyben végeztek az első helyen, mögöttük Balázs József lett a második.
"A zsûribe többek között Szakcsi Lakatos Bélát, Vukán Györgyöt, Oláh Kálmánt hívtam meg: csupa olyan embert, akik megkérdőjelezhetetlen szaktekintélyek, de ťhivatalosŤ oktatási intézményben nem tanítanak, így nem lehetnek elfogultak. Ezt az alapelvet mindmáig megtartottam, akárcsak azt, hogy a döntőben a zsûri tagjai nem ismerhetik egymás pontszámait, így még véletlenül sem tudnak valakit győztesnek ťkihozniŤ. Egyszerûen az nyer, aki a legtöbb pontot kapta” – mondja Maloschik Róbert, aki a zongoristáknak meghirdetett verseny sikerén felbuzdulva, 1999-ben megszervezte a Lakatos "Ablakos” Dezső szaxofonversenyt. (A Nyugaton is sikerrel koncertező, kollégái által nagyon szeretett és tisztelt Lakatos Dezső – aki jellegzetes szemüvegéről kapta az Ablakos gúnynevet – néhány hónappal korábban hunyt el.) Huszonöt jelentkező közül a zsûri ezúttal sem tudta kiválasztani a legjobbat: a megosztott első díjat Bacsó Kristóf és Zana Zoltán nyerte.

Az ezredfordulón a gitárosok kaptak lehetőséget a Magyar Rádió dzsesszversenyén való bemutatkozásra. A versenyt ezúttal egy világhírû zenészről, az 1998-ban elhunyt Zoller Attiláról nevezték el, aki amerikai emigrációjában is mindig büszkén vallotta magát magyarnak, s halálos betegen az volt az egyetlen kívánsága, hogy még egyszer eljöhessen Magyarországra, s koncertezhessen Budapesten, illetve szülőhelyén, Visegrádon. A gitárosok seregszemléje – amelyen csaknem ötven résztvevő közül Pusztai Antal szerezte meg a győzelmet – új fejezetet nyitott a rádiós dzsesszversenyek történetében, mert először sikerült megnyerni a zsûri díszelnökének egy igazi sztárt: Pat Methenyt, aki Zollerhez fûződő kapcsolatára való tekintettel elfogadta a felkérést (lásd keretes írásunkat). Metheny nemcsak azért jött Budapestre, hogy végighallgassa a döntőt, hanem fel is lépett a gálaesten, magyar bőgős (Egri János) és dobos (Balázs Elemér) társaságában.
2001-ben énekversenyt rendeztek, amelyet – a versenyek történetében először és utoljára – élő személyről, Garai Attiláról neveztek el, aki éppen akkor ünnepelte hetvenedik születésnapját. A zsûri díszelnökének megint sikerült megnyerni egy világsztárt, Al Jarreau személyében. Maloschik azt mondja, az volt a szerencséjük, hogy Pat Methenyhez hasonlóan most is találtak egy "magyar kapcsolatot”.

Amikor Jarreau fiatalon még pszichiáterként dolgozott, s csak esténként énekelt klubokban, egy kis mulatóban találkozott a Tarzan becenévre hallgató, magyar származású zongoristával, Les Czimberrel, azaz Czimber Lászlóval. "Ez idő tájt még meglehetősen tájékozatlan voltam a dzsesszirodalomban, és Tarzan volt az, aki átformálta az ízlésemet: Charlie Parkert, Miles Davist, Dizzy Gillespie-t hallgattunk, s talán ennek hatására fogalmazódott meg bennem az az ötlet, hogy az énekhangommal a trombita és a szaxofon tónusát próbáljam utánozni” – mesélte Jarreau a Magyar Hírlapnak, amikor két éve eljött Budapestre. Ô is becsülettel végighallgatta a döntőt, s aztán duettet énekelt Boros Júliával, a verseny – Újvidékről érkezett – győztesével.
A tavalyi év a dobosoké volt: a tíz éve elhunyt Kovács Gyula emlékére hirdették meg a versenyt, amelynek díszelnökségét újabb amerikai csillag, Jack deJohnette vállalta el. A szakemberek által kimagaslóan jó színvonalúnak ítélt versenyt Pecek Lakatos András nyerte meg, s ezzel ütős dinasztia született, hiszen András nagybátyja, Lakatos Pecek Géza az elmúlt évtizedek egyik legjobb hazai dzsesszdobosa.

Három ász a kongresszusi központban
Az augusztusban negyvenkilencedik születésnapját ünneplô Pat Metheny napjaink egyik legjobb s minden bizonnyal a legsikeresebb dzsesszgitárosa. Már-már visszatérô vendégnek számít Budapesten, ami annak köszönhetô, hogy kifejezetten szereti a magyarokat. „Szerencsés helyzetben vagyok – mondta néhány éve a Magyar Hírlapnak –, mert személyesen ismerhettem a két legnagyszerûbb magyar gitárost. Zoller Attila a legkedvesebb tanárom volt: tizenhat évesen ismertem meg Kansas Cityben, egy klubban, ahol mindketten játszottunk. Késôbb órákat is vettem tôle, és évtizedeken át tartottuk a kapcsolatot. Szabó Gáborral is Kansasben találkoztam elôször, és jól összebarátkoztunk. Nagyon sajnálom, hogy már nincsenek az élôk sorában.”
A virtuóz játéka és muzikalitása mellett marketingszakemberként sem utolsó Pat Metheny Missouri államból származik, 1970-tôl profi muzsikus, aki Jaco Pastorius és Paul Bley oldalán alapozta meg hírnevét. 1976-ban alapította meg a Pat Metheny Groupot, ez több mint negyedszázada jól csengô márkanév: 25 év alatt egyetlen lemeze sem volt bukás, ami a dzsessz hektikus világában nagyon nagy szó. Nemcsak Metheny szereti a magyarokat, az itteni közönség is kedveli a Group lemezeit: a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségének (Mahasz) kimutatásai szerint régóta ô adja el a legtöbb dzsesszlemezt Magyarországon. Legutóbb pontosan egy éve láthattuk, a Margitszigeten.
John Patitucci öt évvel fiatalabb Methenynél: decemberben múlt negyvenhárom. A nyolcvanas évek eleje óta tartó
pályája során két hangszeren – bôgôsként és basszusgitárosként – is világhírnévre tett szert, így éppen ideális egy ifjú bôgôsök és basszusgitárosok számára meghirdetett verseny díszelnökének. Mindeddig egyetlen magyar kapcsolatáról tudunk: 1981 és 85 között ô is játszott a Tarzannak becézett, magyar születésû zongoristával, Les Czimberrel. Ennél alighanem fontosabb, hogy 1985 óta Chick Corea állandó zenésztársa, de volt alkalma együtt muzsikálni Stan Getzcel, Dave Grusinnal és Ernie Wattsszal is. A többszörös Grammy-díjas Patitucci 1988 óta készít szólólemezeket, de John Abercrombie, Bob Berg és Mike Stern társaságában is sikeres
albumokat rögzített a 1990-es években.
Három sztárvendégünk közül a hatvanéves dobos, Jack deJohnette a korelnök. A tavalyi dzsesszdobgálán azzal kápráztatta el a Budapest Kongresszusi Központ közönségét, hogy miután Szakcsi Lakatos és Egri János társaságában ferge-
teges triókoncertet adott, a dobfelszerelés mögül átült a zongorához, s bebizonyította, hogy a billentyûknek is mestere. A chicagói születésû deJohnette a hatvanas évek elején kezdte pályafutását: a legendás T-Bone Walker zenekarában bluest játszott. 1965-tôl olyan nagyságok fogadták be zenekarukba, mint Betty Carter, Charles Lloyd, John Coltrane, Thelonious Monk és Freddie Hubbard. Sokat zenélt Miles Davis, Chick Corea, Keith Jarrett és Stan Getz társaságában, de 1971-tôl már maga is zenekarvezetô. Nehéz összeszámolni, hogy négy évtized alatt összesen hány lemezen játszott fôszereplôként vagy sidemanként.

A világsztárok Szakcsiékkal muzsikálnak

Idén a bőgősök és bassszusgitárosok kerültek sorra: a Vajda Sándorról elnevezett verseny döntője – John Patitucci díszelnöksége mellett – tegnap késő este, lapzártánk után zajlott le, s az eredmények csak ma este, a kongresszusi központban válnak nyilvánossá. Itt rendezik meg azt a gálakoncertet, amelyen együtt lép pódiumra a kortárs dzsessz három emblematikus személyisége, két korábbi és a mostani díszelnök: Pat Metheny, Jack deJohnette és John Patitucci. Érdekes, hogy ők hárman még sohasem játszottak együtt, és Maloschik Róbert szerint nem is fognak, mert Metheny sokkal jobban szereti a bőgősök közül Dave Holland és Charlie Haden játékát, mint Patitucciét. A három ász találkozása így is különös csemegét ígér.
A Magyar Rádió dzsesszversenyeinek sorozata ezzel befejeződött: Maloschik azt mondja, trombitásoknak és harsonásoknak nem érdemes versenyt hirdetni, mert nem lenne elég jelentkező, más tipikus dzsesszhangszer pedig nincs is. Az idei versenyhez szorosan kapcsolódik egy lemezfelvétel: hosszas szervezőmunka eredményeként a gálaest után John Patitucci és Jack deJohnette még néhány napig Budapesten marad, és a Hûvösvölgyi úti Aquarium stúdióban felvesznek egy lemezt négy magyar zongorista – Szakcsi Lakatos Béla, Oláh Kálmán, valamint Szakcsi két fia, Béla és Róbert – társaságában. Hagyományos triólemez lesz ez: minden zongorista két-két számot, egy saját szerzeményt és egy örökzöldet játszhat a világ egyik legjobb ritmusszekciójával. A CD-t egy osztrák független kiadó jelenteti meg, s bár nem lehet tudni, hogy a hanglemezpiaci dömpingben milyen fogadtatásra talál, Szakcsi és családtagjai úgy vélik, ez az alkalom újabb nagy lehetőség a magyar dzsessz sok évtizedes elszigeteltségéből való kitörésre. Ennek megfelelően nagy lelkesedéssel készülnek a vasárnap kezdődő stúdiófelvételekre.

Siklós Pétert Armstrong varázsolta el
A dzsesszfotózás Amerikában, sôt Nyugat-Európa bizonyos országaiban is önálló szakma és mûvészeti ág. A dzsesszfotós majdnem ugyanolyan megbecsülésnek örvend a muzsikusok körében, mint egy jó standfotós a filmszakmában. Sokan meg is élnek ebbôl, vagy ha hobbiszerûen ûzik a dzsesszfotózást, legalább nem fizetnek rá kedvtelésükre. Itthon egészen más a helyzet: a dzsesszrôl sokan még ma is azt gondolják, rétegmûfaj, a „beavatottak” szûk körének szóló zene. A nemzetközi sikerek ellenére még a legjobb muzsi kusok sem tudnak belôle rendesen megélni, nemhogy egy dzsesszfotós. A most 66 esztendôs Siklós Péter gyerekkorától zenerajongó, s figyelme középpontjában a dzsessz áll. Fôállásban mûszaki fotós lett, nem ze-nei tárgyú képeivel, riportjaival több nemzetközi díjat nyert, miközben fáradhatatlanul járta a magyar dzsesszélet színtereit. Azt mondja, Louis Armstrong 1965-ös, Erkel Színház-beli koncertje után határozta el, hogy attól kezdve mindig a dzsessz nyomában marad. Megörökítette Ella Fitzgerald, Oscar Peterson, Ray Charles budapesti fellépé-sét, s közben persze a magyarokat is: Tabányi Mihálytól és Joe Muranyitól Kovács Gyulán át
a fiatalabb nemzedékekig. Fényképei nemcsak dokumentumok, valódi mûalkotások: bizonyos részletek kristálytisztán látszanak, mások szándékosan elmosódnak, a negatívot sokszor kémiai beavatkozásnak veti alá: tûecsettel megmaratja, kénol-dattal megbarnítja a képet. Festéket sohasem használ, digitális trükköket sem. Siklós képeit a többi között a Magyar Fotográfiai Egyesület Belgrád rakparti mûtermében, a Duna Galériában, a Vigadó Galériában, a Goethe Intézetben és a Mai Manó Házban láthattuk. Azt tervezi, ma este is ott lesz a kongresszusi központban, hogy megörökítse a három ász, Metheny, Patitucci és deJohnette produkcióját.

New Yorkban hat hónapot adnak

Sikeres szereplés egy versenyen, a világsztárok közelsége ugyan életre szóló élmény, de mégis az a legfontosabb: mi történik a győztesekkel később? Elindul-e a pályájuk abba az irányba, amit tehetségük alapján megérdemelnének? A Magyar Rádió dzsesszversenyeinek győztesei közül a legnagyobb sikereket a még mindig csak huszonhárom éves zongorista, Oláh Cumó Árpád könyvelheti el. Két évvel a budapesti után egy rangos belga fesztivál összes kategóriadíját is elhozta, sőt 2001-ben egy multinacionális hanglemezkiadó magyar képviselete, az EMI Zenei Kft. készített vele lemezt, My Time (Az én időm) címmel. Cumó az Amerikában élő neves dzsessz-zongorista és zeneszerző, Gárdonyi László segítségével ösztöndíjasként felvételt nyert a patinás dzsesszfőiskolára, a bostoni Berklee-re. Néhány hete pedig már arról kaptunk hírt, hogy – Herbie Hancock személyes kiválasztottjaként – ősztől Los Angelesben, a Thelonious Monk Institute növendékeként folytathatja a tanulást. Ez az intézmény – melynek igazgatója az ugyancsak világhírû trombitás, Terence Blanchard – arról híres, hogy egy-egy hangszerre minden évben csak egyetlen növendéket vesznek fel. Szeptembertől tehát Oláh Cumó lesz Kaliforniában "a” zongorista. Ez már valóban olyan iskola, ami feljogosíthat a nemzetközi karrierre.
Los Angeles azonban korántsem a dzsesszvilág fővárosa, ezért a diploma megszerzése után Cumónak alighanem New Yorkba kell mennie, hogy komoly fellépési lehetőségekhez jusson. A szakemberek azt mondják, New Yorkban hat, de legfeljebb kilenc hónap áll egy fiatal muzsikus rendelkezésére, hogy bekerüljön a legjobb klubokba, a legjobb zenészek társaságába. Ha ez sikerül, talán elindulhat a világhírnév felé – ha nem, akkor inkább csomagoljon, és menjen haza. Ez persze nemcsak tehetség, hanem menedzselés kérdése is. Mindenesetre reménykedhetünk, hogy Herbie Hancock támogatása jó ajánlólevél lesz Oláh Cumó Árpád számára.