Salamon

Összeszorított fogakkal

2003.09.30. 00:00

Programkereső

Van egy mondás, amely szerint hegedülni annyira nehéz mesterség, hogy bárki, aki megtanulja, megérdemel egy Stradivarit. Operát írni valószínűleg még sokkal nehezebb, mint hegedülni, legalábbis a számok erre utalnak, mert jó, ha ezer hegedűsre esik egy operaszerző, így aki erre adja a fejét, valószínűleg megérdemli, hogy munkáját az Operaházban Kovalik Balázs rendezze és Horgas Péter díszletervezze. Szokolay Sándor Vérnász című művével most megtörtént ez is, úgyhogy kezdhetünk felejteni.

Persze nyugodtabban mondanám mindezt, ha jó énekesei is lettek volna az előadásnak, mert a jelentéktelen Menyaszony-Vőlegény, Rálik Szilvia és Vadász Dániel, a rohamosan és drámai módon jelentéktelenedő Airizer Csaba, továbbá az abszolút nem jelentéktelen, de még mindig nyers, csiszolatlan Réti Attila nem sokat segít a darabon. Kovács Annamária a keret a szereposztásban, ő énekli az Anyát és a Halált, és ha mindkét szerepben egyformán erőteljes lenne, akkor ez valószínűleg sokatmondó rendezői ötlet lehetne. Így csak az jut az ember eszébe, hogy aha, nagyon irodalmi, Szerb Antal és Kosztolányi a semmi partján elégedett lenne vele.

Az egész előadás nem áll össze. Valakinek csikorgatnia kell a fogát az erőfeszítéstől. Vagy a rendezőnek és társainak, akik tényleg hatalmas munkával bizonygatják, hogy ez a darab jó, vagy a nézőnek, aki látja a befektetett energiát, de valahogy mégsem érinti meg a mű. Az első perctől fogva van az előadással egy súlyos baj: nem érdekes. Ki az, aki hibázik? Az énekesek, amikor olyan szövegmondással állnak elő, hogy foszlányokat lehet csak kivenni Lorca soraiból, szavakat vagy szótagokat lehet csak megérteni, és ha valaki nem ismeri az eredetit, akkor kénytelen az angol nyelvű feliratokat bámulni, hogy legalább azt megértse, ki kicsoda ebben a történetben. Vagy mégis a rendezéssel van a baj, nem kellett volna összerántani egy felvonássá az operát, mert annyi erő nincsen benne, hosszú időre leül a zene, hogy aztán gyönyörű pillanatai legyenek; vagy több pihenőt kell beiktatni, vagy még szigorúbban ölni a zenéből a fölöslegeket? Vagy menjünk biztosra, és szidalmazzuk az énekművészeket, mert az egy szem Vajda Júlia kivételével mind megérdemlik? Valamit tenni kell, mert minden jó, csak a végkövetkeztetés nem.

Tegyük föl, hogy az énekesek tudásuk legjavát adták, és nem kell az operában érteni, miről is van szó, továbbá lehet büntetlenül idétlennek lenni a színpadon. Tegyük föl, hogy Szokolay Sándor jól választotta meg a szövegkönyvet, tényleg pont a Vérnászból kell operát írni, mert nem elég zenei Lorca szövege, arra még rá kell dolgozni akkor is, ha ettől valahogy lecsupaszodik a dráma a puszta történetre, amit így viszont egy kicsit körülményesen mesélnek el. Ehhez jön még a zenekar meg a színpad, rendezéssel, jelmezekkel, díszletekkel. Minden sikerült.

Tegyük föl, hogy ez egy igazi opera. Na, akkor van baj. Mert ha megszakadok, akkor sem tetszik.