Bence

Kiadós szezonkezdés

2003.09.18. 00:00

Programkereső

Megkezdődött a szezon a Zeneakadémián, és nem is akármivel: a szeptember 15-én a sokak által nagyon várt Zongorabérlet első hangversenyét, Vásáry Tamás szólóestjét hallhattuk.

Vásáry Tamást a hazai közönség inkább karmesterként ismeri, bár pályáján időben ez a hivatás a későbbi, korai lemezfelvételein épp a kedd este két szerzője, Liszt és Chopin dominál. Ugyanakkor elmondhatjuk: Vásárynak idehaza saját közönsége, rajongótábora van, akik nemcsak hangversenyeit látogatják, de megveszik lemezeit, könyvét és zenei előadásairól készült videókazettáját is. Tegnap este – a bérletnek köszönhetően – döntően mégsem csak „saját” közönsége volt jelen. Aki egy tíz zongoristát bemutató bérletet vásárol, inkább a zenére, Vásáry zongorajátékára kiváncsi, nem annyira személyiségének sokak által vitatott érdekességeire.

Aki a hétfői hangversenyt végighallgatta, bőven kapott ebből is, abból is. Előre annyit elárulunk, hogy a három zongoramű (de maximum hat: Chopin Variations brillantes-ja, Négy balladája, illetve Liszt h-moll szonátája) után – ha jól számoltam – tíz vagy tizenegy ráadásdarab hangzott el. Másképp fogalmazva: Vásáryt ismerve és a programot olvasva az avatott hallgató azon gondolkodhatott, hogyan fog ez a nettó hatvan percnyi zene este fél nyolctól minimum negyed tizenegyig tartani (gondoljunk Vásáry egész estét betöltő Szentivánéji álmára, mint egyfajta csúcsbeállításra).

Pedig a zene se lett volna kevés. Sajnos (talán a szezonkezdésnek köszönhetően) a hangverseny első percében mobilcsörgést és -lemerülést is hallhattunk (ilyeténképpen a koncertet nemcsak a Matáv, hanem a mobilcégek is támogatták), s ez nem segített a művésznek (sem). Chopin variációi így is szépek és érdekesek voltak, csak a mű súlya csökkent azáltal, hogy az utána következő négy balladát (Op. 23, 38, 47 és 52) Vásáry az első kivételével megismételte. Az első ráadás az F-dúr volt, mondván: ez előszörre nem sikerült (valóban ez volt a leghalványabb a négy közül). Utána jött az Asz-dúr, mely rögtön is talán a legszebb volt, és melynél feltehető a kérdés: muszáj-e ezt a négy művet ciklusban játszani. Az Asz-dúr talán a legalkalmasabb záródarabnak, és Vásáry Tamás elsőre is így játszotta (utána az f-moll szinte attacca kezdése erőltetettnek tűnt). Ám utóbbi mű ismétlését is meghallgathattuk a szünet előtt.

A ballada amúgy is furcsa műfaj: a nemcsak poétikus, de főleg lírában gondolkozó Chopin kissé epikába hajló művei közé tartozik e négy darab, többféle hangulattal, melyek bár nem alkotnak egységes szerkezetet, mégis valamiféle folyamatot hoznak létre. Vásáry a hangulatok közül elsősorban az intimebbeket ragadta meg fület gyönyörködtetően, a nagyobb érzelmi kitöréseknél különösen a bal keze (főleg a ráadásokban) inkább püfölte a zongorát, s ilyenkor a jobbkéz máskor brilliáns futamai is görcsösre sikeredtek.

d265f254-ab78-4510-a04f-bd342bc3a7d0

Szünet után következett Liszt h-moll szonátája, ez a mintegy félórás mű, mely számomra a legfegyelmezettebb Liszt-kompozíciónak tűnik. Ha Chopin balladái az epika felé vezetnek a lírából, Liszt szonátája (valójában egy gigantikus szonátatétel, zongorára írott szimfonikus költemény) már elsősorban epikus mű – a hangulatoknál a szerkezet, a felépítés sokkal fontosabb. Vásáry kezdése darabos volt – ám ez nem ellenkezik a mű karakterével: innen jutunk el az első rész megnyugvásáig, majd vágunk bele a fugatóba, s jutunk el ismét a megnyugtató H-dúr zárásig. Nekem ismét ezek a megnyugvások tetszettek inkább, ilyenkor éreztem megismételhetetlennek a pillanatot – és meg merem kockáztatni: a mai Vásáry művészetének ez a rezignáltan bölcs, mégis bensőségesen meleg vonása adja a lényegét, az egyéniségét.

És szívesen mentem volna haza ezzel a hangulattal lelkemben, de nem lehetett: még hét vagy nyolc ráadásdarabot kellett meghallgatnunk. Chopin és Liszt pingpongozott egymással, és bár volt a darabok közt olyan, amely hangulatilag illett Liszt h-moll szonátájához (különösen a két Desz-dúr ikermű, melyekre Vásáry verbálisan is felhívta a figyelmet), a koncertnek ebben a részében inkább egyfajta „Vásáry-show”-t láthattunk. Hiába az érv, hogy oldani kell a h-moll szonáta feszültségét: én ezt boldogabban tettem volna Liszt és Chopin erősen magamutogató darabjai nélkül. És hiába az is, hogy Vásáry egyre brilliánsabban zongorázott az egyre brilliánsabb ráadásdarabokban: negyed tizenegyre a közönség bizony belefáradt a zenébe, s az álló taps legalább annyira szólt a koncert végének, mint Vásárynak.

Mégis: Vásáry Tamás zongoristaként - és persze karmesterként - ma sem akárki. Aki kívácsi egy másik arcára is, október 23-án a gödöllői Királyi Kastélyban Goldberg-variációkat hallhat vele. A zongorabérlet többi konceretjén Schiff András, Bogányi Gergely, Grigory Sokolov, Frankl Péter, Kocsis Zoltán, Emanuel Ax, Várjon Dénes, Ránki Dezső és Jandó Jenő hangversenyeire kerül sor.