Katalin

Egy óra Eötvös Péterrel

2003.11.03. 00:00

Programkereső

Összecsapnak a műsorok. Nemcsak egymással. Fejünk fölött is. Követhetetlenül áradnak az őszi bemutatók. Ráadásként BÖF, miként a Budapesti Őszi Fesztivál becézi magamagát.

Bemutatták Eötvös Péter három egyfelvonásosát (Music for New York, Harakiri, Madrigálkomédiák) a Nemzeti Táncszínházban. Régebben Várszínház, majd Népszínház, majd ismét Várszínház. Most Nemzeti Táncszínház mint Nemzeti Sírkert. Mivel kiderült, hogy az 1977-ben tehetségtelenül újjáhamisított színházépület prózai és énekes előadásokra merőben alkalmatlan, átadták a táncosoknak: kezdjenek vele, amit tudnak.

A három Eötvös-egyfelvonásos szünettel együtt negyed kilencre befejeződik. A felvonások végén nem vastapsnak nevezett ütemes tapssal udvariaskodik a közönség – amiből idősebbek kihallják még az Éljen Rákosi, éljen a Párt! ütemét. A tartózkodás arra vall, zömében nem hazai nézők ültek a székeken.

Eötvös különféle kultúrák közötti feszültségekből táplálkozó muzsikája (Music for New York) újragondolja szintetizátoron Bartók Mandarinjának hallásvilágát. Összeeresztette a villanyárammal csiholt zenét a nyenyerével és a citerával. A Kölnben (1971) improvizált zenére muzsikás rakott palacsintaként ráimprovizált Dés László szaxofonnal, Dés András ír dobbal (2001). Ősi japán hangszereket alkalmaz (Harakiri) és szilánkokra tördeli a madrigálzenét.

Horváth Csaba New Yorkot idéző koreográfiája rendre fölsorolja a nagyvárosi neurózis, az elidegenedettség, a magány valamennyi táncszínpadi jelét. Ladányi Andreával előadott kettősük sűrű, őszinte színpadi magatartás, magas mozdulati szinten. A feszes előadásmód, a tartalomra összpontosítás fejet hajtó elismerést vált ki. Nehezen szabadulhat eközben a néző attól a kaján gondolattól, hogy a kortársi táncban valóságos hegyomlást idézne elő, ha a táncosnő váratlan megbotránkoztatással eltáncolná A hatytyú halálát.

Eötvös 1973-ban írt és 1997-ben már bemutatott Harakiri című színpadi játékában jobb hátul a színpadon Rácz Zoltán baltával fát hasogat a tőkén. Amennyire megítélhetem: igen szakszerűen vág fát. Jobb hátul favágás. Bal elöl Matuz István és Ittzés Gergely shakuhachin játszik. (Persze, hogy mi a shakuhachi, azt nem tudom. Úgy néz ki, mint egy szál bambusznád. És úgy szól, mintha a zuhany gégecsövét fújnák.) A szín közepén Csengery Adrienne, az új muzsika misszionáriusnője összefogottan, fölkészülten recitálja a japáni énekbeszédet. Teljesítményének lebilincselő erejét lemérhetjük azon, hogy míg az ismeretlen nyelven előadott recitativo értelmesnek hangzik, a zenekari árokból a szöveget költő és az előadást rendező Bálint István magyar recitálása merőben fölfoghatatlan.

Bálint a hetvenes években Halász Péter színházi csoportjának tagja. (Magam 31 éve láttam utoljára A skanzen gyilkosai című rendszerbosszantó előadásban. Vagy a Radnóti Színpadon, ahol – annak is már vagy tíz éve – egy Tolnai Ottó-színdarabbal próbált művészi szerencsét.) Bálint emigrált. New Yorkban telepedett le, a Squat Színház tagjaként.

A japán asszony, miután kirecitálta magát, bemegy a Csengery Zsolt tervezte paraván mögé. Árnyképét látjuk. Harakirit követ el. Utolsókat hördül a két shakuhachi. Rácz Zoltánnak elfogytak a hasítandó hasábjai. Már csak gyújtóst aprít. Ezzel a bánatos ténnyel ér véget a Harakiri.

A Madrigálkomédiákban színre gyalogolnak paravánok. Caillot sután fénymásolt commedia dell’arte metszetei borítják a mozgó paravánokat. Takarásukból kibukkantan, a festő Gerlóczy Sári bolondos kalapgyűjteményének darabjaival fejük búbján, a Tomkins-énekegyüttes jókedvű énekesei szólaltatják meg tisztán a madrigáltörmelékeket. Édesen hangzanak. Úgy ízlenek, akár utolsó, mohón kicsípett morzsák egy nápolyis zacskó fenekéről.

Halász Péter nagy önmérséklettel kérdőjelezi meg azt a színházat, azt a művet, azt a zenei formát, aminek megrendezésére vállalkozott. A Madrigálkomédiák régebbi munkája: most gyakran látni rendezéseit saját színházán, a Városi Színházon kívül. Az Operában (Fekete Gyula: A megmentett város), a Kiscelli Múzeumban (Monteverdi: Odüsszeusz hazatérése), a Nemzeti novemberben bemutatja Halász egy régebben már színre vitt munkáját (A portugál apáca levelei). Mit játszanak a Városi Színházban, ahol Halász a művészeti vezető? Halász felolvas részleteket Andy Warhol 1975-ben megjelent könyvéből, játsszák továbbá a Janika című Békefi-bohózatot, A csúnya lány és az Imádok férjhez menni című zenés vígjátékot, a Lili bárónő Huszka-operettet. Az utóbbi négyet a Turay Ida Színtársulat albérletben játssza Halász Péter és Jeles András úttörő színházában.

Tekinthetjük jelképnek akár. Az úttörő művészetnek fönntartott helyek a befogadás nehézkedési törvényei folytán visszacsúsznak az umcaccához.