Jácint

Jövő héten kezdődik a Budapesti Őszi Fesztivál

2003.10.06. 00:00

Programkereső

Immár tizenkettedik alkalommal kerül megrendezésre október 17. és november 2. között a Budapesti Őszi Fesztivál, Magyarország legnagyobb, a különböző kortárs művészeti ágakat összefogó fesztiválja. Ebben az évben új, modern arculattal jelentkezik, Budapest legkülönbözőbb helyszínein.
04ea2eef-eb04-4a92-bb76-cd671b0f46ff

A fesztivál szervezését 2003 márciusától végző Kovalik Balázs művészeti vezető elmondta, az új arculattal határozottabb lépéseket kívánnak tenni a fiatalok felé, s tágítani kívánják a kortárs művészeti produkciók körét. Lehetőséget kívánnak biztosítani az ismeretséggel nem rendelkező alkotók számára a bemutatkozásra, ugyanakkor kiemelt figyelmet fordítanak a fesztivál külföldi megismertetésének is.

Az idei programsorozat különleges helyszíneken kínál meglepő rendezéseket, egyedi látásmódú produkciókat, az OFF programok keretében pedig igazi fesztiválhangulatot ígér Budapest utcáin. Ez utóbbi keretében pillanatokra megjelenő performanszokkal találkozhatunk majd városszerte: koncert-kommandók, DJ-k és színészek bukkannak fel váratlanul.

A BÖF zenei eseményeinek sorában fellép Steve Reich az Amadinda Ütőegyüttes és az UMZE Kamarazenekar közreműködésével, a világhírű Arditti Quartet, valamint az Orchester der Pannonischen Philharmonie és a svájci Trio Animae. Itt lesz a frankofón területek két leghíresebb jazz-zenésze, Louis Sclavis (a Liszt Ferenc Zenekarral) és Erik Truffaz (saját kvartettjével). A Budapest Jazz Orchestra vendége lesz Peter Erskine: a közös improvizációnak a NEO együttes is közreműködője lesz.

Már bezárt mozikban (Híradó, Átrium) lép fel a Brass int he Five Gererd Buque-vel, valamint itt látható majd Lendvay Kamilló: A tisztességtudó utcalány című operájának előadása Mundruczó Kornél rendezésében. Szintén különleges helyen, a Rudas Fürdő törökfürdőjében hangzik el Ligeti György hat Nonsense madrigálja. Sáry László lemezbemutató koncertjére az MTA dísztermében kerül sor.

Különböző táncprodukciók, performanszok, valamint irodalmi programok mellett ismét megrendezik a Soros Stúdiószínházi napokat, továbbá Villanások... címmel a BÖF saját filmfesztivált indít. Az OFF Fesztivál keretében fotópályázatra kerül sor, a BÖF pedig nagyszabású képzőművészeti fesztivált indít PONT ITT MOST címmel, melynek eredményhirdetése egy év múlva lesz.