Bence

A Rákóczi-induló nyomában

2003.10.03. 00:00

Programkereső

Kétszáz éve született Hector Berlioz Amikor a romantikus zene különc, saját útját járó géniuszának, Hector Berlioznak (1803-1869) kétszázadik születésnapjára emlékezik a világ, a nagy koncerttermekben, operaszínpadokon felcsendülnek a szenvedélyes, fantáziadús, újszerűen hangszerelt grandiózus művek, mint a Fantasztikus szimfónia, a Krisztus gyermekkora, a Requiem vagy a Trójaiak, vagy éppen a Faust elkárhozása. Mi pedig egy olyan francia előtt is tisztelgünk, aki igazán ismerte a "forradalmár magyarokat", amikor az egyik legnépszerűbb magyar darabot, a Rákóczi-indulót komponálta.

A zene Byronjaként is emlegetett Berlioz nem csupán muzsikájával fejezte ki az irodalomhoz fűződő szoros kapcsolatát, de maga is tehetséges író volt, akinek emlékiratait a XIX. század első felének kultúrtörténeti dokumentumaiként tartják számon. A levelekből, esszékből, visszaemlékezésekből álló, élvezetes, színes könyv nem csupán saját életéről, műveiről szól, de zeneszerzőkről, mint például Gluck, Beethoven, Rossini, Mendelssohn, Weber, mond eredeti véleményt, és nem utolsósorban átfogó képet ad az európai társadalmi és zenei életről is.

A könyv egyik fejezete Pestre kalauzolja el az olvasót. 1846-ban Berlioz koncertkörúton vett részt, hogy Európa nagyvárosaiban - köztük Bécsben, Pesten, Prágában - saját műveit vezényelje. A legenda szerint még Bécsben egy magyar patrióta azzal fordult hozzá, hogy ha a magyarok kedvében akar járni, akkor az ő melódiáikból komponáljon művet. (Mások úgy tudják, hogy Liszt ajánlotta neki a dallamot.) A kezébe nyomott folklórgyűjteményből Berlioz egy XVIII. századi indulót választott, amit fergeteges lendületű nagyzenekari művé hangszerelt. A műnek már a bemutató előtt olyan híre támadt, hogy egy Horváth nevű szemfüles újságíró a nyomdába szökött, hogy belenézhessen a partitúrába.

A közel nyolcperces Rákóczi-indulónak 1846. február 15-én volt az ősbemutatója. A feljegyzés szerint még a zeneszerző-karmesternek is torkában dobogott a szíve. Néma csend fogadta a szokatlan expozíciót: a trombita hangjait, majd a furulya, a klarinét és a vonósok pizzicato kíséretében zongorán előadott fő témát. De amikor a téma töredékei visszatértek az ágyúszót imitáló nagydobok támogatásával, a közönség "vulkánként" tört ki. A dobolás, éljenzés, tapsvihar nemcsak annak a franciának szólt, "aki tudta, hogyan kell forradalmi zenét írni", de leplezetlen németellenes tüntetés is volt.

Berlioz az aláírásával ellátott eredeti kottát a magyar nemzetnek ajándékozta. Pár napos pesti tartózkodása idején nemcsak nemzeti hős, de a társasági élet, bálok, szalonok kedvence is lett. Találkozott Erkel Ferenccel, akinek operáját, a Hunyadi Lászlót nagyra értékelte. De könyvében megemlékezik a reformer Deák Ferencről is.

Berlioz örökre szívébe zárta a "forró vérű, gavallér, nagylelkű magyar nemzetet". És úgy tudta, hogy a Rákóczi-indulót minden jeles ünnepen eljátszották. (Arról persze nem tudhatott, hogy a művet, mint a magyar filmhíradó szignálját az 1950-es, 60-as években a "kommunista világforradalom" zenei mottójaként használták. És az indulót sokkal inkább Rákosi Mátyással, Kádár Jánossal, mint Hector Berliozzal azonosították.)

A pesti sikerrel nem záródott le az induló históriája, sőt egészen váratlan fordulatot vett. Berlioz úgy gondolta, hogy ezt a nagyszerű dallamot kár lenne elvesztegetni. A zeneszerző, aki az irodalmi alapanyagokat meglehetősen lazán, szabadon kezelte, nem akárhol, hanem a Faust elkárhozása című drámai legendájában használta fel újra. Így történhetett meg, hogy a goethei ihletésű mű nem Faust doktor sötét dolgozószobájában, hanem a magyar pusztán kezdődik. A magányra ítéltetett Faust a magyar Alföldön napkeltekor a tavasz ébredését, a természet újjászületését dicséri. A közeli faluban vidám parasztok énekkel és tánccal ugyancsak a tavaszt köszöntik. Majd egy csatába igyekvő hadsereg masírozik végig az utcán, ismerős dallamra, a Rákóczi-indulóra. Mindez a színes forgatag Faustot hidegen hagyja. Hogy mit keres Faust Magyarországon? Senki sem tudja. Berlioz azzal indokolta a nyitójelenetet, hogy hőse nem borongós, kételkedő, a hatalommal küszködő intellektuális hős, hanem a természetes lét, a szabadban való élet megtestesítője. De többen arra gyanakodnak, hogy az egyébként éteri magasságokban járó Berlioz képtelen volt a Rákóczi-induló dallamának, ritmusának, hangszerelésének ellenállni.

Mint ahogy mi, magyarok sem tudunk.