Orsolya

Dzsesszkoncert a zsinagógában

2003.09.01. 00:00

Programkereső

Szombat este megkezdődött, de vasárnap nyílt meg a VI. Zsidó Nyári Fesztivál Sípol a farmernadrágom fémgombja, biztonsági ember lép hozzám, pengeszigorú szemekkel, fémkereső detektorral matat a csípőm tájékán. Másodpercek alatt kiderül: nincs nálam fegyver, házilag buherált bomba, így végre beléphetek a Dohány utcai zsinagóga Wallenberg-emlékparkjába. A VI. Zsidó Nyári Fesztivál nyitóeseményére várunk: nézők, és alig kisebb számban megjelent rendőrök, biztonsági emberek. Nekünk furcsa ez, de azt mondják, elég egy őrült... Így hát inkább a sípoló kapu, meg a nyugtalanul mocorgó szemek. Ráadásul az Áldozatok emlékfája előtt felállított színpad környékén egyre-másra tűnnek fel a politikusok, közéleti emberek, köztük Varnai Shorer Judith, Izrael budapesti nagykövete, Tom Lantos amerikai képviselő, Schiffer János főpolgármester-helyettes, Mandur László, az Országgyűlés alelnöke és mások. Pedig szombat este van, a megnyitó csak vasárnap délelőtt lesz… nem értjük.

– Tetszik tudni, van olyan, hogy valaki kíváncsi egy fesztivál nyitó eseményére, valamint szereti a zenét – mondja mellettünk egy idősebb úr. Kicsit zavarban vagyok, amiért mindig a kacifántos megoldásokat keresem. Végül is teljesen érthető, hogy egy zeneszerető ember kíváncsi Snétberger Ferenc és Dés László duójára. A gitár- és a szaxofonművész ezúttal a Four our people – Emlékezés címmel ad koncertet. A műsorfüzetben azt olvashatjuk, hogy a több tételből álló darab ötletadója Simon Knoll izraeli zeneszerző; az ő inspirációja nyomán látogatott el Snétberger Buchenwald egykorvolt koncentrációs táborába, „ahol szembesült a holokauszt valóságával. A látottak okozta katarzis hatására született meg a mű”.

Várjuk tehát a koncertet, ám a kezdés pillanataiban elered az eső. – Három hónapja hiányoljuk, egy órát még kibírtunk volna – mondja az egyik szervező, aztán a koncert beköltözik a zsinagógába. Egyórányi várakozás az átszerelésre, közben Frőlich Róbert főrabbi türelmünket kéri, és borral kínálja a jelen lévőket, a hangulat kezd családiassá válni. Egy óra múltán végre színpadra lépnek a Trio Stendhal egykori művészei. A titokzatos zeneszövetből hol a klezmer ízei, hol a latin muzsika frázisai bukkannak elő, hol Izrael táján járunk, hol meg a dzsessz világában, furcsa, fájdalmas és szép dallamok úsznak a zsinagóga hatalmas termében.

Késő este még átsétálunk az Erzsébet téri Gödörbe, ahol Müller Péter Sziámi és Gasner János Seres Rezső-estjéből szeretnénk valamit elcsípni, de ennek a koncertnek is vége. Azt mondja Müller, hogy az oldalsó, fedett részbe húzódó nézőknek sűrű esőben játszottak – a ronggyá ázó elektronikát tekintve – főként az életükkel.

– Szomorú szombat – mondom Müllernek. – Az – bólint, és egyre mélyebben húzza fejébe a kalapot, mert az eső szitál, rendületlenül.