Levente, Irén

Kötős szerepekben

2003.06.13. 00:00

Programkereső

Budai Lívia a budapesti Operaház színpadán

Judit a Kékszakállúból, Gertrudis a Bánk bánból, Santuzza a Parasztbecsületből, Amneris az Aidából, Eboli a Don Carlosból - és még sorolhatnánk -, ám mindenekelőtt Azucena a Trubadúrból, hiszen ezzel a szereppel hódította meg a világot. Világhírű mezzoszoprán énekesnőnk, Budai Lívia ritka vendég Magyarországon. A Zeneakadémia elvégzése után csupán három évig énekelt az Operaházban, azóta Tokiótól Amerikán át Európa valamennyi jelentős dalszínházában egymás után aratja sikereit. Itthon legutóbb öt éve hallhattuk. Bemutató előadásra most először hívta haza az Operaház vezetése Csajkovszkij A pikk dámájának címszerepére.

Honlapján van egy kedves rajz "Ich warte auf meinen auftritt" felirattal...

Azt a karikatúrát Bonnban készítették rólam, és a német mondat azt jelenti: "Fellépésemre várok." Ez arra utal, hogy számos olyan mezzo szerep van (például a Tannhäuserben vagy a Lohengrinben), amelyben másfél-két óra szünet is eltelik két színpadra lépés között. Mit lehet közben csinálni? Hallgatni, hogy a többiek mit, hogyan énekelnek, vagy, mondjuk, kötni. Vicces, hogy nemrég énekeltem Luzernben Olga Neuwirth Baehlamms Fest című kortárs operájában, amelyben a szerepem szerint a színpadon várom, hogy vajon mi lesz a fiammal, akit azért köröznek, mert gyilkolt, és közben tényleg kötök. Elmondhattam, hogy egyedül vagyok a világon, aki munkaideje alatt köthet.

A pikk dáma grófnője mennyire "kötős" szerep?

Neki sincs sok énekelnivalója. Ám sokszor egy kisebb szerep - mint a grófnőé is -, ha tisztességesen eléneklik, és kész, élő figurát csinálnak belőle, hálásabb lehet, mint egy-egy főszerep. Szintén jó példa erre Strauss Elektrájában az anya, Klütaimnésztra. Egyetlen jelenete van, de ha az jó, akkor sokkal többet ér, mint Elektráé - ami egyébként rettentő nehéz -, aki órákig énekel a színpadon. Ezért nem értem azokat a mezzókat, akik mindenáron szopránokká akarnak válni. Megjegyzem, ez nem mindig sikerül nekik, úgyhogy a legtöbben visszatérnek az eredeti hangfekvésükbe.

Placido Domingo szerint ha ön elveszítené a hangját, akkor is meg tudna élni színésznőként, olyan kisugárzással, intenzitással kelti életre az alakokat.

Legutóbb a németországi Ruhr-fesztiválon a fiatal belga komponista, Peter Vermershe Heliogabal című operájában játszottam egy nagymamát. Azt kérték, hogy kicsit fékezzem magam, mert akármit teszek, magamra vonom a figyelmet.

Miről szól ez az opera?

Heliogabal gyerek császár volt Kr. u. 218-ban. Helyette a nagyanyja uralkodott, Claudius szenátorral együtt. A gyerek tizennégy évesen, négy évre került hatalomra, majd kivégezték, és utána a testvére követte a trónon, akit a nagyi addig nem szeretett, de "megrázza magát", mondván: meghalt a császár, éljen a császár! Az operában nemcsak énekelnem kellett, hanem szavalnom és a végén fütyülnöm is. Füttyszóval éreztettem az unokámmal, hogy hiába lesz ő császár, a hatalom nálam marad.

Ki kérte fel erre a szerepre?

Életem egy részét Belgiumban élem, talán ezért jutottam eszébe Gerald Mortier-nek, a Ruhr-fesztivál igazgatójának, aki egyébként 2004-től a párizsi operaház vezetője lesz. Ő a darab producereként keresett valakit, aki nemcsak énekelni, hanem szavalni is tud németül, érthetően. Olyan jól sikerült, hogy senki nem mondta meg, hogy nem vagyok született német.

Angolul és franciául is beszél, A pikk dámában pedig oroszul énekel.

Tíz évig tanultunk oroszul, így a kiejtéssel nincs problémám. És a darabban a dáma franciául is énekel egy kis ariózót, melyben a fiatalságára emlékezik.

Énekelte már máshol is a grófnőt?

Franciaországban, ott is oroszul. Egyre többször állítják színre eredeti nyelven az operákat. Egész másképp hangzik valami eredetiben, még akkor is, ha az emberek nem értik a szöveget. Jó, ha valaki úgy megy el operába, hogy ismeri a történetet. Mert ha valaki az előadás alatt végig a szöveget nézi a kivetítőn, nem tudja követni, hogy mi történik a színen, és nem hat rá a lényeg: a zene és a dallam.

A budapesti bemutató rendezőjével, Vagyim Milkovval dolgozott már korábban?

Csak az édesapjával, amikor Finnországban Don Carlost rendezett. Az is hagyományos rendezés volt, szép kosztümökkel. Egy grófnőt másképp játszik az ember csipkés ruhában, mint XXI. századiban.

Milyen a budapesti előadás, és milyen volt a francia?

A marseille-i sokban hasonlított hozzá, hagyományosnak mondható mindkettő. Sok rendezővel dolgoztam már együtt, többféle felfogásban. Az elmúlt tíz évben azonban nem nagyon hajoltam meg nagy, bíbor bársonyfüggöny előtt. A modern rendezők általában feketét használnak, ami a halálom. Az olyan, klasszikusnak számító bársonyfüggöny, mint amilyen a budapesti Operaházban is van, szinte megszűnt. Pedig hozzátartozik a színházhoz.

Mikor járt utoljára otthon?

A bemutató után hazamegyek Kanadába - négy hónapja nem voltam otthon. Az elmúlt két hónapban hatezer kilométert vezettem, városok között ingáztam, felléptem, próbáltam. Fárasztó volt. De ezt a magyarországi bemutatót mindenképpen meg szerettem volna csinálni. Örülök a lehetőségnek, fontos számomra, hiszen harminc éve diplomáztam. A következő évadban, novemberben két Verdi Requiem vár rám, utána pedig két koncertem lesz Belgiumban. Januártól Luzernben énekelek Az álarcosbálban - tizennyolcszor. Ezenkívül Antwerpenben megy az Elektra, és még annyi minden más!

Szeretne rendezni?

Tisztelem a színházat, ezért nem értem, hogy fordulhat elő, hogy valaki fogja magát, és minden képzettség, tapasztalat nélkül rendezni kezd. Harminc év tapasztalattal a hátam mögött úgy érzem, én megpróbálhatom, és lehet, hogy meg is teszem.

Vannak tanítványai?

Kanadában szívesen tanítanék, ha ki tudnának jönni hozzám a növendékek, de messze lakom a városközponttól. Másrészt a tanításnak csak úgy van értelme, ha az ember folyamatosan foglalkozik a növendékekkel. Február óta nem voltam otthon. Ezalatt mit csináltak volna? Tanítani akkor lehet igazán, ha az ember abbahagyja a pályát, vagy legalábbis jóval kevesebbet vállal. Én azonban jó formában vagyok, és fiatalnak érzem magam. Különben is, a legszebb hercegnő- és nagymamaszerepek várnak még rám!