Péter, Pál

Dzsessztalálkozó Montrealban

2003.07.02. 00:00

Programkereső

A dzsessz rajongói szerte a világból immár huszonnegyedik alkalommal zarándokolnak el Montrealba. A metropolisz jó előre fölkészült a hatalmas rendezvény lebonyolítására. A június 26-tól július 6-ig tartó nemzetközi fesztivál idejére esett Kanada nemzeti napja – június 30. – is.

A város főutcáján, az elegáns üzletek övezte Rue Saint Catherine végén állították föl az egyik hatalmas színpadot, a nagyzenekarok számára. Az esti nyitás másnapján, délben fél egykor javában áll a bál, inaszakadtáig játszik a helyi Le Dixiband, a tér másik részén fölhúzott, kisebb színpadon pedig a franciaországi fúvószenekar, a Zephyrologie Starlous ejti transzba a közönséget. Talán a déli hőség teszi, hogy az igazi nagy tömeg csak estére sereglik össze A dzsesszfesztivál főrendezvényének helyszíne a harmincemeletes Wyndham Montreal Szálloda.

Az őshippi módra öltözött, hosszú hajú, szakállas rajongók, akik a hatvanas években lázadoztak a Szeress és ne háborúzz! jelige égisze alatt, szemlátomást többségben vannak a huszonévesekkel szemben.

A hangulat igencsak emelkedett, sátrak sokaságánál árusítják a sört, a kanadai kolbászt, a hot dogot, a feketekávét. A Saint Catherine vége-hossza nincs útján színes lufik, a fesztivál hatalmas emblémájával díszített lobogók, transzparensek hirdetik lépten-nyomon, akárcsak városszerte, a FIJM (Festival International de Jazz de Montreal) világeseményét.
A fehér mezőben vörös juharfaleveles lobogó most a megszámlálhatatlan nemzet zászlajával együtt lobog az enyhe szélben. Van-e olyan nemzet, ahonnan ne jöttek volna dzsesszrajongók? A fesztivált a legkiválóbb kanadai kortárs képzőművészek tisztelték meg festményeikkel, grafikáikkal. Ugyanazokat a neveket fedezem föl a FIJM Place des Artson fölhúzott sátorgalériájában, amelyeket imént láttam a szomszédos Kortárs Művészetek Múzeumában: Pellant, a nemrég elhunyt Yves Archimbaltet, akinek özvegye engedte át a munkákat a kiállításra, s akinek színes grafikája lett a fesztivál emblémája.

A több mint ötszáz meghirdetett koncert hozzávetőleg ezer muzsikusa, föllépője között olyan nevek vannak, mint a toscanai híres dzsessz-zongorista, Stefano Bolla-ni, az Egyesült Királyságból az Egyesült Államokba száműzött Chick Coreával, Anthony Brax-tonnal a hetvenes években együtt muzsikáló, virtuóz kontrabasszista, Dave Holland, aki a dzsessz megannyi fajtáját, irányzatát végigpróbálta, s aki az idén Grammy-díjat kapott. Nagy várakozás előzi meg a norvég Esbjorn Svenson érkeztét, akit a sajtó a zongora mágusaként emleget, meg a vietnami harcokban fegyveresen küzdő dzsesszhegedűsét, Billy Bangét. Föllép négy különböző bandával, többek társaságában, a szaxofonvirtuóz, a rock and roll egyik nagy öregje, Lee Konitz. Nem mai csirke Sheila Jordan sem, az „atipikus” énekesnő, aki Duke Jordannal az oldalán nőtte ki magát nemzetközi csillaggá. A szerénységéről híres megasztár, Ben Harper, Piaf örök rajongója azt nyilatkozza a mai lapoknak: „Szülőnek lenni annyit tesz, mint közvetlen kapcsolatba kerülni Istennel. Gyermekeimet az igazi szellemi értékek felismerésére szeretném nevelni. Remélem, elég felkészült leszek ahhoz, hogy egy napon elbeszélgessünk az égi dolgokról, a spiritualitásról.”

Al di Meola, aki európai turnéi után innen sem hiányozhatott, és a nyughatatlan amerikai, Richard Leo Johnson lenyűgöző volt.