Katalin

Újjáéledt a Vaszy-kultúra Szegeden

2003.11.05. 00:00

Programkereső

A Szegedi Nemzeti Színház 1978-ban elhunyt legendás hírű igazgatójáról, a nemzetközi zenei élet kiemelkedő egyéniségéről, Vaszy Viktorról szobrot készítenek. A száz éve született karmesterről különböző rendezvényeken egész évben megemlékeztek a Tisza partján, egymást érték a zsenije előtt tisztelgő koncertek.

Tanítványainak kezdeményezésére szoborpályázatot írt ki az önkormányzat és az alkotást jövő év elején avatják fel a Dóm téri szabadtéri színpad tőszomszédságában a nemzeti panteonban. Vaszy a kolozsvári zenei operatársulat vezetőjeként 1944-ben menekült Magyarországra. Néhány hetes budapesti kitérő után Szegeden telepedett

Még tartott a második világháború, amikor a Tisza-partján megalakította az opera tagozatot és a Kolozsvárról jött énekesekkel együtt elindította a zenei életet. Hamar felfigyelt az ország a szegedi kezdeményezésre, sőt a vidéki opera a hatvanas években már olyan rangot vívott ki, hogy egy-egy bemutatóra Budapestről indult különvonat.

Vaszy pártalan gazdag életműve nemcsak abban csúcsosodik ki, hogy az elfeledett nagy klasszikusok műveit beemelte a nemzeti operajátszás repertoárjába, mint például a Nabuccót. Zenepedagógiai tevékenysége is felejthetetlen. Sok nagy énekest ő nevelt ki, jóvoltukból a szegedi előadások vetélkedtek a budapesti Opera színvonalával. A zene generálisának hiányát azért is egyre jobban érzik a szegedi operarajongók, mert az utóbbi évek belső színházi harcai a társulatot meggyengítették. Egyébként a tervek szerint Vaszyról hamarosan teret is elneveznek.