Olivér

Az útra kelt legenda

2003.11.08. 00:00

Programkereső

Az előcsarnokban plakát: Le légende du soleil. Naplegenda. A helyszín: Franciaország, a Loire völgyéhez közeli, 150 ezer lelkes Le Mans Kongresszusi és Kulturális Palotája. Este itt lép föl az Magyar Állami Népi Együttes.

A helyszín: Franciaország, a Loire völgyéhez közeli, 150 ezer lelkes Le Mans Kongresszusi és Kulturális Palotája. Este itt lép föl az Magyar Állami Népi Együttes.

– És! – csattan Mihályi Gábor művészeti vezető hangja reggel kilenc órakor az 1700 férőhelyes színházterem vezérlőpultja mögül, és lassan befordul a színpadra Borbély Bea és Végső Miklós. A székely forgatós ritmusára indulnak el a tánckarból formált csillagösvényen.

Közel ötven előadáson van már túl az együttes. Ez a mai mégis más, különlegesebb, mint az eddigiek voltak. Először mutatják be külföldön a Naplegendát.

A zene félbeszakad, a táncosok új alakzatba rendeződnek. Készülődnek a Hajnali áldozatra. Lendül a lakocsai horvát körtánc, a karokból emelt kapuk alatt átbújnak a lányok. Mire az utolsó táncos is kilép a körből, felkel a Nap.

„A Nap teremtő ereje az élet születésének kiindulópontja. Rituális útja minden nap előttünk ismétlődik. Ezeréves himnuszok dicsőítik éltető erejét” – olvasható a francia ismertetőben. Végiglapozva a jövő év májusáig megtervezett programot, a Le Mans-i kultúrpalota színpadán nem kis megtiszteltetés és felelősség fellépni. Közvetlenül előttünk járt itt a Kínai Nemzeti Szimfonikus Zenekar. Ide várják a nálunk kevésbé, ám Nyugat-Európában igen jól ismert, román Ciocarola fúvósok együttesét. Közvetlenül egymás után lép föl a szaharai Moriem Hassan tradicionális afrikai dalokat és táncokat előadó együttese és a nálunk is népszerű, világhíresség, Annie Girardot. A Litván Szimfonikusok, a spanyol flamencotáncosok és a lengyel szólisták között újabb magyar együttest is felfedezünk a programban: januárban várják a 100 tagú Cigányzenekart Le Mans-ba.

A város polgármestere, Jean-Claude Boulard nem kis büszkeséggel említi, hogy a világ kortárs művészeti együtteseit befogadó színház előadásaira nem kevesebb, mint tizenötezer néző váltott már előre jegyet a 2003/2004-es évadra.

A Magyar Állami Népi Együttest régi barátként fogadták. Két esztendővel ezelőtt két héten keresztül mindennap felléptek itt. Volt nap, amikor kétszer is telt ház előtt mutatták be akkori műsorukat.

– Amikor Budapesten találkoztam az együttes új műsorával, rendkívüli meglepetésben volt részem – mondja a Kongresszusi és Kulturális Palota igazgatója, Bruno Ray. – A Naplegenda világszám. Mint látja, hozzánk valóban a világ legkülönbözőbb pontjairól érkeznek társulatok. Magam is sokat járok külföldre, keresem a meghívható produkciókat. Amit a magyar együttes tud, bármelyik, ma futó világsikerrel felveszi a versenyt. Vitathatatlanul ma az egyik legnépszerűbb műsort az írek produkálják. Nyugodtan kijelenthetem, hogy Michael Flatley és táncosai megirigyelhetik a magyarokat. A Naplegenda ugyanis legalább annyira bravúros és robbanékony, mint az írek híres műsora. Ám az Állami Népi Együttes olyan kelet-európai ízeket, színeket, hangulatokat idéz elénk, amely mind tartalmában, mind látványában előttünk eddig nem ismert élménnyel ajándékoz meg bennünket. A Budapestről magammal hozott felvételek láttán a francia kollégáim is hasonló várakozással várják az esti előadást – mondja az igazgató, aki szeretné, ha jövőre nyugat-európai turnéra hívhatnák az együttest.

A próba folytatódik. Kökény Richárd és Vatai Barbara magyar ugrósát és legényesét kalotaszegi legényes követi. Viszik a vonatok a katonákat. Pattog a ritmus, kattognak a kerekek, és hirtelen félbeszakad a robogás, akár a vágta, amikor leterítik a vitézeket. A siratólányok vörös és zöld homályban lebegik be a szlavóniai tánccal a színpadot.

Közben lépésről lépésre pattognak az instrukciók, tanácsok, figyelmeztetések:

– Jobban kinyitni! Ne késd le a vonatot! Hátul összezárunk! Séta, fölfelé, lassan! És! Pörögjön! Kata, egy picit hátrébb! Orsi, beljebb! Mártika, szaporábban! Most jó! Kár, hogy nem most látják a nézők – ejti le végül a hangot Mihályi.

De nincs vége. Német Zsuzsi újabb változatot kér. Jön az apró módosítás. Lépésről lépésre mérnek, számolnak, illeszkednek, majd robban a cigány botoló.

– Franciaország Európában a legnehezebb piac – mondja a műsor magyar impresszáriója, Zentai György. – Rendkívül igényes, de egyben zárkózott is az itteni közönség. Hallatlanul sokféle előadást kínálnak nekik, és kényelmesen válogathatják ki a legjobbakat. Aki itt nyer, könynyebben nyílnak ki előtte más országok színházai, színpadai. Meggyőződésem, hogy a Naplegenda ma Magyarország legjobb táncos produkciója. Dacára annak, hogy ezt az Magyar Állami Népi Együttes adja elő, soha, egyetlen állami rendezvényre nem hívták még meg ezt a műsort. Elárulhatom, hogy már híre van Amerikában is. A közelmúltban Las Vegas-i impresszáriók is láttak DVD-ről egy összeállítást. Hasonlóan Bruno Ray véleményéhez – szerintük is világszám az előadás.

Az ebédszünetet megkurtítja egy tévéfelvétel. Miközben beöltöznek a táncosok, Galát Péter a szólószámához, bekéri a dorombot. Peng, zeng, zúg a zene, koppan, pattog a csizma sarka a méhkeréki román tánc ritmusára.

A végső ütem akkorát szól, akár egy ostorcsattanás.

Szünet. Az előadásig alig két óra szabadidő marad. Egyesével, párosával vágnak neki a táncosok a színház és a szálloda közötti rövid útnak. Néhányan elkalandoznak a szomszédos utcákba. Most fontos a pillanatnyi magány. Valamenynyien külön-külön gondolják és élik át, mit vár a közönség tőlük, együtt.

Este fél kilenckor gördül föl a függöny. Az első szám alatt érezhető a meglepetés, a döbbenet. A társulat kísérői szétszórva a nézőtéren. Szinte nem is mernek egymásra nézni, csak a szemük sarkából pásztázzák a félhomályba borult nézőteret. Felcsattan a taps. Rögtön, az első betét végén. Aztán valamennyi végén: a székely forgatóstól a friss csárdásig. A szünetben alig-alig mozdul egy-két néző. Arcukon a kérdés: szabad ezt megszakítani? A folytatás még izgalmasabb, még keményebb, még meglepőbb. A búcsúzás méltósága, a rabságban megőrzött szabadság, az ördögökkel is szembeszálló erő jelenik meg a színpadon a mezőségi ritka magyar tánctól a Küküllő menti magyar–román–cigány táncig. Sistereg a levegő. És! A ráadásoknál is.

Amikor lemegy a függöny, hallom magam körül: kár, hogy vége.

– Ilyen meglepődéssel ritkán találkozom – mondja Bruno Rey. – A közönség valóban zavarba jött. Nincs mit titkolnunk: az átlagosnál is tájékozottabb francia közönség is csupán sablonokban gondolkodott Kelet-Európáról, Magyarországról, az ottani kultúráról. Azt persze tudjuk, hogy például Bartók Béla is a népzenére építette föl az életművét. Eddig többnyire a mi szemünkben már kissé elavult felfogású táncos produkciókkal találkoztak Kelet-Európából. Amit ma láttunk bartóki teljesítmény. Hasonló katarzison estek át a kollégáim is. Franciaország hét színházi vezetője, valamint a legjelentősebb rendezvényszervező cégek, a Saga Productions, a Gruber Balett Opera és az Art Scenique képviselői nézték végig az előadást. Ketten határozott turnéajánlattal búcsúztak. Meggyőződésem, hogy a mai előadással Európában is útra kelt a Naplegenda.

Éjfél felé járt már az idő, amikor az együttes tagjai kikötöttek a korábbi turnéról ismert, közeli sörözőben egy kis lazításra. A Zöld Aligátor vezetője barátként mutatta be a törzsközönségnek a társaságot:

– Ők a legendás magyarok.