Vendel

A zongorakísérő

2003.07.21. 00:00

Programkereső

"Ami a zenét illeti még ma is rejtély vagyok saját magam előtt. A nyűgös, nyafogó gyerekről, akit úgy vonszolt oda az anyja a zongorához, kiderült, hogy tehetséges. Vajon miért? Családomban senki sem volt muzikális, s kisfiú koromban csak akkor közeledtem a zongorához, ha kényszerítettek rá."
0a84e00a-13a7-4fb3-8e71-1e284ced649d

"Huszonegynéhány éves koromig nem vált lényem részévé a zene, s akkor is csak John Coates hatására; késői fejődés ez. Vajmi keveset ígérő indulás – végeredményben jó muzsikust produkált (mert ennyit aztán el kell ismernem magamról). A zene az életem, a mindenem. Másképpen nem tudom elképzelni az életem, mint amilyen eddig volt."

Gerald Moore fogalom. Ha azt a szót halljuk, zongorakísérő, rögtön az ő neve ugrik be, s nem véletlenül. A XX. század legendás alakjainak egyike, noha fél lábbal még a XIX.-hez tartozik, hiszen 1899 július 30-án született. Hogy a zongorakísérő a szólista mellett egyenrangú partner, talán nem az ő találmánya, de mindenképpen ő tette általánosan elfogadottá ezt a tételt. S elsősorban nem sajtónyilatkozatokkal, vagy egyéb üres szólamokkal, hanem a zongora kísérőszólamaival: a művek ihletett megszólaltatásával. Ma persze már elképzelhetetlen, hogy egy hegedű-, vagy énekművész azért gratuláljon a hangversenyén közreműködő zongoristának, mert nem hallotta őt, miközben játszott… E szemléletváltozás többek között Gerald Moorenak köszönhető.

Egész életében a „muzsikusok csapatában játszott”, tehát nem fogadta el a felkéréseket, hogy kritikákat írjon más zenészekről, de azért a billentyűk mellett a tollforgatáshoz is értett. Ezt bizonyítják könyvei. Az 1962-ben megjelent Túl hangos vagyok? című kötetének kérdése a teljes pályáján végigkísérte, hiszen az 1967-es Royal Festival Hall-i koncertjén mondott beszédének is ez a nyitófrázisa. A hangverseny az EMI kiadásában jelent meg Tribute to Gerald Moore, és Homage to Gerald Moore címmel. A dupla cd második lemezén pedig stúdiófelvételeket hallhatunk az 1969-es esztendőből, melyeket az EMI Gerald Moore 70 születésnapjának alkalmából készített. A felvételen Mozart, Schubert, Rossini, Brahms, Schumann, Wolf, Mendelssohn, Nin, Halffter, Bach, Richard Strauss, Weber, Mahler, Fauré, Wagner, Ravel, Debussy, Tchaikovsky egy-két darabja hangzik el. Dalok, műrészletek, amelyek néha töredékesnek tűnnek – talán a minden egyes dal után felcsattanó taps miatt – amelyek azonban mégis egységes képet alakítanak ki, egy élet munkáját és örömét összegzik. Gerald Moore, minden zongorakísérő atyja Schubert An die Musik című dalának átdolgozásával köszöni meg a hangverseny végén a közreműködő Victoria de los Angeles, Elisabeth Schwarzkopf, Dietrich Fischer-Dieskau és a koncertszervező Walter Legge szeretetét. A második lemezen Janet Baker, Daniel Barenboim, Nicolai Gedda, Leon Goossens, Yehudi Menuhin, Gervase de Peyer és Jaquline de Pré játszik. Azok a hangszeres és énekes előadóművészek, akik nem csak a zongorakísérő, hanem az egész XX. századi komolyzene életében meghatározó szerepet játszottak!

Gerald Moore 1987 márciusában halt meg, de ezzel a 2003-as kiadvánnyal azt hiszem, ő, aki végigjárta a lemezgyártás összes kezdetleges és idegtépő lépcsőjét, elégedett lenne. Annak mindenesetre biztosan nagyon örülne, hogy a lemezborítón megtalálható a fonográf előtt mestere hangját hallgató kutya, amely szerinte „minden idők leghíresebb cégére”. Ez a kutya ugyanis mindig nagy örömöt okozott neki, ha külföldi útjain, Bulgáriában, vagy Görögországban, ahol tehát még a betűket se tudta elolvasni, meglátta egy-egy kirakatban. Hiszen ezt a jelet mindenütt egyformán értik. Akárcsak magát a zenét. Hogy egyes feltételezések szerint pedig spanyol népdalfeldolgozásokat csak spanyol zongorakísérő képes autentikusan kísérni? Hát, tessék meghallgatni ezt a kiadványt!