Sámuel, Hajna

A mi Normánk

2003.10.24. 00:00

Programkereső

Lukács Gyöngyi szerepálmokról, világkarrierről és hazai fellépésekről Tosca, Aida, Leonóra, Desdemona, Lady Macbeth, Manon Lescaut, Amélia és még sorolhatnánk a szerepeket, melyekben Lukács Gyöngyi operaénekesnő meghódította a világ legpatinásabb dalszínházainak közönségét a Covent Gardentől a Scalán át a Metropolitanig. Most Budapesten Normaként üdvözölhetjük. Lukács Gyöngyit Bellini operájáról és a énekesnői pályájáról kérdeztük.

- A Norma ritkán játszott mű. Talán a címszerep nehézsége miatt?

- Minden szopránnak álma ez a szerep, mégis kevesen vállalkoztak és vállalkoznak rá, mert nagyon nehéz. Itt nem lehet hazudni, nem mondhatja azt az énekesnő, hogy majd elügyeskedem valahogy a dolgot, egy-két helyen talán "spórolok", majdcsak túljutok ezen vagy azon a részen. Ha technikailag nem kész az énekesnő, akkor egyszerűen gégezár keletkezik, és nem jön ki hang a torkán. Éppen ezért félnek tőle, mint a tűztől. Kevés dalszínház tűzi műsorára, emiatt nem játszották nálunk sem közel harminc éve, és azt megelőzően is csak ritkán. Maria Callasnak és Monserrat Caballénak volt ez nagy szerepe. Sokan megpróbálták, és megbuktak benne.

- Már Spanyolországban is énekelte.

- Eztán pedig még többször fogom, például Berlinben és Torontóban, de Spanyolországba is visszamegyek vele, és remélem, műsoron marad Budapesten is. Én kértem az Operaház vezetésétől ezt az előadást, mikor megkérdezték, hogy miben szeretnék fellépni. Boldog vagyok, hogy elénekelhetem.

- Melyik volt az a pillanat, amikor úgy érezte, készen áll a szerepre?

- Évek óta többször felkértek már külföldön, hogy legyek Norma, de mindig azt mondtam, hogy még tanulom a szerepet. Sokáig tanultam. Sok minden kell a druida főpapnő megjelenítéséhez. Nem értek egyet azokkal, aki szerint silány története van az operának.

- Mivel érvelnek, akik ezt mondják?

- Azzal, hogy a bel canto operák soványka librettóra épülnek. Szerzőik valóban nem nyúltak Shakespeare-hez, de nem is ez volt a lényeg. A lényeg az énekes volt, őket szolgálta ki minden és mindenki. Sokszor elképzelem, milyen jó lehetett az az időszak! Szerintem a Normának nagyon jó a szövegkönyve. A történet ma is élő: a férj elhagyja a feleségét és a gyerekeit egy fiatalabb lány miatt. Amíg világ a világ, ez a szerelmi háromszög létezni fog. Az csak különlegessé teszi, hogy a történet Kr. e. 50-ben játszódik.

- Normájának melyik énje erősebb: a főpapnő, az anya vagy a szerelmes asszony?

- Mindhárom egyformán erős. Norma a népét kormányozza. Szeretem az ilyen erős jellemű, végzet asszonya szerepeket. Az anyát sem esik nehezemre eljátszani, hiszen van két gyerekem. Halálosan szerelmes Pollionéba, önfeláldozó, habár korábban azt hisszük, hogy kegyetlen, mert máglyára küldi Adalgisát. Ezt az összetettséget hangban is meg kell jeleníteni. Erre a szerepre nem lehet azt mondani, hogy csak koloratúr, vagy csak drámai. Rengeteg színben kell énekelni, sokat kell "liftezni", és ehhez nagy erő kell.

- Milyen a rendezés?

- Szép. Szikora János Norma köré építve domborítja ki a szerelmi háromszöget. Esztétikusak a ruhák, és úgy érzem, szerencsés stáb jött össze, kitűnő énekesekkel. Korban is összeillünk. A rendező, amennyire lehet, megmozgatja a színpadot, de ez egy "álló" opera. Nem szokták modernizálni, mert nem lehet. Abban a korban, amikor íródott, nem volt operarendezés, a lényeg az éneklés volt. Bár Szikora rendezésében vannak modern elemek, az előadás tradicionális.

- A spanyol bemutató milyen volt?

- Az is hagyományos, sok oszloppal, római divat szerinti ruhákkal. Hiszen ezt a darabot - bár a téma örök - a druidák világából sem lehet kimozdítani.

- Hagyományos vagy modern rendezésekkel találkozik gyakrabban?

- Modernekkel. Nagyon jó rendezésekben dolgoztam. Persze vannak őrült rendezők - főleg német nyelvterületen -, akik rá akarják kényszeríteni akaratukat az énekesre, nem veszik figyelembe adottságait, személyiségét. Ha valami nincs ínyemre, nem vállalom el. A nagy külföldi színházak - mint a Scala vagy a Metropolitan - inkább a hagyományos produkciókat részesítik előnyben. Egy-két modernebb rendezés van az utóbbiban, de ez Olaszországban egyáltalán nem jellemző. New Yorkban a Toscát Zeffirelli rendezésében énekeltem. Ki merné ezt levenni, lecserélni egy akármilyen - még ha jó, akkor is - kortárs rendezésre? Januárban Abigélt énekelek a Nabuccóban, Hamburgban, s épp a napokban találkozom a rendezővel, aki ide utazik, hogy a koncepciójáról beszélgessünk.

- A Metropolitanben mire várják?

- Toscára mindenképpen, de más szerepajánlatot is kaptam. Amerikába egyébként több helyre is megyek.

- Hogy zajlik a Metben az operaélet?

- Nemzetközi stábok dolgoznak, mindenfelől érkeznek az énekesek. Nagy élmény, amikor különböző nemzetiségű emberek csodálatos dolgot alkotnak. Ugyanakkor a Met nehéz színház, mert a legjobbakhoz vannak szokva. Hatalmas, széles a színpad, az erőtlenebb hang nehezen érvényesül.

- Hogyan jutott el a nagy színházakba?

- Büszke vagyok arra, hogy a karrierem nem csinált karrier. Nem ütött a hasára egy impresszárió vagy egy karmester, az éneklésen keresztül jutottam el oda, hogy elhívtak, megismertek és visszahívnak a nagy színházakba. Jól kell énekelni. Szerencsés vagyok, mert olyan hangom van, amivel a legnagyobb olasz operák címszerepeit énekelhetem, és ezek mindenhol műsoron vannak.

- Melyik a legkedvesebb szerepe?

- Gyerekkorom óta a Tosca. Őt Lady Macbeth követi, de Norma is köztük van.

- Vannak tanítványai?

- Nem tanítok. Egyrészt nincs rá időm, másrészt nem érzek rá késztetést. Az énektanításról szomorú dolgok jutnak eszembe: akkor kezd el tanítani az ember, amikor befejezi a pályáját.

- Milyennek tartja a pályakezdőket?

- Sokan vannak, és vannak köztük tehetségesek is. De azt látom, hogy válogatás nélkül elénekelnek mindent: ma Mozartot, holnap valami modernet, azután Verdit, majd orosz operát. Szerintem ennek szerepe van abban, hogy a magyar operaénekesek pályája általában rövidebb, mint a külföldieké.

- Nem mernek nemet mondani?

- Én már mondhatok nemet egy felkérésre. Egy kezdő énekes bizonyítani akar. Magyarországon mindenki az egyetlen Operaházba szeretne bejutni, itt szeretne énekelni, ha felajánlanak valamit, azt gondolkodás nélkül elvállalja. Még akkor is, ha nem neki való, és ha ezzel veszélyezteti a hangját.

- Hogy került a pályára?

- Zenét tanultam, énekelni pedig mindig szerettem. Sokan biztattak, egészen fiatal koromban, 14-15 évesen kinyílt már a hangom, és onnantól kezdve más szóba sem jött. Édesanyámtól örököltem a hangomat. A húgom is énekesnő, stúdiós az Operaházban, a kislányomnak is szép hangja van. A hang isteni adomány, de önmagában kevés a sikerhez, sok minden kell még hozzá. Például szerencse. Persze mindent nem lehet a szerencsére bízni. Mert ha a szerencsét nem felkészülten várom, akkor hiába talál rám.

- A külföldi dalszínházak közül melyik a legkedvesebb?

- Mindig a legelső volt a szívem csücske - ahol felléptem az Operaház után -, a berlini Deutsche Oper. Sokat énekeltem ott - a legfiatalab Tosca voltam a színház történetében -, és a mai napig szívesen megyek vissza.

- Itthon miben láthatjuk még az évadban?

- A Macbethben. Azért lépek fel viszonylag ritkán - három Norma és három Lady -, mert amikor külföldön a szezont egyeztettem, a magyar program még nem volt sehol. Szerettem volna többet énekelni itthon, de így sikerült.

- Van olyan szerep, ami még hiányzik a repertoárjából?

- A Giocondát mindenképpen szeretném felvenni a repertoáromba, és régóta vannak felkéréseim a Turandotra is, de még várok.

- Esetleg kortárs művet?

- Szívesen, ha valaki ír nekem olyat, ami énekelhető. Nem szeretem, amikor a zenekar három órán keresztül "leüvölti" az énekest. Gyakran alkalmazzák a szerzők az énekbeszédet is, amit szinte ordítva kell előadni. Lehet persze, hogy a kortárs operákra több fiatal lenne kíváncsi. Azt vettem észre, hogy a fiatalok nem ismerik az operát, mert kevesen járnak előadásra. A televízióban kevés a komolyzenei műsor, a kereskedelmi csatornák egyszerűen száműzik a kultúrát. Külföldön azt látom, hogy sok fiatal ül a nézőtéren, itt pedig nincsenek sehol. Jó lenne, ha itt is működhetne például az, ami kint, hogy a főpróbákon diákok, gimnazisták, egyetemisták töltik meg a nézőteret.