Salamon

Elhúzzák a nótájukat?

2003.10.15. 00:00

Programkereső

Hiller István kulturális miniszter ma fogadja a 100 Tagú Budapest Cigányzenekar vezetőit. Működési támogatás hiányában a zenekar mára a csőd szélére sodródott.

Japántól Guatemaláig, Bulgáriától az Egyesült Államokig végigkoncertezték a világot. Felléptek a 96-os lisszaboni világkiállítás megnyitóján, három évvel később Brüsszelben egyszerre játszottak Margaret Thatchernek, Mihail Gorbacsovnak és George Bushnak, néhány hónappal ezelőtt pedig kilenc ország miniszterelnökeinek a Vigadóban. A zenekar negyvennyolc művésze birtokolja a Magyar Köztársaság arany, ezüst vagy bronz érdemkeresztjét, az együttes tagjai közé tartozik két Liszt-díjas, egy csillagrenddel, egy középkereszttel, egy Folklór Oscar-díjjal és egy, a köztársaság lovagkeresztjével kitüntetett zenész is. Negyven tévé- és harminc rádiófelvétel készült a közel húszéves, Magyar Örökség-díjjal jutalmazott orkesztráról, ők maguk tíz CD megjelentetésében játszottak főszerepet. Az egyetlen zenekar, amelynek soraiban muzsikusfamíliák három generációja húzza egyszerre. Utazó nagykövetei a magyar és a cigány kultúrának: az átlagosan évi húsz külföldi turné során mindenütt telt ház előtt játszanak.

A 100 Tagú Budapest Cigányzenekar muzsikusi tudása, egyedisége és a hagyományőrzés terén betöltött szerepe miatt vitathatatlanul az egyik legnépszerűbb és legismertebb hazai művészeti társulás. Mégis, gyakorlatilag 1985-ös megalakulásuk óta anyagi gondokkal küszködnek. A hivatalosan kulturális egyesületként bejegyzett, civil szervezetként működő, egész pontosan 189 tagot számláló társulat részére sem a rendszerváltást megelőző, sem az azt követő kormányok nem biztosítottak – biztosítanak – működési támogatást. Az ok – hangozzék akár jobb-, akár baloldali minisztériumi funkcionáriusok szájából – a zenekar „független” státusában keresendő. Működési támogatásban – vagyis amiből terembérletet és annak fenntartási költségét, próbadíjakat, hangszerek javítását, bérlését, vásárlását, valamint a zenekari tagok fizetését fedezhetnék – csak azon muzsikusi társulások részesülhetnek, amelyek felett nemzeti alapintézmény vagy önkormányzat bábáskodik. Így például a Nemzeti Filharmonikus Zenekar, Énekkar és Kottatár „fenntartójától”, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától (NKÖM) kapja az – információink szerint – közel kétmilliárd, egész pontosan 1 milliárd 890 millió forint összegű éves apanázst. (A támogatás mértékét a minisztérium sajtóirodája nem részletezte.) A kulturális tárca egyébként tavaly 990 millió forintnyi költségvetési keretet biztosított a Belügyminisztériumon (BM) keresztül az önkormányzati vagy az önkormányzattal közhasznúsági szerződést kötött zenekarok számára. Így lehetséges, hogy a Budapesti Fesztiválzenekar például összesen hatszázmillió forinttal gazdálkodhat; az összeg felét a fővárosi önkormányzat, másik részét pedig – a költségvetési törvényben előírtak alapján – a BM biztosítja pályázati úton.

Felmerül hát a kérdés: ha a fix támogatási források megszerzéséhez állami intézmény vagy önkormányzat égisze alá szükséges tartozni, a „száztagúak” miért nem csatlakoznak valamely hivatal klientúrájához? Raduly József, a zenekar elnöke szerint a cigányokat egyetlen önkormányzat – sem fővárosi, sem vidéki – nem akarja befogadni. Járható út az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) lehet(ne), amely szervezettel viszont nem szívesen köteleznék el magukat. Az elhatárolódást az egyesület elnöke azzal indokolja, hogy míg a zenekar csupán romungró származású muzsikusokból áll, addig az OCÖ vegyes összetételű. Vagyis ha a száztagúak javára mélyebben nyúlnának a zsebükbe, az azonnal felzúdulást váltana ki a beás vagy oláh cigányokból álló zenekarokból. Az OCÖ – vélekedik az elnök – a parlament büdzséjéből szakított forintokat amúgy is saját működésére kell hogy fordítsa, nem arra, hogy azt továbbossza. Elnöklése alatt Raduly József egyébként sem igyekezett zenekarának állami fenntartót keresni, mint mondja: az együttes támogatása nem függhet az aktuális politikai széljárás kegyétől, a nemzeti kultúra részét képező, a muzsikusi hagyományokat ápoló és fejlesztő társulat független civil egyesületként is jogosult a szubvencióra. Ezen elvárás egyébiránt nem is alaptalan: a kormányprogram kulturális fejezetének számos pontja ígéri, hogy a Medgyessy-kabinet visszaállítja a művészetek autonómiáját, megkülönböztetetten pártfogolja a művelődést ösztönző civil szervezeteket, „különös felelősséggel támogatva az önmagában is gazdag és sokszínű roma kultúra értékeinek megbecsülését, gyarapítását”.

A hitegetések ellenére a zenekar mára a csőd szélére sodródott. Bár a NKÖM nemzeti és etnikai kisebbségének főosztálya az elmúlt három évben – az ideivel együtt – hárommillió-nyolcszázezer forinttal járult hozzá a zenekar büdzséjének ráncba szedéséhez, az összeg csak töredéke annak a summának, amely a működőképességhez szükségeltetne. Egyrészt a pályázati úton elnyert pénzek csupán meghatározott programokra – tv- és rádiófelvételekre, CD-kiadásokra, koncertekre, fesztiválokra – fordíthatók, másrészt több hónapos „ráhagyással” folydogálnak be a zenekar kasszájába, amely késedelem az együttes működési ellehetetlenüléséhez vezet. Pályázni persze több forrásra is lehet; az elnök elmondása szerint azonban nagyjából minden huszadik beadványuk bizonyul sikeresnek, s az így összeszedett forintok optimista számítások szerint is csupán a költségek egyhetedét teszik ki. Ami az éhhalálhoz sok, a megélhetéshez viszont kevés. A zenekar tagjainak például három éve nem tudnak próbadíjat fizetni, de veszélyben forog a repertoár bővítése, az utánpótlás képzése is. Ahhoz ugyanis, hogy a túlnyomórészt vidéki csárdákban hegedülő, cimbalmozó, bőgőző muzsikusokat a próbák idejére Pestre csábítsák, a benzinpénzt és a kieső munkabért is meg kéne fizetni. Pedig – összehasonlítva a fent említett zenekarokkal – a száztagú viszonylag alacsony támogatási hozzájárulással is beérné. Raduly József szerint kétszázmillióból „visszafogottan, de folyamatosan” tudnának működni. Az egyesület elnöke a hangsúlyt nem is az összeg nagyságára, hanem a kiszámíthatóságra fekteti. Mert míg a pályázati pénzek bizonytalanok, mint a kutya vacsorája, addig a kultusztárca költségvetési rovatában megjelölt összeg „megérkezése” nem kétséges.

A jelen állás szerint azonban még az is találgatásra ad okot, hogy húzza-e jövőre is a zenekar. Raduly József a drasztikus, ámde – a Rádió C-nél és a Fesztiválzenekarnál mindenesetre bevált – lépést fontolgatja; a hagyományos karácsonyi koncertet követően a Parlament elé vonulnak, és tüntetnek a hátrányos megkülönböztetés ellen. Mert – vallja az elnök – a támogatás jegelése formai okokra hivatkozva, diszkriminatív tett. Nem pozitív értelemben.