Katalin

Élet a rivaldafény után

2003.11.12. 00:00

Programkereső

Ebben az évben egyetlen koncertet adott Londonban Luciano Pavarotti. A világhírű tenor változatlan érdeklődéssel kísért fellépése egybeesett új lemeze, a Ti adoro (Rajongok érted) megjelenésével.

A 68 éves Maestro kitűnő formában jelent meg a két esemény alkalmából tartott satóbeszélgetésen. Közepes angolsággal kommunikálva közönségével, megerősítette már korábban bejelentett tervét, hogy 2005-ben végérvényesen visszavonul a színpadtól. Akkor tölti be hetvenedik évét, és ahogy fogalmazott, „mint egy atléta, a futam végére ér”. A búcsúturné jövő tavasszal kezdődik, amikor a Toscával köszön el a New York-i Mettől. Tárgyalások folynak nagy-britanniai koncertekről is, mielőtt a kerek születésnapon utoljára hajol meg rajongói előtt.

Luciano Pavarotti többször is visszatért új kedvenc témájához, év elején született kislányához, akinek egyébként új lemezét ajánlotta, és aki elkísérte Londonba. Alice természetesen fiatalabb, mint az Aduával való hosszú házasságából származó, negyvenes éveiben járó három lánya egyikétől született unokája. A bébi „teljessé tette” a Mester életét. Hosszasan beszélt arról, milyen nehéz volt az elmúlt év, amikor egymás után vesztette el édesanyját, édesapját – aki utolsó napjaiban is erőteljes, szép hangon énekelt –, majd szülés közben Alice fiú ikertestvérét.

Pavarotti szavaiból kiderült, hogy legkedvesebb szerepei a Tosca, az Aida, a Szerelmi bájital, Az álarcosbál és a Bohémélet tenor hősei. Negyvenéves pályafutása alatt számos alkalommal alakította Rodolphe-ot a Covent Garden Királyi Operaház színpadán is.

A szigetországban kezdődött valójában a zenei géniusz pályafutása. 1955-ben a húszéves Pavarotti és édesapja, Fernando szülővárosa, Modena kórusával részt vett és első helyen végzett a walesi llangolleni nemzetközi énekversenyen. Nem véletlen, hogy bár ez év júniusában le is mondta llangolleni fellépését, a búcsúturné egyik utolsó állomásának feltétlenül a walesi várost szánja.

A sajtótájékoztató alkalmat adott Pavarottinak arra, hogy nagy vonalakban számot adjon nyugdíjas éveinek terveiről. Az egykor pedagógusnak készült énekes vissza kíván térni a katedrához. Helyileg jelenlegi otthonaiban, Pesaróban és New Yorkban szeretne tanítani, mégpedig ingyen. – Nem a pénzért akarom csinálni. Olyan embereket fogok tanítani, akik igazán jók. A zenei világtól igazán szép fogadtatást kaptam. Szeretnék visszaadni valamit a fiatalabb nemzedéknek.

Egyes komolyzenei rajongói, akik már a Három tenor jelenséget is tehetsége kommercializálásának tartották, nem feltétlenül örülnek pályafutása első popalbumának. Még szerencse, hogy kevesen látják majd a Ti adoro lemezt kísérő videót, melyen Pavarotti a la Fred Astaire, frakkban és keménykalapban táncol és énekel. Az új CD a Mester tizenöt éve első szóló stúdiófelvétele, amit elsősorban a lemezgyár és egyik lánya harcolt ki. Természetesen a pop világa nem áll messze Pavarottitól.

Ebben az évben immár tizedszer került sor a Pavarotti és barátai címet viselő jótékonysági koncertre, melyben olyan könynyűzenei sztárokkal működött együtt, mint Bono, Jon Bon Jovi, Mariah Carey, Tom Jones, Lionel Richie, Meat Loaf, Stevie Wonder, Liza Minnelli stb., Bosznia, Kambodzsa, Tibet, a pakisztáni afgán menekülttáborok és más célok javára.

London, 2003. november