Cecília

Tehetetlenségi együttható

2003.11.11. 00:00

Programkereső

Van egy szerep Prokofjev Eljegyzés a kolostorban című vígoperájában, amely igencsak hálátlan tud lenni. Don Carlos az, csak mellékszereplő, a nagy hasú, nagy szakállú buffó barátja. Nem kell sokat énekelni, viszont ott kell ácsorogni hosszú perceken át a színpadon, aztán a megfelelő pillanatban dalra fakadni.

Debrecenben a szerep Molnár Zsoltnak jutott, aki hangját tekintve jó választás, csak a színpadon viszonylag gyakorlatlan, ezért a maga módján próbálja meg kitölteni a hosszú időket: arcjátékkal követi a többiek beszélgetését, emelgeti a szemöldökét, hüledezik, mosolyog, csóválja a fejét, teszi, amit kell. Illetve: amit nem kell.

Nincs vele semmi baj, ő nem láthatja magát. De az előadásnak van rendezője, Berényi Gábor, és ha ő a próbák során nem veszi észre, hogy mi történik, nem lép közbe, nem talál elfoglaltságot az énekesnek, vagy nem mondja, hogy ilyenkor váljál köddé, levesszük rólad a fényt, akkor ez lesz belőle.

Ez lett belőle. Kevés? Persze hogy az, ha arra gondolunk, hogy vígopera, és elmosolyodni sem lehet rajta, a szünetben néhányan veszik a kabátjukat, mert nem erre számítottak, de a kitartóak szeme is kissé megüvegesedik a második felvonás végére. Kevés, ha azt érezzük, hogy Prokofjevet (vagy bárkit) műsorra tűzni az harci riadó, most szállunk porondra a közönség kegyeiért, és majd megmutatjuk nektek, hogy igenis jó ez a darab. Ha meg abból indulunk ki, hogy már önmagában is tett, hogy nem felejtettük el a zeneszerző halálának ötvenedik évfordulóját (mert Prokofjev egy napon halt meg Sztálinnal, így már a halálhír is elfelejtődött annak idején), és hogy mit akarhat az ember ebben az akármilyen világban, akkor nagyon szép, harmonikus előadás, kis színházban, szerény apparátussal, kevés tehetséggel.

Az ötlet egyébként jó: Debrecenben a társulat elő tudná, vagyis elő tudja adni az operát, én csak Böjte Sándorért izgultam, mert neki érezhetően túl hosszú volt Don Jerome szerepe, de mindig jutott végül annyi pihenő, hogy végül is nagyobb baj nélkül értünk el a megváltó függönyig. És vannak jelentékeny hangok, jelentős személyiségek az előadásban: Simon Katalin és Wágner Lajos. Kevesebb hanggal, de mégis ott van Andrejcsik István. Sajnos a halkereskedőt játszó Ürmössy Imre, pont az, akinek a legnagyobb súlyt kellett volna kapnia, kevéske lett. Nem csak saját hibájából: érthetetlen, hogy ha valakinek a szöveg szerint nevetségesen nagy szakálla van, amire ő komikusan büszke, akkor miért nincs a színpadon is rendes, komoly Mikuláskellék, csak olyan szürke, középhosszú, ritkás vacak. És persze az ember elhatározás alapján nem lesz fajsúlyos buffó. Ürmössy Imre tehát teszi, ami telik tőle, arcokat vág, nyalogatja szája szélét, dülleszti műpotrohát, csak hát nem nagyon jön rá a kacajhullám a nézőtéren.

Amúgy rendben van az előadás, kerüli a feltűnést, énekelnek és táncolnak benne, van zenekar és karmester. Nekem fáj a szívem érte.