Hedvig

Újra indul a Raiffeisen Jazz Klub

2003.09.22. 00:00

Programkereső

A nyári szünet után, október 3-án 19.30-tól ismét lesz Raiffeisen Jazz Klub a Buda Stage színpadán (II. kerület, Tárogató út 2-4), Osztrák-magyar dzsesszmonarchia II. címmel. A sorozatot a Pege Quartet nyitja.
0f5a73d3-4dfc-4205-b9b2-5d75121417db

A koncerten az együttes tagjai mellett /Pege Aladár (nagybőgő, basszusgitár, zenekarvezető), Koloncsák Zsolt (zongora), Kollmann Gábor (szaxofon), Pusztai Csaba (dob)/ két neves osztrák vendégszólista is fellép. Fritz Pauer (zongora) és Ed Neumeister (harsona). Bár hazánkban kevésbé ismertek, nyugodtan állíthatjuk, hogy mindketten nemzetközi hírű muzsikusok.

Fritz Pauer 1943. október 14-én született Bécsben – tehát a budapesti koncert után 11 nappal lesz 60 esztendős. Ötéves korától tanult zongorázni. Egy időre Nyugat-Berlinbe költözött, majd 1968-ban visszatért Bécsbe, ekkortól 1982-ig az osztrák fővárosban a konzervatórium dzsesszzongora tanára, így lett a modern osztrák dzsesszzongoristák „nevelőapja”.

A másik osztrák vendég, Ed Neumeister egyetemi professzor – pedig ő maga autodidaktaként tanult. Amint előszeretettel emlegeti iskoláját: University of the Streee, azaz az utca egyetemén végzett. Igaz, azért sok mindenkinél tanult, s nem csak harsonásként, hanem zeneszerzőként is dolgozott például New Yorkban, Hollandiában (a hilversumi Metropole Radio Orchestra együttesében), valamint sok más tengerentúli és európai zenekarban, de szólistaként is nevet szerzett magának. Fellépett a világ legjelentősebb zenekaraival, s számtalan albumon is szerepel a neve első harsonásként és szólistaként.

A Jazz Klub nyitókoncertjét még kettő követi az idei évben. November 14-én „A ragtime kora” kora című elődaáson fellép a Benkó Dixieland Band, vendégek: Papa Fleigh (trombita, szárnykürt, ének) és Szalóky Béla (harsona). A december 12-i, évzáró koncerten - Hommage a Louis Armstrong - közkívánatra megismétlik a Raiffeisen Jazz Klub eddigi legsikeresebb koncertjét, amelyen fellép Joe Muranyi, Louis Armstrong hajdani klarinétosa és a kitűnő magyar zenészekből álló JazzSteps együttes. A műsor sztárvendégei Laux József (dob) és Bóbis László (sztepptánc) lesznek.