László

Gyógyító táltoshangok

2003.08.08. 00:00

Programkereső

Az énekesnő Kanalas Éva azon előadók közé tartozik, akiket a sikeres nemzetközi fellépések miatt az utóbbi évben alig hallhattunk itthon. A telet a Moszkvai Drámai Művészetek Iskolájában töltötte, ahol a moszkvai közönség előtt lépett fel, és ellátogatott az Urálon túli nyelvrokonaink közé is. A Kanalas Éva produkcióira jellemző kultikus hangzásvilágot annak is köszönheti, hogy népdalgyűjtő útjai során megfordult már Erdélyben, Moldvában, Szerbiában is. Főként azokat a vidékeket kereste fel, ahonnan a magyarok ősei egykor elindulhattak a Kárpát-medence felé. Az Ob és a Jenyiszej forrásánál, az Altaj hegységben, Tuvában, később Baskíriában gyűjtögette az ott élők dalait, és előszeretettel énekli a moldvai csángók balladáit is. Nem csupán a díszítésmódokat, azok technikai megoldásait tanulmányozta, hanem azt az alkotási folyamatot, amely az énekesben a pillanat hatása alatt dallamok és szövegek megszületéséhez vezet.

Tavaly Szíriában és Jordániában énekelt, ahol az arab világ elkendőzött aszszonyai és szigorú szemű férfijai a koncert alatt tapsolva kísérték az énekeket. „Jelenleg több ezer magyar népdalt ismerek. Keserveseket, balladákat, katonaénekeket, szerelmes dalokat, párosítókat, halotti énekeket, siratókat, a gyermekdalokat, mondókákat, archaikus imádságokat is beleértve.” Ám szinte mindenütt ugyanazt tapasztalta: akármerre járt a világban, Komiföldön vagy Törökországban, akármilyen népekkel találkozott, tatárokkal vagy üzbégekkel, minden nemzet párhuzamos vagy rokon dallamot énekelt a népdalainkra.

Az Altaj hegység zugaiban rejtőző ősi világkép és a mindenben megnyilvánuló, gazdag improvizációs hajlam őt is arra sarkallta, hogy kísérletezni kezdjen a hangjával. „Különböző légzéstechnikákat használtam, amit például a szibériai sámánok és a kanadai eszkimók is használnak rituális éneklés közben.” Ekkor kezdte el a hangját hangszerként használni, illetve egy olyan énekstílus megteremtésén fáradozni, mely nem ismer nyelvi korlátokat. Amit bárhol a világon megérthetnek, hiszen az emberi hang, a beszéd előtti kommunikáció, a közös ősnyelv mindenkiben ott rejtőzik. A kísérletezésben nagy segítségére volt Somogyi István színházi rendező. Az ő sámándobolása mellett törtek fel belőle a már dallammá fogalmazott hangok improvizációja.

A folyamat következő állomásaként alapította meg 1999-ben az Ojanna Hangszínházat. Ennek lényege, hogy olyan rituális közeget hoz létre, ahol az éneket a pillanat szüli, s a megszólaltatott „dallamok” az artikulálatlan beszédtől a táltosi éneklésen keresztül a magyar népdalokig ívelnek. „A magyar népdalok, archaikus imádságok, gyógyító rigmusok, gyermekmondókák egykor nem különválasztva, hanem egyként működtették a magyar hagyományt, műveltséget, és mindenkor alkalmazkodtak az őket körülvevő világhoz” – teszi hozzá Kanalas Éva. A megidézett hangi világ az ember elfelejtett emlékeit, legelrejtettebb értékeit hozza felszínre, sőt akár gyógyíthat is. Ugyanakkor az előadások egységes képet adnak arról a kultúráról is, amely a Kárpát-medence lakosainak létét erősítette és erősíti most is. A különleges hatásokkal operáló hangok és dallamok az Ojanna társulat által készített 99-es albumon, az Erdei liturgián is hallhatóak.

Ma este héttől az Ojanna Hangszínház a Nyitott Műhelyben koncertezik. A produkció hangjait ezúttal Kanalas Éva (ének, sámándob) mellett Keresztes Nagy Árpád (koboz), Benkő Róbert (bőgő) és László Ildikó (ének, hangok) adják.