Sámuel, Hajna

Az énekes

2003.07.14. 00:00

Programkereső

Félreismerhetetlen hang, tökéletes technikai felkészültség, szélsőséges dinamikai skála, mély érzékenység, gazdag kifejezés, precíz, érthető és élvezhető szöveg. Egyik kritikusa, Joachim Kaisers szerint Dietrich Fischer-Dieskaunak pályája folyamán egyetlen igazi vetélytársa volt: az évek folyamán egyre magasabbra és magasabbra törő, új utakat kereső saját maga.
da1e876d-24a7-49e6-9057-69018434d617

Talán nem én vagyok az egyetlen, aki úgy érzi, hogy amit az ismert német zenekritikus a Süddeutsche Zeitungban 1991-ben az énekesről, mint Schubert interpretátorról mondott, az egész előadóra is kiterjeszthető. Gerald Moore, aki éppen kétszer annyi idős volt, mint Fischer-Dieskau, amikor először kísérte őt, így ír első találkozásukról: „fölényes tudásával, úgyszólván felülmúlhatatlan művészetével új meg új dolgokra döbbentett rá. Ez a fiatalember élesebben láttatta meg velem Schubert, Schumann, Wolf, Brahms lényegét, mint előtte bárki.” Gerald Moore mindemellett az művész ritmuskezelésében látja azt a döntő pluszt, amely megkülönbözteti minden más énekestől.

Dietrich Fischer-Dieskau és Gerald Moore első, az EMI-nél készített felvételei az An die ferne Geliebte (Beethoven) és a Die schöne Müllerin (Schubert) dalciklusok. A szép molnárlány 1962-es felvételéből öt dal megtalálható azon a dupla cd-n, amelyet a kiadó The Very Best Of Dietrich Fischer-Dieskau címmel jelentetett meg, bár szerintem az énekes legjobb felvételei talán egy tíz lemezből álló kiadványon sem férnének el. A válogatás mégis színes keresztmetszetét nyújtja a művész sokrétű tevékenységének: a dal-, az oratórium- és az operaénekes több oldalát is megmutatja. Az első cd-n további Schubert-dalok, valamit Brahms, Wolf, Strauss és Mahler darabjai hallhatóak. A zongoránál általában Gerald Moore ül, a Brahms-dalokat Wolfgang Sawallisch kíséri. A kiadvány második részében J. S. Bach Karácsonyi Oratóriumának részletei csendülnek fel, valamint Händel, Wagner és Verdi operarészletek.

Dietrich Fischer-Dieskau 1983-ban lépett utoljára színpadra, s 1993-ban vett végleg búcsút a hangverseny-tevékenységtől. Persze a zene marad, hiszen továbbra is tanít, vezényel és alkot. Aktív énekesként tiszteletbeli tagja lett Sorbonne-tól Oxfordig számtalan intézménynek, rengeteg díjat kapott, van, amit többször is, de ami a még fontosabb, sok szép percet szerzett közönségének, rajongóinak. Kísérői, s a vele együtt dolgozó karmesterek, s más muzsikusok csak szuperlatívuszokban nyilatkoznak róla. Amikor 2000-ben Berlin díszpolgárává választották, a kérdésre, hogy visszahúzódó-e, így válaszol: „talán igen. Mindenesetre soha nem éreztem magam kiemelkedően fontos személyiségnek csak azért, mert az operatársulatban meghatározó szerepet játszottam.” Talán megbocsátja nekünk, zenerajongóknak, ha ezzel nem értünk egyet: a mi életünkben fontos, meghatározó szerepet játszik Dietrich Fischer-Dieskau és művészete…